Tizenöt évvel ezelőtt így fogalmaztál saját magadról: „Maradok Máté P. Gábor: színész, zenélgető, dalszövegíró ember, aki írt egy mesedarabot, de valójában mégis csak a színpad az igazi, saját közege”. Azóta két filmet is rendeztél, és a harmadikon dolgozol, nemrég megjelent egy zenei albumod, és a második is úton van. Ilyen sok a lekötetlen alkotói gyök?
Zeneileg valóban sok a lekötetlen gyök. Igaz, hogy a Gáborom névvel ellátott album némelyik dala már nagyon régen megíródott, viszont most lettek olyanok a körülmények, hogy a feljátszott nyolc szerzeményt a magunk által elképzelt módon tudtuk megjelentetni és utógondozni. A legrégebbi, a Szex Xéniával című dal már lassan húsz éves. Viszont, ahogy utaltam rá, tíz-tizenöt évvel ezelőtt még nagyon körülményes és drága lett volna egy zenei album kiadatása, de ma, a Spotify, a YouTube és egyéb zenei platformok korában ez már egy könnyebben megugorható akadály. Kinyílt a világ, s így sokkal többen meg tudják hallgatni a zenénket. Látom is a számokon, hogy szerencsére sokakat érdekel.
Ez tehát a praktikus válasz volt arra vonatkozóan, hogy miért most, de például a filmkészítés egyáltalán nem volt benne a pakliban…
Igaz, de amikor anno megírtam a Szerenádot, amit a Veszprémi Petőfi Színház a repertoárjára tűzött és állítólag sikerrel játszott, már megvolt bennem az írói véna. Aztán a sors úgy hozta, hogy az előadás hanganyaga megjelent cd-n, és ennek folyományaként film is készült belőle. Ez egy hosszú történet, de tény és való, hogy a filmet jómagam rendeztem meg, nagyszerű alkotói csapattal, és innen már nem volt menekvés, bevonzott a filmkészítés világa. Azóta is írok forgatókönyveket, de más egyéb műveket is. Szeretem a mesejátékokat, írtam egy kedves történetet Zenekar a gomba alatt címmel, ami ugyancsak megjelent cd-n, és szintén műsorára tűzte a Petőfi színház. De próbálkoztam abszurd drámával is, és a Covid idején megírtam első realisztikus színművemet, amelyből tavaly kisjátékfilm készült, nevezetesen az Abgang.
Ami egy 36 perces kisjátékfilm: „A járvány után az állástalan színésznőre nehéz döntés vár. Vagy erkölcsileg megkérdőjelezhető útra lép, vagy utcára kerül és hajléktalanként él tovább”…Ez olvasható a beharangozóban.
Így van, mint mondtam, ez a COVID alatt született. Valahogy úgy éreztem, hogy egy nagyon őszinte, bevállallós és erős történetet szeretnék papírra vetni, ami nem köntörfalaz. Egy színésznőről szól, akiből escort lesz, mivel megélhetési problémái vannak. Elküldtem a szövegkönyvet Kiss Rékának, aki, mint operatőr már dolgozott velem egy videoklip-en, és megkérdeztem tőle, vajon el tudná-e képzelni az irományt a filmvásznon. Sokat gondolkodtunk a megvalósításon, hiszen javarészt mégiscsak annyi történik, hogy két ember beszélget egy padon. Aztán egy merész forgatási módot választottunk. A filmet egy snittben, szubjektíven, az egyik szereplő nézőpontjából vettük fel, mintha a szeme lenne a kamera.
Azon kívül, hogy erős történetet akartál írni, miért éppen ez a téma foglalkoztatott?
Az alaptéma egy színésznő története, de én összegyűjtöttem még rengeteg olyan igazságot, amik másokkal történtek meg. Ezek nagyon kemény sztorik, és a színésznő monológjai által nyernek teret a filmben. Ami elhangzik, az mind igaz, valakivel megtörtént eset, például, hogy egy egyetemi tanárból hogyan lesz hajléktalan, pár hónap alatt.
Mit szólt a környezeted, hogy ehhez a témához nyúlsz?
Anyukámnak nehezen mertem megmutatni a filmet.
Miért?
Mert ő túl jó ember ahhoz, hogy ilyeneket nézegessen. Persze végül megmutattam, és tetszett is neki. A Magyar Mozgókép Fesztiválon volt a premierje tavaly nyáron, és azóta már több fesztiválon is levetítették. Úgy érzem jó a visszhangja, ami megnyugtat, mert voltak bennem félelmek arra vonatkozóan, hogy ez az egy snittes, szubjektív felfogás, képes-e megállni a helyét. Ha nem működik a sztori, akkor ez bukás.
Dobra Mara játssza a főszerepet, aki ezért megkapta októberben az Országos Függetlenfilm Fesztiválon a legjobb női főszereplőnek járó díjat.
Ez egy nagyon jóleső visszaigazolás volt nekem, mert kezdetben féltem, hogy bevállalja-e egyeltalán a szerepet. Én mindenképpen őt szerettem volna. Elolvasta a szövegkönyvet és bevállalta. A próbafolyamat és a forgatás alatt is rendkívül kedves és kreatív volt. Próbáltunk online, és a forgatási helyszíneken is, de nem akartam túlpróbálni, hogy minél természetesebb legyen.
Számomra úgy tűnik, Máté P. Gábor alkotóként minden korosztályhoz tud szólni. A meséktől kezdve a komoly témákig lefeded a különféle generációkat…
Imádom a meséket…
Két Dr. Bubó előadás között beszélgetünk…
Igen, és én játszani is imádom a meséket, mert itt meg lehet mutatni a szélsőségeket. Én szeretek például sok lenni a próbák alatt, mert szerintem könnyebb a sokból visszavenni, mint a kevéshez hozzáadni. A mesék nagyon alkalmasak arra, hogy kipróbáld magad. Jelesül, ma egy bagoly bőrébe kell bújnom, és ez egy remek kihívás.
Ebben az örök játékkedv is közrejátszik?
Valószínűleg igen, mert én imádom a gyerekközönséget. Visszaadják egyből, amit éreznek. Tavaly Módri Györgyivel rendeztük a Brémai muzsikusokat, és nagyszerű volt látni, ahogy lereagálják a történetet.
Neked voltak gyerekként meghatározó meséid?
Nevetni fogsz, de a Brémai muzsikusok egy meghatározó mesém volt. Rongyosra hallgattam a Grimm mesekazettát és a legtöbbször arra is aludtam el. Amikor anno felkértek minket Györgyivel, hogy rendezzük meg ezt a mesét, nem akartam elhinni. Kívülről tudtam a szövegét. Persze a színpadra adaptálás már egy más téma. Mivel ez egy rövid mese, rengeteget hozzá kellett írni és kibontani a cselekményt.
Nehéz pontot tenni egy alkotás végére?
Nehéz, de muszáj. Amikor Bereményi Géza rendezte nálunk a Régimódi történetet, sokat beszélgettem vele. Ő azt mondta, általában kilencedikre teszi le a pontot. Nekem körülbelül tizenhetedikre sikerült a Szerenádnál, az Abgangnál pedig szívem szerint még ma sem tenném le. A Brémai muzsikusokat sem volt egyszerű elengedni, de hihetetlen élmény, amikor a sorok életre kelnek. Amikor a kollégák lubickolnak a színpadon, és te tudod, hogy te adtad a szájukba azokat a bizonyos szavakat.
Érdekes, hogy Bereményi nevét említetted, a már említett 2011-es interjúban is idézed őt. Vannak olyan meghatározó nevek eddigi pályádon, akiknek egy-egy mondata, vagy a teljes világlátása beléd égett, s ott van veled?
Szinetár Miklós például ilyen ember. Képes tisztán és világosan megfogalmazni a lényeget, ami óriási erény. Mindig is jóban voltam vele, és amikor dedikálta nekem a Pályázat című könyvét, nagyon kedves és baráti üzenetet írt bele, ami nagyon jólesett. Szeretem az egyszerűen és letisztultan, de pontosan fogalmazó rendezőket, akik engedik dolgozni a színészt és jó hangulatot teremtenek a próbán. Bereményi is ilyen volt, de említhetném még megboldogult barátomat, Tóth Loont is. És nagyon szerettem együtt dolgozni Ruszt Józseffel, Tömöry Péterrel, Palásthy Beával, Bujtor Istvánnal, vagy éppen Anca Braduval, aki belém látta Hamletet.
Beszéljünk a nemrég megjelent zenei albumodról, amiről bár már szót ejtettünk, talán érdemes tisztázni vele kapcsolatban néhány dolgot. Látjuk a Gáboromat, mint előadót, de felbukkan a Kint a bárány zenekar is, pontosan kivel és kikkel dolgozol?
A Kint a bárány egy metál zenekar, melynek a dalszövegírója vagyok. Ők nagyon jó cimboráim Zalából, a zenekarvezető Simon Balázs pedig gyerekkori szentgróti jóbarátom. Velük dolgozom most a második Gáborom lemezen. Ez inkább egy gitárcentrikusabb album lesz, de nem metálzene. Az első lemezt Óhidi Leventével és zenésztársaival készítettük el, amelyen énekesként kedves színésztársaim is közreműködtek, és ezen az albumon inkább a zongora dominált. A második album, ha minden jól megy, a nyár elején jön ki, és koncertezni is szeretnénk vele. A Kint a bárány egy bejáratott, számos várost és zenei fesztivált megjárt csapat, akik beálltak mögém, amit nagyon köszönök. A szöveget és a zenéket én írom, de a hangszerelést már ők végzik. Így volt ez az első albumnál is, ahol jómagam voltam a szerző, de Levire bíztam a hangszerelést. Most a feljátszás, az utómunka és a koncertszervezés időszaka következik, de annyiban előre tartunk, hogy két dalt már régebben rögzítettünk, és közülük a Fonjunk lelket! című dalról videoklip is készült, melynek decemberben volt a dalpremierje és megtekinthető a Youtube-n.
Annak, aki még nem hallotta, hogyan beszélnél a zenéidről?
Szeretem a kettősséget, az iróniát, a sírva nevetést, így a legtöbb dalom olyan, hogy humorba ágyazva ugyan, de a mély érzelmek is megtalálhatók. A Boldog culáger himnusza című dal erre a tökéletes példa. Szövegközpontúak a számok, ugyanakkor szép dallamokkal próbálom felöltöztetni őket, igényesen meghangszerelve. A második albumra felkerülő, Fonjunk lelket! című dalnál is próbáltam erre törekedni.
A Fonjunk lelket megfogalmazás számodra miről szól?
Ez a dal az újrakezdésről szól, és arról, hogy amiben most élünk, eléggé „el van cseszve”, a szüleink talán nem ilyen világot képzeltek el nekünk. Ha odafigyelünk, ha a lelkünkbe nézünk, ha újra fonjuk azt, talán visszafordíthatjuk a jégtömb felé sodródó hajót.
Vajon segíti a szövegírást a színészi lét? Az, hogy rengeteg szöveggel foglalkozol?
Persze, mindenképpen! A színész a lelkéből játszik, az író a lelkéből ír, a zenész a lelkéből zenél. Számomra fontos, hogy felvállaljam azt, aki vagyok. Nyilván nem feltétlen könnyű, hogy az ember teljes valójában megmutassa magát, de szerintem, ha vállalod önmagad, nagyot nyertél.
A Gáborom elég magától értetődő név, mégis: fűződik hozzá valami történet?
Gondolkodtam, mi legyen, aztán rájöttem, hogy anyukám is Gáboromnak hív, Óhidi Levi is így szokott szólítani, így hát ez lett a név.
A tavaly bemutatott Molnár Ferenc Az ördög című darab egyik meghatározó pillanata, amikor Klem Viktor bőgőkíséretével elénekled a Szomorú vasárnap című szerzeményt. Meglepő fordulat a néző számára, és rendkívül felemelő. Neked milyen érzés egyedül elénekelni ezt a dalt?
Jó érzés! Bár nehéz téma, de úgy érzem tudok a dalra figyelni, arra, amiről a dal szól. A mélyére. Furcsának tűnhet, de ez nem minden nótánál sikerül. Kisebb színházi kulisszatitok, hogy mondhatni egy véletlennek köszönhető, hogy ez a két felvonást összekötő produkció ebben a formában létrejöhetett, és hálásak vagyunk Viktorral, amiért így valósulhatott meg.
Több mint harminc éve vagy a pályán. Hogy érzed magad jelenleg a társulatodban?
Jól. Nagyon szeretem a kollégáimat, közülük sokakkal a színházon kívül is összejárunk, és nagyon jól esik, hogy mostanában lehetőséget kapok a rendezésre is. A tavaly bemutatott Grace és Gloria – úgy érzem – szép sikerrel megy, és megtisztelő, hogy a vezetőség bizalmat szavazott nekem egy ilyen kemény témájú mű megrendezésére. Most elkezdtük próbálni Shakespeare: A velencei kalmárját, de közben játsszuk az István, a király, Az ördög, a Dr. Bubó című darabokat is, és néhány előző évadokból repertoáron tartott színdarab is fut még, úgyhogy jócskán van feladatom. És a színházon kívül is van még mit tenni. Végső fázisához érkezett a Lat Jura által rendezett Ballada című film, melynek épp az utószinkronjait rögzítjük, és ha minden jól megy ősszel már a mozikba kerül. A nyárra is vannak elképzeléseim számos területen, köztük egy nagy adag pihenés, de ez már legyen a jövő zenéje…
