Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 6. Ivett
Veszprém
14°C
2024. május 6. Ivett
Veszprém
14°C

A magyar gazdaság elmúlt négy éve - hogy teljesített a kormány?

2014. május 28. 18:22
Régi – új kormány alakul Magyarországon, napokon belül. Ha személyi, és szerkezeti változások lesznek is, a gazdaságpolitika fő irányai nem változnak majd. Tekintsük át, hogy is teljesített a magyar gazdaságpolitika az elmúlt négy évben.

Kétséget kizáróan nagyon nehéz örökség szakadt az Orbán kormány nyakába 2010-ben. Nagy adósság,  összeomlani készülő költségvetés, zuhanó gazdasági teljesítmény. A külső, és belső válság egyszerre szakadt rá a magyar fogyasztóra.

Nehezen találta az utat, az akkoriban Matolcsy György által vezetett gazdasági minisztérium. Több sikertelen kísérlet után végül növekedő pályára tudta állítani a gazdaságot.

A válságkezelési, és gazdaságpolitikai lépéseket, gyakran minősítették úgy, hogy ez „unortodox”, azaz „nem szokványos” lépés. Pedig ez nem igaz, nézzük meg mik is voltak ezek:

  • Egykulcsos adórendszer, semmi különleges nincs ebben, több országban alkalmazták már, de igazából sehol sem vezetett sikerre. 
  • Magánnyugdíj-pénztárak  államosítása. Mindenképp helyes lépés volt, inkább a végrehajtás folyamata volt a szokásoktól eltérő . De, ez kommunikációs , nem gazdasági kérdés.
  • Növekedési hitelprogram kedvezményes kamata. Ilyen programokat a hetvenes évektől folytatnak a világon, az USA, francia, olasz, spanyol jegybankok. A magyar programot egy sikeresnek mondható brit hitelprogram inspirálhatta.
  • Különadók kérdése. A legnagyobb vitát, és ellenkezést kiváltó intézkedés volt. A különadókat a Gyurcsány – kormány vezette be, Matolcsy többszörösére emelte azt. Kérem nézzük meg, hogy az elmúlt húsz évben a magyar adórendszer mennyire adóztatta a tőkét, és mennyire a munkát. A különadók után is elképesztő a különbség. Jelentősen aluladóztattuk a tőkét, a munkához képest. Sehol sincs az kőbe vésve, hogy az extraprofitokat termelő ágazatokat ugyanolyan mértékben kell adóztatni, mint a kisvállalkozót, aki nehezen tud megélni. 

Összességében sikeresnek nevezhető a magyar gazdaságpolitika, de ez nem jelenti azt, hogy pezsgőt kéne bontanunk. Messze még a kívánt életszínvonal, és gazdasági teljesítmény. 

  • Húsz éve napirenden szerepel, a kis – és középvállalkozói réteg megerősítése. Sokkal többet kell tenni annál, mint ami eddig történt, annak érdekében, hogy a tehetséges magyar vállalkozók a termékeiket, szolgáltatásaikat exportképessé tudják tenni. Az anyagi támogatás kevés, a kedvezményes hitel kevés, más eszközökkel is segíteni kell a világpiacra való kijutásukat. 
  • Az állami kiadások lefaragása. Még mindig nagyon sokat költ az állam saját magára. A foglalkoztatottak túl nagy hányada dolgozik az állami szektorban. 
  • Államadósság. A kormány hirdeti a programot, de amíg az adósság jelentős része deviza, a forint pedig gyenge, addig nem tudjuk lényegesen csökkenteni a kötelezettségeinket.
  • Bérek. Magam is többször említettem már ezt a kérdést ezeken a hasábokon. Sajnos, addig nem várható komoly bérnövekedés, amíg Magyarország termelékenységi mutatói nem elég versenyképesek.
  • Ugyanis a termelékenységi mutató, az eredmény, és a ráfordítás hányadosa. Ha ez gyenge, addig nehezen növelik a vállalkozások a bérköltségeket.

Sok lesz a tennivalója a megalakuló új kormánynak. Várjuk az intézkedéseket.

Lámpi Ferenc
Buda – Cash Brókerház Zrt
Veszprém
88-561-218

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.