A
bevezetőben jelzett „buli” cseppet sem lekicsinylő jelző akar lenni, hiszen
gyakorlatilag azonos körülmények várnak a rali résztvevőire, mint a „nagyokra”
éveken át. Itt azonban elsősorban az ésszerűség és a karitatív szellem dominál.
Egyik versenyző sem arra utazik, hogy a gázpedál padlóba préselésével mindenkit megelőzzön árkon-bokron (már csak azért is, mert jobbára sziklák, kő- és homoktenger, éjszakai hideg és nappali forróság lesz az ellenfél) át. Ennek megfelelően nemcsak versenyzői, de „túra” kategóriában is lehet indulni. A mezőny elképesztően színes: van, aki Trabanttal, mentőautóval, tűzoltóval, öreg Csepel teherautóval vág neki a nyolcezer kilométernek, de azért szép számmal akadnak „komoly” járművek is. Érdekes, hogy a célba érők nagy része eladja vagy éppen odaajándékozza járművét, persze van, aki hazahozza saját „lábán” vagy vízi úton. A többség repülővel tér haza a 15 napos emberpróbáló raliról, melyre szerte Európából érkeznek a budapesti rajthoz motorosok, autósok, kamionosok.
Veszprémből
két csapat is indul. Az Afrikát már szerencsésen megjárt Sipos Jenő, Radó Gábor
és Varga Ildikó egy Mitsubishi terepjáróval, valamint dr. Sidibe Mamadu
fogorvos Fülöp Irén társaságában egy Toyotával. A doktor egyébként bamakoi, de
a megyeszékhelyen dolgozik.
Sipos Jenő az indulás előtt 24 órával adta interjúját a Vehírnek.
– Hol tartanak az előkészületekkel?
– Megtartottuk a pakolás próbát. Ez cseppet sem nevetséges, mert az autó minden egyes négyzetcentijét kihasználjuk. Beszereztük a szükséges vízumokat. Volt olyan, amit például Moszkvában sikerült baráti közbenjárásra megszerezni. Megkaptuk a védőoltásokat. Ezek egy része kötelező, más része erősen ajánlott.
– No meg drága…
– Így igaz, több ezerbe került mindegyik.
– Egy ilyen útra a kocsit is fel kell készíteni becsülettel. Milyen átalakításokat hajtottak végre?
– Az autó kapott egy pót üzemanyagtartályt, megerősítettük a futóműveket, nagyobb hűtőt szereltünk be, olajat cseréltünk, minden alkatrészt átvizsgáltunk. Sivatagi szűrőt is kapott a Mitsu. Számos pótalkatrészt viszünk magunkkal. Bár nem alkatrész, de a tetőre kerülnek azok a „vasak”, amelyeket akkor kell használni, ha elakadunk. A kerék alá téve pallóként működik. A tetőre kerülnek a pótkerekek. Hozzátenném, hogy ez egy kétszázezret futott dízel terepjáró, négykerekes, s legfeljebb 60-65 lóerős.
– Apropó, gumik. Talán a legfontosabb kellékek.
– Olyat választottunk, ami kimondottan terepre való. Egyik szponzorunktól nagykereskedelmi áron kaptuk. Bízunk benne.
– Navigáció, térképek?
– Amit lehetett, beszereztük. Van megfelelő térképünk, navigációs berendezésünk, ám lesz olyan négynapos mauritániai szakasz, ahol egyáltalán nincs mód a használatára.
– Egy ilyen úton enni, aludni, tisztálkodni is kell. Miképp oldják meg?
– Elsősorban szárazételt viszünk, de Varga Ildikó révén szakácsunk is lesz. Mellesleg Afrika legtöbb helyén jó francia kenyeret lehet kapni (persze nem a sivatagban). Vizet itthonról viszünk, tisztálkodni nomád módon fogunk. Európában csak egyszer szállunk meg, Afrikában többnyire az autó lesz a lakásunk.
– Messze még a hazaút napja. Ezt is megtervezték?
– Mint a többség, mi is eladjuk. Afrikában jó ára van az autónak, ráadásul a kereskedők már várják érkezésünket.
– Ki mihez ért, hogy osztották fel teendőiket?
– Én forgatom a kormánykereket felváltva Gáborral. Mindketten értünk az autóhoz, s ha kell, a magunkkal vitt szerszámokkal megoldjuk a megoldandót. Ildi feladata a táplálás: etetés, itatás, főzés, esetleges mosás.
– Nyelvi nehézségek?
– Ettől nem tartunk, mert a doktor úr anyanyelvi szinten beszéli az arabot és a franciát is.
– Szombaton rajt. Izgulnak? Félnek?
– Várjuk nagyon. A veszprémiektől egyébként itt fogunk elbúcsúzni, ugyanis a budapesti rajt után erre visz majd az utunk, aztán Tarvisio, Almeria, majd komppal Afrika. Onnantól naponta kapjuk a friss itinert (útvonal kalauzt). Mi már egyszer bejártuk ezt az utat, s nagyjából tisztában vagyunk azzal, mi vár ránk. Itt mindenkinek egy a célja: végigmenni. Hallottunk mi is arról, hogy helyenként harci viszonyok uralkodnak, portyáznak rablók is. Ezért is célszerű, ha nagyobb konvojokba tömörülünk, s az éjszakát együtt töltjük.
– Önök fogják tudósítani a Vehírt a versenyről. Érzik a felelősségét?
– Három fényképezőt is viszünk magunkkal, mobiltelefont. Igyekszünk hitelesek lenni.
– Nem beszéltünk még az út karitatív céljáról. Mit visznek?
– Tavaly füzeteket vittünk egy ottani (bamakoi) iskolába. Idén tollakat, számológépet, pólókat, játékot. Minden versenyzőnek megvan a maga iskolája, intézménye, ahova elviszi az itthoniak ajándékait. Sajnos, meglátszik a válság is, hiszen szerényebbek az ajándékok, de azért így is örülni fognak az afrikaiak.
– A Vehír olvasói nevében is szerencsés utat kívánunk!
