A héten Irénke néni története lepte el az üzenőfalakat. Irénke néni 84 éves, és nap mint nap árulja saját készítésű süteményeit a Nyugati aluljárójában, majd miután itt végzett, az estéit a másnapi portéka elkészítésével tölti. Irénke nénit sokan ismerik és szeretik, nem is beszélve, hogy egyik cukrászda sem tud olyan jó nagymama sütijét készíteni, mint maga a nagymama. Az Organikusok blog robbantotta a hírt: a NAV 3 millióra büntette a nénit.
Fotó: szeretlekmagyarorszag.hu
A sztori első olvasatra is több sebből vérzett. Egyfelől a postban egyik felet – se Irénke nénit, se a NAV-ot – nem kérdezték meg. Másrészt, akit már valaha büntettek meg (azért elég sokan vagyunk ilyenek) akár gyorshajtásért, egy elfelejtett csekk vagy határidő miatt, vagy egy észre nem vett rokkantparkolóért, az tudja: a büntetés mindig fájó, néha nagyon össze kell húzni a nadrágszíjat, de az nem életszerű, hogy néhány sütiért hárommilliós csekket nyomjanak az ember kezébe. Az avatottabb újságolvasó hamar rájöhetett, hogy az egész iromány csak azért született, hogy a blog nézettségét megdobja.
Miért terjedt mégis fénysebességgel a weben? Több apró összetevő hatásos keverésének köszönhetően.
Egyfelől ott van a közös ellenség lebegtetése. Adózni senki sem szeret, aki büntetéseket oszt, az sosem lesz népszerű – a NAV főgonoszként ábrázolása könnyű sikerrel kecsegtet.
Másodsorban, nem tudunk mit kezdeni a szövegekkel. Ez a PISA-felmérésekből is jól kirajzolódik, a fiatalok képtelenek értelmezni, kritikailag felmérni az eléjük tett szöveget, hiába hegyezték ki erre az érettségit már bő egy évtizede.
Harmadrészt olyannyira pofátlan mértékű büntetésről írtak, ami – ha igaz lenne – teljesen jogosan háborítana fel mindenkit.
Végül pedig még mindig hiszünk a média tévedhetetlenségében. „A tévé is megmondta.” Tíz éve még úgy tűnt, hogy az internet elterjedése, a tartalomgyártás demokratizálódása megtanít minket a kritikai gondolkodásra, arra hogy kérdéseket tegyünk fel, hogy kételkedjünk, és hogy érvek által meggyőzhetővé váljunk. Nem jött be. Még mindig kétpólusú a gondolkodásunk, vagy elhiszünk valamit, vagy egyáltalán nem („ezek mind hazudnak”) – mindkét véglet megkímél minket attól, hogy gondolkoznunk kelljen.
Van egy egyszerű és garantáltan működő módszer arra, hogy gátat szabjunk a közösségi oldalakon terjedő kamuhíreknek. Csupán annyit kell tenni, hogy odasétálunk a legközelebbi polchoz, leemelünk róla egy könyvet és elolvassuk. Ha pedig ezzel megvagyunk, akkor ismételjük meg az egészet újra egy másik könyvvel! Aztán újra, meg újra, meg újra, meg újra, meg újra...
