Majd 300 év telt el, mióta Goldoni megírta már akkor is kortársnak számító, A kávéház című darabját, a mű mondanivalója azonban máig sem vesztett érvényéből: jók vagyunk-e mi emberek, avagy sem. Fekete vagy fehér a világ? Netán mindkettő? Olyan kérdéseket boncolgat az előadás, amiket mi magunk is nap mint nap feltehetünk, ha csak egy kicsit is körülnézünk a világban.
– Tulajdonképpen azt szeretném megmutatni ezzel az előadással, hogy valójában milyenek is vagyunk mi emberek, milyen törésvonalak mentén éljük az életünket. Van a társadalomban egy kimondatlan közmegegyezés, miszerint tilos kiteregetni azokat a kis stikliket és csúsztatásokat, amelyek mintegy hálóként szövik be az életünket, amikről mindenki tud, de senki sem ad nekik hangot. Ha valaki ezt megszegi, akkor azt szinte természetszerűleg száműzzük. Ez egy tény, így volt már Goldoni idejében és ma is. Ugyanakkor a szerző azt is mondja, hogy nem szabad hagyni, hogy mindez változatlanul maradjon és tétlenül végignézni, ahogy a társadalom teljesen elzüllik; a nagy igazságok kimondása mellett egyfajta erkölcsjobbító szándék is munkál ebben a darabban – fogalmazott Valló Péter rendező.
A Kossuth-díjas rendező nem először találkozik Goldoni drámájával, többször is színre vitte már. Mint mondta, folyamatosan újabb és újabb rétegét fedezi fel és igyekszik megmutatni a műnek. Ennek érdekében fordíttatta újra Sediánszky Nórával a színpadi változatot, a mai kor díszleteivel és jelmezeivel együtt tovább erősítve a kortárs felhangot.
– Ez egy kifejezetten olyan darab, ami mintha a magyar társadalomról szólna, csupán olasz nevek szerepelnek benne. Talán egyetlen lényegi különbség választ el bennünket attól, hogy abszolút rólunk szóljon a történet, mégpedig hogy az olaszokban a megannyi rossz ellenére is ott lüktet az élet iránti elnyűhetetlen és olthatatlan szeretet. Ugyanazokkal az erkölcsi, politikai, társadalmi konfliktusokkal kell szembenézniük, mint nekünk, mégis van valami megbocsátó szeretet az olaszokban a szörnyűségek iránt, ami bennünk kevésbé. Ez Goldoni szavain is átüt, és ez remélem, az előadást is szerethetővé teszi itt a Petőfi Színházban, annak dacára, hogy nem a vidámság, hanem a társadalmi helyzet kapja a főszerepet – vallotta a rendező.
Az előadás egyik központi kérdése, hogy fekete avagy fehér-e világ. Két ellentétes nézőpont csap össze a darabban, aminek a végén kiderül, melyiküknek volt igaza vagy mennyiben tévedtek talán mindketten. A negatív pólust ez esetben Don Marzio, nápolyi nemes képviseli, akit Szalma Tamás alakít az előadásban.
– Nem biztos, hogy egyszerűen egy intrikussal van dolgunk, hiszen Don Marzio szavaiba némi éleslátás is vegyül. Egyszer félig-meddig viccelődve megjegyeztem, hogy addig próbáltam győzködni a barátaimat arról, hogy a világ nem fekete-fehér, amíg rájöttem, hogy fekete, amennyiben ezt a színt azonosíthatjuk a reménytelenséggel. A karakterem megformálása során engem ez vezetett. Ugyanakkor az előadásból kiderül, hogy többféle válasz is lehetséges a kérdésre, s az csak a nézőtől függ, melyiket választja – ecsetelte a Jászai-díjas színművész.
Don Marzioval szemben helyezkedik el a kávéház tulajdonosa, Ridolfo, aki folyamatosan a jóra törekedik. Oberfrank Pál, a karakter megformálója úgy fogalmazott, a ránk zúduló keserű és rossz tapasztalatok ellenére is a jót kell keresni az emberekben és az élethelyzetekben. „Nem biztos, hogy ez az életszemlélet mindig kifizetődő, de talán jobb. Nyilván a rosszhiszeműség is egy életstratégia, aminek valahol mélyen megvannak a gyökerei és amiben olykor van némi igazság. A szerepemen keresztül én mégis azt szeretném megmutatni, hogy a jóra kell hajlani, Böjte Csabát idézve, a jót kell kiszeretnünk egymásból” – vélekedett a Jászai-díjas színművész.
Az előadás harmadik főszerepében, Eugenioként Haumann Máté látható a színpadon. A fiatal színművész először játszik Veszprémben, mint mondta, nagyon élvezi az itteni vendégjátékot, rengeteget tanul Valló Pétertől és a kollégáktól is, akik nagy szeretettel fogadták. Szerepéről elárulta, ő az a darabban, aki tulajdonképpen kirobbantja a vitát Ridolfo és Don Marzio között és elindítja az előadás fonalát. „Mondhatjuk, hogy Eugenio a konfliktus maga, de ez nem jelenti azt, hogy ezek szerint ő lenne az abszolút fekete-fehér figura, hiszen itt valahol mindenki fekete. Ezt egy percig sem tagadja az előadás, hanem szeretettel és elfogadással beszél arról, hogyan tudunk egyszerre jólelkű és gyarló emberek is lenni. Ez az, ami működőképessé teszi ezt a darabot, és ami miatt útmutatásul szolgálhat nekünk.”
Az előadás további szerepeiben Kőrösi Csaba, Kéri Kitty, Trokán Anna, Lass Bea, Nyirkó István, Mát P. Gábor, Bécsi Kamilla, Gesztesi Máté, Háromszéki Péter, Héthy Diána, Tóth Krisztina, Huszár Mihály, Fehár Szabolcs, Csorba Bertold, Cziráki Miklós, Hatvári Tamás, Szórádi Roland, Albert Ilona és Németh Beáta láthatók. Fordító és dramaturg Sediánszky Nóra, a díszletet és a jelmezeket Valló Péter és Benedek Mari készítette, a szcenikus Perlaki Róbert.
