Találkozásunkkor a rádiós akaratlanul is úgy ül le az asztalhoz, hogy a mikrofon előtte helyezkedik el. “A díjátadó alkalmával is a színpad szélén, a mikrofonnál álltam meg először” – teszi hozzá mosolyogva.
– Milyen érzéssel fogadta az elismerést?
– Nem akartam elhinni, hiszen miért kapok díjat azért, amikor csak azt csinálom, amire szerződtem? Semmi rendkívülit nem tettem. Dolgozom és teszem, amire vállalkoztam. Lehet, hogy az átlagosnál egy kicsit lelkiismeretesebben végzem a munkám.
Komaniczki Zoltán
– 1993-ban indult a rádiós karriere, de mivel foglalkozott előtte?
– Korábban nyomdában dolgoztam gépszedőként, többek között a megyei napilap sorait is én raktam össze, előtte pedig a szakmámban tevékenykedtem, ami gépjármű villamossági műszerész.
– Hogyan indult a rádiós élet?
– Véletlenül csöppentem az egykori Rádió Jamhez 1993 májusában, egy akkor ott dolgozó kolléga hívott be a stúdióba és ottragadtan és maradtam a 2005-ös megszűnéséig, de közben ültem a balatonfüredi stúdióban is, illetve a Tapolca Rádió indulásánál is részt vettem. Néhány hónapot dolgoztam a Klub Rádiónál is – amely megvette a Jamet –, majd a keszthelyi Helikon Rádióhoz mentem műsort gyártani.
– 2011 augusztusában ismét egy induló rádiónál használták fel a sok éves tapasztalatát.
– A Méz Rádió azért különleges számomra, mert az első pillanattól együtt élhetek vele, minden fontos szakmai eseménynél jelen lehetek. Együtt találtuk ki a szignálokat, az adástükröt és közösen kerestük a munkatársakat. A sikerhez ma már nem elég csak megszólalnia egy rádiónak, jelentősen megnőttek az igények a hirdetők és a hallgatók felől egyaránt.
– Több mint húsz éves szakmai múlt áll ön mögött, több emlékezetes pillanatot felsoroltunk már. Milyen műsorok, események nőttek a legjobban a szívéhez?
– A Jamben készült a ProRock című műsorom, melyben progresszív rockzenei bemutatókat tartottam, szövegkönyveket kutattam fel, amit a barátok magyarra fordítottak, előadókról hangzottak el érdekességek, zenei csemegékre hívtam fel a figyelmet. Nagyon szerettem ezt készíteni, de minden, a médiában elkövetett produkcióm fontos számomra. Egy interjút azonban még kiemelnék, ami Szoboszlai Sándor Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész színésszel készült, melynek különlegessége, hogy a kórházi ágyánál kereshettem fel és egy nagyon hangulatos beszélgetést sikerült rögzítenem.
– Gondolom, a jövőben sem lehet szó arról, hogy elégedetten hátradől.
– Számomra most ez a mérce, a viszonyítási alap, ennél kevesebbet nem nyújthatok és nem engedhetem meg magamnak, hogy az általam felállított színvonalból engedjek. Megerősítést kaptam, hogy érdemes sokat, jól, lelkiismeretesen tenni az emberek tájékoztatásáért, szórakoztatásáért.
