A SAJÁT ÚTJÁT JÁRTA
„László Károly különleges ember volt és én szerencsésnek érzem magam, hogy megismerkedhettem vele – emlékezett vissza Hegyeshalmi László. –Rendkívül színes egyéniség volt ő, nagyon művelt, nyitott, érdeklődő, aki ifjúkora megpróbáltatásai ellenére is derűs maradt.” 21 éves volt, fiatal egyetemista, amikor a nácik Auschwitzba deportálták zsidó származása miatt. Koncentrációs táborbeli élményeit később megjelent könyvében írta le: azt mondja, aki nagyon túl akarta élni a lágert vagy feladta, szinte mind meghalt. Azok, akik egyfajta belső nyugalommal és megbékéléssel viseltettek, valami isteni szerencse folytán túlélték a láger borzalmait és a szabadulás után folytathatták életüket. „Ő képes volt erre. Megbocsátó ember volt, más utat választott, olyat, ami mindannyiunk számára példaértékű lehet.”
László Károly gyűjteménye előtt (Fotó: portfolio.hu)
1945-ben, visszatérése után Bázelbe költözött, továbbfolytatta orvosi tanulmányait, majd Zürichben Szondi Lipót tanítványaként megismerkedett a pszichoanalízissel. Sokrétű tevékenysége akkor domborodott ki igazán, amikor a művészet iránt kezdett el érdeklődni. Színdarabokat írt, saját színtársulatot alapított, majd az ötvenes évek második felétől intenzíven részt vett a művészeti életben, galériásként, műgyűjtőként kezdett el dolgozni.
A GONDOLATOK SZABADSÁGÁT KERESTE A MŰVÉSZETBEN
László Károly műgyűjtőként nagyon különleges szerepet töltött be. „Ő önmagát csak „felhalmozóként” emlegette. Nem a múzeumi eljárást követte, nem specializálódott sem korszakra, sem műtárgycsoportra. Azokat a műveket vásárolta meg, amelyek megragadták, az ő ízlésvilágát gazdagították.” Rendkívül szerteágazó és igazán különleges gyűjteményt hozott így létre, aminek darabszáma több mint tízezerre rúg. A gyűjtést ifjúkorában népi textíliákkal kezdte. Nagyon jelentős a képzőművészeti gyűjteménye mellett az iparművészeti kollekciója, melyben fontos 20. századi és klasszikus iparművészeti alkotások láthatók, de érdeklődése kiterjedt a távol-keleti művészetre, gyűjtött textíliákat, szőnyegeket, a popkultúra emlékeit, játék-és zenegépeket, robotokat. Ennek egy szeletét tekinthette meg a nagyérdemű 1996-ban Budapesten a Műcsarnokban.
Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója (vportre.hu)
„László Károly nagy erénye volt kutató szelleme, mely a kortárs művészettörténészek, művészek, galériások számára is példaértékűvé válhatott – halála után Kieselbach Tamás, az egyik legjelentősebb hazai galériás és műgyűjtő tett közzé róla egy nagyon szép személyes írást – mondta el az igazgató. – Nyilván befolyásolta őt a gyűjtésben és tágította a lehetőségeit, hogy ’45-től Baselben élt, 1968-tól pedig rendszeresen hazalátogatott Magyarországra, így külföldön és itthon is egyaránt gyarapíthatta gyűjteményét. Az ő nevéhez fűződik nagyon sok addig még kevésbé ismert külföldi és magyar művész magyarországi felfedezése, ezeknek a művészeknek más galériák és műgyűjtők látókörébe kerülésének segítése. Rengeteget tett a magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetéséért, melyért ez év október 23-án Pro Kultúra Hungarica díjat kapott. Jelentősek hiánypótló könyvsorozatai, a Radar és a Panderma, melyek a 20. század egy-egy korszakába és egy-egy művész életébe engednek betekintést.”
„László Károly nem csupán megvásárolta a műtárgyakat, de sokszor személyes kapcsolatot is ápolt a művészekkel – avatott be Hegyeshalmi László. – Mindig rendkívül érdekes társaság vette körül. Barátai között tarthatta számon az európai és a tengerentúli képzőművészet, irodalmi élet jeles személyiségeit, így többek között Andy Warholt, William Burroughst, Allan Ginsberget, Kassák Lajost, Ligeti Györgyöt, Victor Vasarelyt. Mondhatjuk, hogy a 20. század nagy tanúja volt ő.
Az emberi kíváncsiság, kreativitás vonzotta a művészetben. Nagyon szerette a friss és szokatlan gondolatokat, mindig is az egyik legfontosabb dolog volt számára, hogy szabadon fejezhesse ki önmagát. Úgy érzem, a művészetben is ezt kereste, azokat az alkotókat találta meg, akik valami újat hoztak a művészetbe és szabadon, vizuális formában fejezték ki a gondolataikat.”
VESZPRÉMBEN OTTHONRA TALÁLT GYŰJTEMÉNYE
László Károly évekig hányattatott sorsú gyűjteménye 2006-ban talált állandó otthonra, mikor 2006-ban a felújított Dubniczay-palotában megnyílt a László Károly Gyűjtemény. „Ez rendkívüli boldogságot jelentett neki. Ő korábban soha nem járt Veszprémben, nem fűzte ide családi kötelék, de azzal, hogy letétbe helyezte és bemutatta nálunk gyűjteményét, óriási jelentőségre tett szert Veszprémben és kiérdemelte az egyik legrangosabb díjat, a Veszprém Város Tiszteletbeli Polgára címet.”
Hegyeshalmi László elmondta, a Művészetek Háza kezelésében jelenleg két nagy gyűjtemény van, a Vass László Gyűjtemény és a László Károly Gyűjtemény. Míg előbbi az ötvenes évek utáni időszak értékeit vonultatja fel napjainkig és egy máig bővülő gyűjtemény, utóbbi a 20. század elejétől az 1970-es évek végéig tartalmaz mintegy 200 darab magyar és nemzetközi képzőművészeti alkotást. A Vass Gyűjtemény a geometrikus, konstruktivista, konkrét művészet gyűjteménye, míg a László Károly Gyűjtemény a művészet egy szélesebb spektrumát tárja fel a realistáktól az absztrakt ábrázolásokig. Emellett letétben van László Károly kelet-ázsiai gyűjteményéből is anyag, mely elsősorban Bali szigetéről és a buddhista kultúrkörből származik.
A László Károly Gyűjtemény és a Vass László Gyűjtemény Európa szerte ismert.
Felmerül a kérdés, vajon László Károly halálával mi lesz ennek a nem mindennapi örökségnek a sorsa?
„Annyit bizonyosan tudunk, hogy a pályázati határidő lejárta után, 2011-ben, László Károly műgyűjtő, Porga Gyula Veszprém polgármestere és én megújítottuk és aláírtuk azt az együttműködési megállapodást és szerződést, mely 2021-ig biztosan rendezi a veszprémi gyűjtemény státuszát. Ma úgy tudom, mindenkinek az a szándéka, hogy a gyűjtemény Veszprémben maradjon. Így továbbra is mindenki látogathatná ezt a gyönyörű gyűjteményt, méltón őrizve László Károly emlékét.”
