A mellékelt kép télvíz idején készült a „Királynék városában” közel két óra leforgása alatt. Baloldalon felismerhetjük a vár épületeit a Tűztoronnyal, míg jobb szélen a Margit templom zárja a kompozíciót. A háttérben a Bakony erős holdfénnyel derített havas vonulatai húzódnak. Az erős fényszennyezést a fotón egy speciális szűrővel sikerült csökkenteni; ezért is hiányoznak a város fényeiből a sárgás és narancsos színek, míg a kékes és vöröses árnyalatok jól megjelennek. Az égen a pólus körüli csillagívek között akkor ismerhetjük fel a csillagképeket, ha a kezdő vagy végpontjaikat kötjük össze. Jobboldalon a Göncölszekér fényes tagjai futnak ki a képből, míg a felvétel közepétől balra a Vega és a Hattyú konstelláció csillagainak lenyugvását figyelhetjük meg. Felül, a Kis Göncöl halványabb tagjai a népnyelvben „ég köldökének” nevezett forgási középpontban végződnek.
Amennyiben több óra expozíciós idővel fényképezünk, megfigyelhetjük, hogy a csillagok egy középpont körül elfordulva hosszú utat tesznek meg az égen. Ez az érzékelés csak viszonylagos, ugyanis valójában Földünk forog a saját tengelye körül. A centrum közvetlen közelében a Sarkcsillagot találhatjuk, ami, szabad szemmel észlelve, kijelöli számunkra az északi irányt. A pólus látóhatár feletti magassága megegyezik a földrajzi szélességünkkel, azaz jelen esetben 47 fok. Könnyen belátható, hogy az égi sarktól maximálisan 47 fok távolságra található égitestek soha nem kerülnek a horizont alá. Az éggömbnek ezt a területét cirkumpolárisnak, azaz „sark környékinek” hívjuk, amely fotografikusan, hosszú idő alatt szemléletesen kirajzolódik. Nyilvánvalóan más értelmet nyer ez a fogalom bolygónk különböző helyein: így például az Egyenlítőn nincs cirkumpoláris csillag, a sarkpontokon pedig az egész éggömb ide tartozik.
