Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 6. Ivett
Veszprém
15°C
2024. május 6. Ivett
Veszprém
15°C

Alibaba és a tőzsde

2014. július 1. 10:45
Eldőlt: a New York-i tőzsdén lép piacra az Alibaba. A kínai internetes kereskedelmi óriás elsődleges részvénykibocsátása minden idők egyik legnagyobb IPO-ja lehet.

A vállalat hivatalosan mindössze 1 milliárd dollárnyi jegyzésre számít, azonban a végösszeg az elemzők szerint könnyen meghaladhatja majd a Facebook 2012-es, 16 milliárd dolláros kibocsátását. Meg nem erősített információk alapján a cég tőzsdei debütálása augusztus 8-án lesz. A vállalattal várhatóan a BABA tickerkód alatt lehet majd kereskedni.

Ki húz kit? Ezt latolgatják a legnagyobb nemzetközi gazdasági szakírók, a még nyáron a Wall Street-re érkező kínai web shop óriás, az Alibaba részvénykibocsátása kapcsán. Az alapítónak, Jack Manek nagy a tét, meg akarja valósítani minden idők legnagyobb technológiai IPO-át, amiből kellően nagyot akar harapni a Yahoo is, aki a második legnagyobb részvényesként befektetéséből ki akarja hozni a legtöbbet. Saját részvényárának megugrását, és jelentős készpénzt is remélve az ügylettől.

Nagy a tét a világ legnagyobb webshopja, az Alibaba alapítója számára, hogy vajon teljesíteni tudja-e az IPO-ra kiéhezett globális piac intézményi és magánbefektetőinek az elvárásait. A legekre törő kínai óriás már hónapok óta a tudatosan épített felvezető kommunikációban, hogy mindenidők legnagyobb technológiai kibocsátását hajtja majd végre. Emiatt felfokozott a várakozás, ezért volt meglepő, hogy a napokban az amerikai felügyeletre beadott kibocsátási tájékoztatóban mintha szerényebb álmok szerepelnének. A nyilvánosságra hozott elsődleges részvénykibocsátást megelőző prospektus az elemzői becslésektől jóval elmarad a várható tőkeértéket és a cég piaci értékét illetően. Piaci információk szerint a részvényeket nyáron viszik tőzsdére New Yorkban, nem kisebb szereplők segítségével, mint: Credit Suisse, Deutsche Bank, Goldman Sachs, JP Morgan, Morgan Stanley és a Citigroup.

A tájékoztatóban megjelölt kibocsátási részletek nem okoztak osztatlan sikert.  A Facebook és a Twitter óta talán legjobban várt IPO (Elsődleges részvénykibocsátás) mérete ugyan meghaladhatja a Facebook kibocsátási méretét, ezzel minden idők legnagyobb technológiai tőzsdei bevezetése lehet, azonban a prospektusban iránymutatásként mindössze 1 milliárd dollárt jelöltek meg és sem a kibocsátási mennyiségről, sem pedig a megcélzott ársávról nem nyilatkoztak. Talán, ami a legnagyobb csalódást okozta, hogy a cég „csupán” 109 Mrd dollárra értékeli magát, szemben az elemzői becslésekkel, melyek 136 milliárd és 245 milliárd közé várták. Összehasonlításképp a Yahoo jelenlegi értéke kb. 34 Mrd USD.

Az Alibaba, a kínai e-kereskedelmi óriás sikere megkérdőjelezhetetlen, hiszen ha csak a számokat nézzük 6,5 Mrd dollár árbevétel mellett közel 3 Mrd dollár nettó profitot ért el, ami több mint a két amerikai nagyágyú, az Amazon és eBay profitja összesen (2,4 Mrd dollár).  Az Alibaba több mint egy web shop, szakmai körökben úgy emlegetik, mint az Amazon, az eBay, a Groupon és PayPal egyvelege. Sőt úgy tűnik, hogy a lassuló kínai gazdaság is hidegen hagyja az Alibabát, hiszen az internetes gazdaság eddig nem látott méretekben fejlődik, 2013-ban 618 millió kínai netezett – kb. 46%-os penetráció -, ami nagyjából kétszerese az USA lakosságának, ahol a penetráció 80% feletti, miszerint bőven van hely bővülni.

Amikor az Alibaba esélyeit latolgatjuk, akkor a Yahoo jövőjéről is beszélünk, hiszen 22,6%-os részvénycsomaggal bír a kínai behemótban. A Yahoo elmúlt évekbeli sikere (árfolyama 15 USD-ről 40 USD-ig emelkedett másfél év alatt!) nagymértékben köszönhető az Alibaba teljesítményének is.
Bár 2014 egyelőre nem a technológiai papírok éve, a Yahoo is az idén több, mint 16%-ot vesztett értékéből, azonban az Alibaba tranzakció sikeressége akár meg is fordíthatja ezt a rövidtávú trendet.

Sőt, a Yahoo-nak egy korábbi kötelezettségének eleget téve 208 millió darab Alibaba részvényt kell értékesítenie, ami egy 50 dolláros árfolyammal számolva is 10 Mrd dollár bevételt jelentene, mellyel további akvizíciókat hajthat végre, vagy ezt visszajuttathatja a befektetőknek saját részvény visszavásárlással esetleg osztalékfizetéssel.

Minél magasabb árfolyamon sikerül majd értékesíteni az Alibabát, annál kedvezőbb a Yahoo-nak is, hisz egyrészt a befolyó pénz is több, másfelől továbbra is tulajdonos marad 335 millió részvénnyel.
A Yahoo megítélésének kettősége a tájékoztató megjelenése óta sem változott, az elemzők hisznek benne, vételre ajánlják, míg a befektetők inkább eladják, erre utal az árfolyam folyamatosa lefelé csordogálása. Az elemzők azonban kitartóak, folyamatosan vételre ajánlják a papírt, a Bloomberg szerint az átlagos 12 havi célár 43 USD körüli, mely több mint 25%-os felértékelés a jelenlegi árhoz képest. 

Lámpi Ferenc
Buda – Cash Brókerház Zrt

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.