Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jótékonysági BUDO VESZPRÉM Harcművészeti Nap

2014. október 6. 12:58
A Veszprém és környéki harcművészeti és művészeti csoportok működésének és utánpótlás nevelésének támogatására immáron harmadik alkalommal rendezik meg a BUDO VESZPRÉM Harcművészeti Napot Veszprémben, a Lovassy László Gimnázium tornacsarnokában október 11-én.

A rendezvény fővédnöki tisztségét ezúttal is Porga Gyula, Veszprém város polgármestere vállalta.

Sok szó esik manapság az egészséges életmódról, egészséges táplálkozásról, az egészséges testmozgás fontosságáról és a lelki egészségről. Azonban a szervezők úgy vélik, ahhoz, hogy valójában egészségesek, EGÉSZEK legyünk, a társadalmi együttélés szabályainak egészséges megtartása is szükséges.  

Júlia, a rendezvény ötletgazdája és megvalósítója a szervezők képviseletében elmondta, hogy újszerű a kezdeményezés 3 fő szempont miatt. Egyrészt, mert a rendezvény célja, feleleveníteni az olyan értékeket, mint a közösség erejébe vetett hit, az egymás iránti kölcsönös tisztelet és alázat, az egyéni és a közös feladatok iránti elkötelezettség, kitartás, fegyelem stb. Továbbá kifejtette, hogy azt tapasztalták megfigyelőként és gyakorlóként egyaránt, hogy mindezek az értékek a küzdősportok elsajátítása és rendszeres alkalmazása során maximálisan fenntarthatók, és ezáltal a hétköznapi életbe is maradéktalanul átvihetők. Hangsúlyozta, hogy bármely küzdősport megtanít bennünket arra, hogyan közelítsünk embertársainkhoz, hogyan jelöljük ki a saját személyes határainkat, hogyan tartsuk be a megfelelő távolságot (küzdőtávolság), hogyan legyünk a megfelelő helyen, a megfelelő időben (helyes ütem, ritmus megtalálása), hogyan biztosítsuk embertársunk szabadságát (elengedni tudás), hogyan reagáljunk spontán, gyorsan a váratlan élethelyzetekben, ahelyett, hogy merevek és görcsösek lennénk, hogyan éljük bele magunkat társunk helyzetébe, meghagyva az önrendelkezését, biztosítva az emberi méltóságát.

Másrészt újszerű, mert lehetővé teszi a Veszprémben és környékén élő emberek számára az itt működő harcművészeti és művészeti csoportok megismerését, a saját egyéni mozgásforma megtalálását, miközben észrevétlenül beépítik a fent említett értékeket az életükbe. A rendezvényen a következő harcművészeti stílusok és művészeti csoportok vesznek részt: Baranta, Ju Jitsu, Shotokan karate, Kyokushin karate, Bujutsu-kai, Kendo, Thai-box, Aikido, Systema és Capoeira, Mediball, Kangoo, Akrobatikus Rock and Roll és Zumba Fitness Barbival. Az esemény alatt harcművészeti eszközök és ruházat kiállítása is megtekinthető.
Harmadrészt újszerű amiatt is, mert a rendezvény bevételével a szervezők a megjelenő harcművészeti és művészeti csoportok utánpótlás nevelését támogatják.

A rendezvény célja továbbá az is, hogy támogassa ezen csoportok működését, fennmaradását, elősegítse a csapatok összetartását, együttműködését, példát mutatva ezzel az utca emberének azokról az értékekről is, amelyek a közösséghez való tartozást jelentik.

Szeretettel várunk Minden kedves érdeklődőt a Lovassy Gimnázium tornacsarnokában október 11-én szombaton 10 órától egész nap. A rendezvény helyszínén belépőjegyek jelképes áron vásárolhatók.

A Szervezők

További információk találhatók a facebookon és a következő telefonszámon: 20/615 6774

vehir.hu
további cikkek
Kilencedik hely az élvonalban VEDAC Kilencedik hely az élvonalban A legjobb egyesületek között, az I. divízióban harcolt a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) a nemrégiben megrendezett csapatbajnokságon, ahol 330.5 ponttal a kilencedik helyen zárt. tegnap 21:04 Gömbölyödő nép a magyar gasztronómia Gömbölyödő nép a magyar Szeptember 23-án Az étel étterme című beszélgetéssel indult útjára a Pannon Kultúrklub a Papírkutyában, mely esemény a Pannon Egyetem 75 éves jubileumához kapcsolódott. A moderátor Hajas Bálint, a Vehir.hu főszerkesztője volt, aki Dudás Katalin gasztropszichológust valamint Forgács Attila pszichológust, a Pannon Egyetem docensét kérdezte. tegnap 21:22 A Veszprém döntős a klub-vb-n! – hosszabbítás után két vállon a Barca Veszprém Handball Club A Veszprém döntős a klub-vb-n! – hosszabbítás után két vállon a Barca A Veszprém Handball Club a hosszabbításban nyújtott kimagasló teljesítményével 39-34-re legyőzte a Bajnokok Ligája-címvédő spanyol Barcát a férfi kézilabda klubvilágbajnokság kedd délutáni elődöntőjében, így bejutott a sorozat csütörtök esti fináléjába (19.00).  tegnap 17:53 Magyarország a dobogó második fokán SVSE Magyarország a dobogó második fokán Szeptember utolsó hétvégéjén az U16-os korosztály legjobb atlétái Zágráb felé vették az irányt, hogy részt vegyenek a Válogatott Viadalon, ahol a csehek, horvátok, szlovákok és szlovének ellen versenyeztek. Az öt nemzet összecsapásában végül a magyar válogatott a második helyen zárt. tegnap 15:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.