Misi úgy döntött, nem viseli el a szomszéd folyamatos dübörgését, ugrálását az éjszaka közepén, már csak az volt a kérdés, miként közölje ezt a vidám csoporttal. Mint korábban egy beszélgetésünk alkalmával mesélte, lehet, hogy kissé drasztikus megoldást választott. Ezt bizonyította az érintettek bosszúja is.
Egy panelépületben időnként tolerálni kell, hogy a környezetünkben élők esetleg más életritmusban töltik mindennapjaikat, mint mi. Korán reggel porszívóznak, vasárnap délután fúrnak, vagy hétköznap este spontán bulit tartanak. Misi szerint nem ez volt az első eset, hogy hangosabban szólt a zene a felső szomszédnál, mint ahogy az egy normális lakóházban elvárható lenne.
A délutáni műszakból hazaérkező albérlőkhöz hamar barátok is csatlakoztak, nem sokkal később pedig már meglehetősen hagosan szólt a zene, sorra követték egymást a mulatós dalok. Misi türelmesen hallgatta a számára nem épp szórakoztató helyi slágerlistát, abban bízva, hogy hétköznap lévén hamar leül a buli. Hiába. Éjjel egy órakor már harmadszor ugrálták körbe a kis lakást a Cotton Eye Joe című ősi Rednex számra, pihenni vágyó főszereplőnk ekkor érezte, hogy véget kell vetnie a késői órákhoz képest indokolatlanul jó hangulatnak.
Az egyértelmű volt számára, hogy jelentős mennyiségű alkohol fogyott az előző órákban, így a józan érvek - véleménye szerint - nem értek volna sokat. A plafont verni a seprűnyéllel megint nem olyan alternatíva volt számára, amitől tartós megoldást remélt. Maradt a 112 hívása. “Ha nem tud pihenni, kérhet rendőri segítséget” - érkezett a megdönthetetlen érv a vonal másik végéről, így élt ezzel a lehetőséggel.
Negyed óra múlva meg is érkeztek az egyenruhások. Előbb Misihez akartak bemenni, hogy bizonyítékot szerezzenek arra, valóban hangos a zene és lehetetlen a pihenés a felső szomszéd bulizása miatt, de ezt végül elvetették, mert a folyosón is alig értették egymást szavát. Hosszú dörömbölést követően nyílt csak ki az ajtó egy emelettel feljebb, ahol a probléma felismerése sem ment egyszerűen, ugyanis a rendőrök láttán sem halkultak el, de pár perccel később sikerült meggyőzni őket, hogy nem ez a helyes magatartás hétköznap éjjel egy társasházban.
Persze naivitás lenne azt képzelni, hogy egy jó hangulatú bulit csak ilyen egyszerűen le lehet fújni. A zene már nem tért vissza, de a csalódott szomszédok érezhették, hogy az alattuk lakó a ludas a korai alvásnak, ugyanis még sokáig trappolással, radiátorcső ütögetéssel mutatták ki érzelmüket. Sőt, az egyik - nem csak - buliittas még személyesen is látogatást tett Misinél, de erejéből már csak egy halk kopogásra tellett. Természetesen nem nyitott ajtót, nem ez az időpont a legmegfelelőbb megbeszélni a nézeteltéréseket.
A bosszú pedig - amiről az elején már tettem említést - abban nyilvánult meg, hogy Misi lábtörlőjét leöntötték valamilyen olajos folyadékkal, később pedig le is ragasztották. Bulit azonban azóta sem tartottak. Hosszú távon tehát jó döntésnek bizonyult a rendőri segítség kérése, de lehet, hogy egy személyes párbeszéd is ide vezetett volna.
Ön hogyan oldana meg egy hasonló helyzetet?
