Szakadó hóesésben érkeztem az emberpróbáló edzésre, ahol már állt a rögtönzött depó, mely egy különleges felszereltségű kamionból, egy hólé-áztatta erdei garázsból és egy VIP-sátorból állt.
A garázsban meg ott állt a csillogó-villogó kanárisárga Suzukija. Körülötte kisebb hadtest serénykedett: egyikük a számítógépes telemetriát olvasta, értelmezte, másikuk az elképesztő küllemű (áráról ne essék itt szó!) gumik nyomását mérte, a japán mérnök folyamatosan ingázott a pilótafülke és a versenyzők, meg a kamion között. Mindenkinek volt dolga, s nem esett le az aranygyűrű annak sem a kezéről, aki a sátorba mindenáron befolyó sűrű latyakot lapátolgatta ki.
Az autónak amúgy dukált a műanyag szőnyeg, a „kesztyűs” géz. Gyanítom, pár perc múlva derék Suzuki úr sem ismert volna rá a késő téli égi áldás okozta dagonya súlyos sárdarabjaitól.
Odébb két, versenyző ruhába öltözött lengyel fiatalember angolul vitatja meg a terepet jobban ismerő csapatbeliekkel a Sólyi-erdő izgalmas fordulóit. Az egyik „civil ruhás” valahogy kilóg a sorból. Nemcsak apró termetével, de folyamatos érdeklődésével is. Ő Talma, a magyarok nagy büszkesége, akinek a neve a technikai sportok történelemkönyvében arany betűkkel olvasható.
A 2007-es 125 cm3–es gyorsasági motoros világbajnok ugyanis vendég. Ennek ellenére szerény és csöndes. A két ralissal láthatóan jól megéri egymást, hiszen bőven van közös pont (és legalább ugyanannyi eltérő is!) a két-és a négykerekes versenyzés között.
Közben felhördül a Suzuki 220 lóerős motorja, a versenyzőket arasznyi széles övekkel szíjazzák az ülésbe. Kábelek csatlakoznak, aztán szolid kis gázfröccs, s a jármű belesüllyed a havas-saras útba. A szöges gumik megkapaszkodnak a sok helyütt kibukkanó szikladarabokban, s az autó nekilódul. Nem komótosan, hanem afféle rakéta üzemmódon.
A trió útját csak a szertefröcsögő sár, a tompuló hang jelzi. Pár perc, s vége az első körnek. A barnásfeketére „átmázolt” versenygép beáll a „depóba”, hogy aztán ismét a mérnököké, technikusoké legyen a főszerep. Aztán újabb kör, újabb számolás.
Öt perccel később örömmel nyugtázzuk, hogy sem külsejében sem belsejében (haj, kérem, szendvicset ettek előtte!) nem okozott károsodást a rohanás. Michal nem pihen, viszi Talma menedzserét is, aki hasonló keménységgel állja a sarat.
Az idő közben gyorsan szalad, gyors (és udvarias) interjú (rövidesen olvashatják a beszélgetéseket is), aztán a motorosok Oscar-díjasa elbúcsúzik, elegáns buszlimuzinjába pattan, s elraktározza emlékezetében a lengyelek meleg fogadtatását. Ajándék piros-fehér lengyel sál is a nyakába kerül, miként a lengyelekébe is a magyar.
Utolsó „lengyel-magyar két jó barát…”, aztán folytatódik az egyre keményebb edzés, küzdelem az óra tört másodperceivel…
* * *
Elrendeltetett a lengyel-magyar siker? Ezzel a címmel kaptuk a sajtómeghívót. A választ sejthetik, de Michal Kosciuszko is finoman utalt rá. A 21. évében járó fiatalember az egyik legtehetségesebb raliversenyző a világon. Krakkóban született, 2008-ban JWRC-ben (J = junior) indult először a Suzuki gyári versenyzőjeként. Az egyik legnehezebb világbajnoki futamon, a Szardínia Ralin első helyezést ért el. Először aratott elsöprő győzelmet lengyel pilóta a FIA égisze alatt zajló rali vb-n.
– Michal, miért éppen a Suzukit választottad, amikor számos kiváló raliautó létezik?
– Ezt tartottam a legjobbnak, s az elmúlt két év igazolta is ezt. Nagyon jó a csapatszellem, s úgy érzem, jó úton haladunk a junior vb-cím felé ezzel az autóval.
– Számítottatok ilyen téli időjárásra?
– Hát ilyenre nem nagyon, de ez nem is zavar bennünket. Sokkal inkább hasonlít az út minősége a ciprusira. Ott is sok a sziklás, köves, olykor sodrós szakasz. Ezért is hoztunk magunkkal ilyen speciális gumikat.
– Fiatal létére tekintélyes autós múltad van. Hogyan kezdted?
– 15 éve én is kartosként kezdtem, ami nagyon jó iskola. A 125 köbcentis kategóriában bajnokságot is nyertem. Aztán a jogosítvány megszerzése után az Opel Corsa 1600-as kupában versenyeztem, majd Suzuki Ignisre, most pedig Swiftre váltottam.
– A rali sportban már csak az öregek emlékeznek az egyik legismertebb lengyel pilótára, Sobieslaw Zasadara. Egy fiatalnak is mond valamit még ez a név?
– Természetesen, s büszke vagyok arra, hogy a lengyel motorizációnak olyan nagy öregjei vannak, mint Zasada is. A tradíciót pedig tovább kell vinni. Ez már a mi dolgunk.
– Hogyan kommunikálsz a csapat tagjaival?
– Mivel nem tudok még magyarul, a közös nyelv az angol. Kitűnően megértjük egymást.
– Sok sikert a Vehír olvasói nevében is!
* * *
Talmácsi Gábor széles mosollyal szállt ki a forró fékektől kissé még füstölgő Suzukiból.
– Milyen érzés volt?
– Fantasztikus. Amikor már azt hinnéd, hogy a repülés után csak borulhatsz, mégis a földön maradsz, száguldasz kanyarról kanyarra.
– Amúgy szeretsz autózni?
– Igen, többféle versenyautóban is ültem már. Pályán azonban teljesen más, mint terepen. De bevallom: nem szeretek a jobb oldali ülésen helyet foglalni.
– És motoron, hátul, utasként?
– Azt már elképzelni sem tudnám…
– Mikor láthatunk igazi életelemedben? Azaz két keréken?
– Már csak bő két hét: március 15-17-én lesz Estorilban a versenyünk.
– Sok sikert!
* * *
A mérnökcsapat vezetője Harcsa Attila, aki megszállottként (és benzinnel beoltottként) járja az egyre több sikert felmutató csapatával a világot.
– Mikor alakultak?
– Öt éve, 2004-ben, abszolút japán vezetéssel. Eleinte ki kellett mennünk az autóért Japánba, hiszen ott építettük a gyári szakemberek irányításával az autókat. Folyamatosan belerázkódtunk, s minden átkerült Magyarországra. Most már a motor kivételével mindent magunk csinálunk az üres karosszériától kezdve a futóműig.
– Érdekes kategóriát választottatok…
– Ez a junior vb szuper 1600-as kategória.
– Mit kell tudni az autóról? Hogy szerepelnek vele?
– Ez egy 215-220 lóerős motor, amely 280 Nm körüli nyomatékot ad le, a váltója hatsebességes szekvenciális. Az utcai autóhoz az emblémáján kívül semmi köze. Úgy gondolom, elég jól szerepelünk: az egész eddigi világbajnoki pályafutásunk alatt egyetlen technikai hibából eredő kiállásunk nem volt. Ez bennünket is minősít.
– Hogyan épül fel a csapat?
– A „fej” természetesen japán, ő egyben a versenymérnök is. Alatta
két mérnök, egy koordinátor dolgozik, s tizenhat szerelő. Szinte mindenkinek
mindenhez kell értenie, legyen az a kamion vezetése vagy alkatrészek
ellenőrzése, gumiszerelés. Gondolom, látja itt is, hogy ez nem egy
családcentrikus foglakozás, de nincs ok a panaszra: ezt választottuk, ezt
szeretjük.
Kell az a fanatizmus, amellyel minden egyes csapattag csinálja. Ráadásul a nemzetközi átlagtól eltérő pénzért (az eltérés irányát ugye nem kell megjelölnünk?). Nem szerénytelenségből mondom, de voltak olyan újításaink, amiket ellestek tőlünk a vetélytársak. Ez pedig elismerés!
– A két lengyel fiúval hogyan kerültek kapcsolatba?
– Nekünk már nem kell házalni, sőt: inkább a nálunk jelentkezőkből tudunk szelektálni. Michal és Macziej is jelentkezett nálunk, mivel volt már suzukis gyakorlatuk. Megtetszett nekik a gyári autó, a csapat szelleme, de ők is szimpatikusak nekünk. Kölcsönösen elégedettek vagyunk egymással, s nagyon keményen készülünk a vb egyik legkeményebb versenyére, a márciusi ciprusira.
– Mi adja a nehézségét?
– Megfordították a sorrendet, s idén aszfalton kezdünk. Ez pokolian nehéz lesz, de a sziklás-köves etapok is feladják a leckét. Ennek kell megfelelnünk gyors átépítéssel. 45 perc alatt kell egy teljesen más stílusú autót.
