Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A tánc fesztiválját május végén rendezik meg Veszprémben

2015. április 8. 12:06 // Forrás: mti
Május utolsó hetében négy napon át ad otthont Veszprém a kortárs táncművészeti fesztiválnak, a hagyományos produkciók mellett interaktív, beavató előadásokkal a kínálatban – közölte a rendezvény szervezője szerdai veszprémi sajtótájékoztatóján.

Krámer György koreográfus elmondta, hogy a 17. alkalommal meghirdetett fesztivál a kortárs magyar táncművészet legjelentősebb alkotásait mutatja be a közönségnek május 27. és 30. között. Hozzátette: a négy nap alatt a korábbi évek meghívott táncosain kívül újdonságokra is lehet számítani A tánc fesztiválján, színpadra kerül például két beavatószínházi produkció is: Juhász Kata Társulat: Warm up című darabja és a Közép-Európa Táncszínház Horda 2 című előadása. Olyan táncművészeket és csoportokat várunk az idei fesztiválra, akik az elmúlt néhány évben nem léptek fel A tánc fesztiválján, de korábban rendszeresen vendégei voltak a programnak és a nézők kedvenceiévé váltak – fogalmazott a koreográfus.

Láthatja a közönség mások mellett a Bozsik Yvette társulatot, a Frenák Pál Társulatot és Duda Éva együttesét is, utóbbi elsősorban a fiatal közönséget kívánja megszólítani. Először érkeznek a fesztiválra a Feledi Project tagjai és az Ajka-Padragkút Táncegyüttes is fellép – fejtette ki Krámer György, hozzátéve, hogy különlegességnek ígérkezik a jelenleg Barcelonában élő Ladányi Andrea Desperates című kétszemélyes produkciója.

Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója, a fesztivál szervezője elmondta, hogy bíznak a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott pályázatuk pozitív elbírálásában. A fesztiválszervező arról is beszélt, hogy a fesztivál szellemiségét hivatott díjazni az általa és Krámer György által az ezredforduló tájékán alapított Post scriptum díj, melyet a tavalyi fesztiválon nyújtott teljesítménye alapján Blaskó Borbála táncművésznek ítéltek oda, a Forte Táncszínház A nagy füzet című előadásában nyújtott teljesítményéért.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Ismét bebizonyította Veszprém, hogy igazi katonaváros kultúra Ismét bebizonyította Veszprém, hogy igazi katonaváros Veszprém tradicionális katonaváros, amit ismét tökéletesen bizonyított szombaton az immáron hetedik alkalommal megszervezett Veszprémi Honvédelmi Napon, ahol a szervezők mindent megtettek, hogy közelebb hozzák az emberekhez a honvédség sokszínűségét. Sikerült nekik. Erre jó bizonyíték az is, hogy a Laczkó Dezső Múzeum Török Ignác utcai tanulmányi raktárához számos érdeklődő kilátogatott, ahol ráadásul a régészeti szakma is keveredett a hadtörténettel. ma 17:08 Feloszlik a Margaret Island kultúra Feloszlik a Margaret Island A hírt közösségi oldalán jelentette be a zenekar. tegnap 11:54 A kóstolásoknál már csak a beszélgetések lesznek fontosabbak a közelgő Vehír Borszalonon Vehír Borszalon A kóstolásoknál már csak a beszélgetések lesznek fontosabbak a közelgő Vehír Borszalonon Miről érdemes beszélgetni egy kellemes borozás közben? Valójában bármiről, hiszen pont az a lényege az ilyen kulturált összejöveteleknek, hogy oldott hangulatban bármiről, bárkivel lehessen eszmét cserélni. A közelgő Vehír Borszalon apropójából viszont adunk egy javaslatot, és persze egy rövid útbaigazítást is, hogy kikkel lehet majd találkozni május 30-án a Dubniczay-palota kertjében. tegnap 11:27 A magyar múzeumi szakma elitje gyűlt össze Veszprémben közélet A magyar múzeumi szakma elitje gyűlt össze Veszprémben A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége idei tavaszi közgyűlését és szakmai konferenciáját május 21–22-én tartják meg Veszprémben, a Laczkó Dezső Múzeum szervezésében. A kétnapos eseményre több mint száz intézmény képviselője érkezett, köztük számos határon túli magyar múzeum szakembere is. 2025. május 22. 13:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.