„Csodálatos személy volt, aki erejét nem kímélve mindig az olvasóit szolgálta, mély lelkiismerettel gyakorolta a hivatását. Prózai zsenialitása kimeríthetetlen kútból táplálkozott, folyamatos frissesség jellemezte az írásait, magánemberként mérhetetlen kedvesség áradt belőle – emlékezett vissza Szabó Magdára Tungli M. Klára. A költőnő elmesélte, először a hetvenes években, Szabó Magda Kiálts, város! című drámájának debreceni bemutatóján került testközelbe az írónővel, de akkor még nem válottak szót. Szorosabb kapcsolatot 1996-tól ápolt vele, amikor elkezdődött a levelezésük.
Tungli M. Klára
„1996 nyarán készült Szabó Magdáról egy portréfilm, amit levetítettek a televízióban. Az ő könyvei mindig is nagyon-nagyon kedvesek voltak nekem, tanárként pontosan ismertem az életrajzát, keserves elhallgattatását egy időben, újbóli nekilendülését az írásnak és voltaképpen az igazi kibontakozását, de örültem neki, hogy ez a portré még inkább megismertette őt az országgal, s engem is érdekelt, mit tudhatok meg még a személyiségéről. Ez az interjú inspirált arra, hogy tollat ragadjak, s elküldjem neki levelemet egy régi kolozsvári kötettel együtt – mint megtudtam, rajong a régi kiadványok iránt”– mesélte Tungli M. Klára. Az ajándékküldeményre először Szabó Magda titkárnője válaszolt, majd 1996. december 14-én kelt levelében az írónő személyesen köszönte meg a kötetet. „Meg nem tudom mondani, mióta nem éreztem akkora örömet, mint küldeménye érkezésekor. Jó, hogy az ünnepi cikkek már elmentek a lapokhoz, mert mióta a csodálatos ajándék megérkezett, nem igen teszem le. Csoda az mindenképpen, papírjában, a hátlapra írt latin szövegével, amelyben a hajdani diák a becsületre hivatkozik, és szerető megbecsüléssel, leendő utódjára testálja a könyvet. Élvezettel betűztem ki a régi sorokat, a könyv önmaga is volt és régi-régi portré. Ha örömöt akart szerezni, valamit felidézni a régi karácsonyok otthoni mézéből, hát sikerült” – írta Szabó Magda nagy lelkesedéssel levelében.
Az első levélváltást továbbiak követték, egészen 2005-ig. „Mindig nagyon megható kedvességgel, figyelmességgel válaszolt leveleimre, ajándékküldeményeimre, betegségem idején mély együttérzésről tett tanúbizonyságot. Gyönyörű sorokat, gondolatokat őrzök tőle. Egy ízben így fogalmazott: „Levelét eltettem, anyámtól azt tanultam, erős napsütésből mindig főzzek be, hogy kivédhessem a telet. Befőztem nehezebb napokra a sorait, versét, üzenetét. Mennyit segített, fel nem foghatja. Ideggyulladással nem alakul a regény, az ön leveléből meg elfelejtem, ami fáj.”
A levelek (Fotó: www.vmmuzeum.hu - Oszkó Zsuzsa)
„A tőle kapott egyik legkedvesebb levelemben a pedagógusi pályáról esik szó, amelyre azért is vagyok büszke, mert nekem is nagyon sokat jelentett a hivatásom. Mindig arra törekedtem, hogy ne csupán a vers puszta elemzéséről szóljon egy magyaróra, hanem az a gondolat, ami a költőé volt, eljusson a gyerekek szívéig, és azt még tovább is gondolják.”
Szabó Magda külföldi útja alkalmával sem feledkezett meg a költőnőről, párizsi tartózkodása alatt a Saint Sulpice templomban fohászkodott Tungli M. Kláráért (is). A Párizsból eredő képeslapon bátorítja fel a költőnőt arra is, hagyja el a formális kereteket a megszólításában.
„Gyakran esett szó közöttünk irodalomról, néhány sorban mesélt irodalmi terveiről (Für Elise 2, Tündér Lala), többször küldtem neki köteteimből, verseimből, s mindig jólestek elismerő szép szavai, amelyekben biztat, hogy folytassam munkámat, például A visszatérőről című versem kapcsán.” Tungli M. Klára kérdésemre elárulta, verseiben, prózájában nem szándékozik követni Szabó Magdát, a saját stílusát alakította ki, de bizonyosan hatott rá ő is. „Az ő írásmódja, világossága, nyelvi pontossága, gördülékenysége, képszerűsége mindig is lebilincselő volt. Szerintem a jó olvasmány belénk ivódik, s hitem szerint attól lesz valaki jó költő vagy író, ha tehetséges, rengeteget olvas, és a saját szókincse mellett tud miből meríteni, ebben pedig ő mindenképpen az egyik nagy minta számomra.”
(Fotó: www.vmmuzeum.hu - Oszkó Zsuzsa)
A költőnő a levelezés mellett személyesen is találkozhatott az írónővel. „1997-ben, a magyartanárok székesfehérvári vándorgyűlésén dedikálta a kedvenc könyvemet, az Ókutat”, s közben láthatom a kettejükről akkor készült fotót. „ ’99-ben és 2002-ben, két veszprémi író-olvasó találkozó alkalmával láthattam őt ismét személyesen, előbb az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban, majd a Művészetek Házában. Mindkét alkalommal nagy elragadtatással ittam szavait.”
Az igazán emlékezetes találkozás azonban a 2005-ös évhez kötődik. Ennnek történetét a költőnő a 2008-as Boldog szökés kötetben is megörökítette (Egy páratlan dedikáció). „A könyvhéten Budapesten, a Károlyi-palotában Szabó Magda Lator Lászlóval és a Huszti Péter - Piros Ildikó színész házaspárral együtt idézte fel az emlékeit, s olvastak fel részleteket a könyveiből. Nagyon szép és megható jelenet volt, számomra egészen drámai, amikor megjelent. Úgy festett, mint egy feketébe öltözött törékeny kis madárka, aki nem is hogy tipegett, de szinte berepült a terembe Lator László és Huszti Péter karjai közt. Fáradt repülés volt. Akkor azt gondoltam, hogy ez az ember utoljára áll a nyilvánosság előtt, s mi boldogok lehetünk, hogy ott vagyunk vele” – idézte fel emlékeit Tungli M. Klára. – „Két kötetet dedikált számomra – folytatta a költőnő –, az akkor megjelent Szüretet és a Merszi, Möszjőt, melybe szellemesen egy macskát is rajzolt, vádolva az ártatlant,amiért véletlenül kifelejtett egy betűt az egyik szóból. Amikor átadtam virágcsokromat Szabó Magdának, s jeleztem, ki vagyok, megköszönte, s egy kicsit kitárta a karjait. Nem bírtam megállni, hogy ne öleljem meg. Nagyon jólesett ez a gesztus, ha visszagondolok rá, a mai napig benne van a lelkemben az érintése. Az évek elteltével olyanná vált nekem, mint egy nővér, a 2004-ben megjelent Csöndfalak kötetemben a Magda asszony jelenete című versemben merészen így is szólítottam őt („..az idő némán érik, de burka már reped, nővérem, Magda asszony, égi lépcsők felé szép lassan lépeget”).”
Szabó Magda
A Szabó Magdától kapott levelek mostantól a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Irodalmi Gyűjteményének kézirattárát gazdagítják. „Többen kérdezték tőlem, hogy tudtam megválni a levelektől. Én lírai alkotóként is azt vallom, hogy ami megosztható, azt osszuk is meg, s a levelek tekintetében is ezt tartottam szem előtt. Legyen ott, ahol óvják, értékként tekintenek rá a látogatók, ha most még nem is olyan nagy mértékben, de idővel bizonyosan. Lehet, hogy az én nevemet már nem fogják ismerni több évtized vagy pláne egy-két évszázad elteltével, de Szabó Magda neve nemcsak hogy nem homályosodik el, hanem bizonyosan egyre fényesebben ragyog. S akkor majd milyen büszke lehet az a múzeum, amelyik őrzi az ő eredeti gondolatait és sorait. Ezért is nem kicsinyeskedtem – mesélte Tungli M. Klára, s hozzátette: – Ebben a történetben nem én vagyok a fontos. Csupán így szerettem volna kifejezni a Szabó Magda iránt érzett hódolatomat és szeretetemet.”
