A Millenárison tartott évértékelő elején Orbán Viktor három kérdést tett fel: hová jutottunk, hová juthatunk, mit mit kellene tennünk? – foglalta össze az Index. Csökkent a rezsi, alacsony az infláció, tartós a növekedés, második legnagyobb minimálbér-emelés a mienk az EU-ban, nő a nyugdíj értéke, három százalék alatti a hiány. Ilyen eredmények több mint egy évtizede nem voltak. Itt akár be is lehetne fejezni, mondta. Orbán szerint azonban annak idején nemcsak arra vállalkoztak, hogy kitermeljenek néhány jó gazdasági eredményt.
Orbán ezután ismét történelmi távlatba próbálta helyezni kormánya mostani tevékenységét. 2010-ben újra rendszerváltás volt, mert azt a rendszert váltották le, aminek a felépítésében ők maguk is részt vettek, de amit az azt megelőző időben sikertelenül próbáltak megreformálni. Hiába hirdettek meg 1998-ban kormányváltásnál többet, rendszerváltásnál kevesebbet, a szocialisták visszajöttek, és 2010-re tönkrevágták az országot.
MTI-fotók
A rendszerváltás után elmaradt a magyar állam újjászervezése, az összefogás helyett irigység, gyanakvás ösztönvilága uralkodott. A posztkommunizmus szabad piaca nem hozta meg a tőle várt hasznokat a kommunista időkhöz képest. A helyzet 2010-re tarthatatlanná vált, mondta a kormányfő.
Milliók mozdulnak meg, ha rezsicsökkentésért kell kiállni, vagy „a gyarmati sorba való taszítás ellen kell védekezni”. Ezek cáfolják Orbán szerint az emberek depolitizálódását, és ezért mondott külön köszönetet a kormány mellett kiálló Békemenetnek.
Jövőépítés vagy posztkommunista restauráció - határozta meg a mostani nagy kérdést Orbán. A baloldal szerinte „legel, de nem legeltet”, a baloldali rendszerváltás jelképe pedig Simon Gábor, aki az éhségmenet élén menetel, miközben százmilliókat helyez el egy osztrák bankban.
Magyarországnak elege van abból, hogy Nyugatról mondják meg, mit gondoljunk, hogyan emlékezzünk, mit tegyünk és mit ne tegyünk. Szerinte mostanra legyőztük a szolgamentalitást, és más jövőnk lesz, mint "amit a londoni vagy a brüsszeli jóslás papjai üzennek nekünk".
Beszéde végén választást kínál a hallgatóságnak: az a kérdés, hogy Magyarország a győztesek vagy a vesztesek országa lesz-e, megelégszünk-e azzal, ami van vagy megküzdünk azért, ami jár.
