- Fontos némi különbséget tenni alfabetizáció és literáció között, noha egy időben mindkettő jelölte az írni-olvasni tudás képességét, illetőleg utóbbi tág irodalomfogalomként szolgált, a 19. századtól kezdve azonban elsősorban szépirodalmat értünk alatta. Az írás-olvasás nagyon sokáig csupán a latin nyelvre korlátozódott, de például Toldy kódexében már jelentős magyar irodalmi emlékeket találunk – emelte ki előadása elején Dr. Hudi József.
Ha az írásbeliséget a kommunikációelmélet felől akarjuk megközelíteni, Walter J. Ong rendszerét használhatjuk. Ong három nagy korszakot különböztetett meg: az első az elsődleges szóbeliség kora volt, a második az írásbeliség korszaka – ennek két szakaszát különítjük el, amikor még csak kézzel írtak, majd már a nyomtatás is megjelent – a harmadik pedig a másodlagos szóbeliséghez köthető, amikor legfőképp multimediális kommunikációról beszélhetünk.
A nyelvet felfoghatjuk úgy is, mint egy folyamatosan tökéletesedő konstrukciót, ez esetben öt szintet különítünk el. Az első szint még a szóbeliségé, majd lassú elmozdulást követően a társadalom tagjai megtanulnak írni, de ez még inkább panaszlevelekre, diszpenziókra korlátozódik. A harmadik szint már a mindennapi levelezésé, mivel ez viszont még sokaknak elég fárasztó, így például a szerelmes leveleket is nem mindig a két fél írja, hanem egy felfogadott íródeák, aki jártasabb az írásban. A francia forradalom idejére már többnyire elérünk egy olyan ingerküszöböt, amikor a társadalom 60-70 %-a tud írni, olvasni, és a vitairatok széles körben elterjedhetnek. Magyarországon ez szintén megfigyelhető a szabadságharc esetében, a reformkor eszméi ugyancsak tág körben hathattak, mozgósító népdalok minden vármegyében olvashatóak voltak. Az irodalmi nyelvet a tudomány és a művészet nyelve követi, mint a legfelsőbb szint.
- Az alfabetizáció kutatása már az 1960-as évek második felében megjelenik Nyugat-Európában, hozzánk pedig egy évtizeddel később jut el. Elsősorban leíró, elbeszélő források segíthetik a kutatást, naplók, visszaemlékezések, szépirodalmi művek irodalomszociológiai vizsgálata. Talán meglepő, de a legjobban dokumentált társadalom a nemesség. Jelzésértékű az is, hogy egy településen mikor jelenik meg az iskola, a mezővárosokban az első könyvkereskedők, de a telepítési szerződésekből is következtethetünk az adott település alfabetizációjára. A legnehezebb dolgunk a parasztság esetében van, kérdéses, hogy olvastak-e és mit, erre leginkább még a tűzkári jegyzékek adhatják meg a választ – mondta el Dr. Hudi József.
Az alfabetizáció egyben a civilizációs folyamat része is: polgári normák szerint kezd el élni a társadalom, halad az oktatás ügye – már nemcsak az iskola falain belül van lehetőség a tanulásra, hanem otthon házitanítók segítségével is okosodhatnak a gyerekek. Fontossá válik a nyelvtanulás, a cseregyerekek intézménye, többnyelvű közege ebben nagy előrelépést jelent. Az iskolák hatékonysága persze – mint ma is – sok tényezőtől függ, lehetséges, hogy valaki járt iskolába, mégis funkcionális analfabéta maradt. Idővel folyamatosan nőtt a továbbtanulás lehetősége, míg a 16. században még csekély helyen biztosítottak rá lehetőséget, a 17. században már egyre több a felsőbb szintű iskolák száma. A fordításoknak, szótároknak köszönhetően a nemzeti nyelv fejlődése is előremozdult: míg az oktatáspolitika még nagyon sokáig a latint akarta tanítani, a Biblia-fordítók egyre nagyobb és nagyobb előrelépéseket tettek annak érdekében, hogy előrelendüljön a filológia és a magyar váljon a nemzeti nyelvvé, ez 1844-ben meg is történik.
Összességében tekintve az írás-olvasás terjedését nagyon sok tényező határozza meg: a gazdaságföldrajzi helyzet, a regionális különbségek, az iskolarendszer, a személyes és társadalmi szabadság foka, a vallási-etikai hovatartozás, az egyéni, társadalmi mentalitás, a nemi hovatartozás és a kulturális divatok is. A 20. század második felére szinte az egész világ népessége megtanult írni-olvasni, kivételt a harmadik világ elmaradottabb területei képeznek – az UNESCO persze fáradhatatlanul dolgozik a helyzet itteni előrelendítésén is.