Pedig arra vagyok kárhoztatva, hogy napi rendszerességgel használjam a helyközi buszjáratokat. Okoztak is már jó néhány kellemetlen percet.
Alapvetően nem kellene kínszenvedésnek lennie a buszozásnak. Akárhogy is számoljuk, olcsóbb és környezetbarátabb közlekedési forma, mint a személyautó, és számos olyan dolgot csinálhatunk utazás közben, amit a volán mögött ülve nem – én elsősorban a könyveket és az alvást preferálom.
De busszal utazni mégis problémásabb, mint kocsival – nincs az a személygépkocsi, ami olyan gyakran döglene be, mint a volánbuszok. Tekintsünk el az olyan apró kellemetlenségektől, mint amikor a kötelezően bekapcsolt légkondi meleg levegőt fúj a hőségriadó idején – igaz, hogy a célállomáshoz érve valósággal leszédelgünk a járműről, de végső soron mégis csak odaértünk, nem igaz?
Nem mindig.
Velem átlagosan kéthavonta megesik, hogy lerobban alattam a busz. Átlagosan kéthavonta! Ha sikerül az utasoknak betolni, akkor hazajutunk, ha nem, akkor majd felzsúfolódunk a következőre, ami arra jár. A volán persze büszke a statisztikáira a meghibásodásokat illetően, de gondolom azok az esetek, amikor némi tolóerővel végül sikerül működésre bírni a vasat, nem számítanak bele a meghibásodások közé. Én viszont kényelmetlenül érzem magam, ha emiatt kések, és még kényelmetlenebbül érzem magam, amikor mondjuk szakadó esőben egy későbbi megállóban várok a járatra, ami nem jön, vagy csak jóval később.
Ahogy fentebb említettem, átlagosan kéthavonta egy ilyen esetbe sikerül belefutnom. És ez csak egyetlen vonal, ott is két utazás a napi 116 járatból. Ha ezt a hibaszázalékot a teljes hálózatra felszoroznánk, napi szinten találnánk műszaki hibás járműveket.
De nem is ez bosszant fel a legjobban, hanem amikor megpróbálok bérletet venni, és
meg kell küzdenem azért, hogy ott hagyhassam a pénzemet a kasszánál,
amikor a nap kellős közepén, a buszpályaudvar pénztárának elméleti nyitvatartási ideje alatt három ablakból egy van csak nyitva, és amögött sem ül senki.
Amikor szóba elegyedek a buszvezetőkkel, kiderül, hogy ők sem boldogok. A járműpark elöregedett, már rég le kellett volna cserélni azokat a buszokat, amikkel kénytelen-kelletlen közlekedünk – mondják. Vannak napok, amikor egy-egy kieső kocsit csak úgy tudnak pótolni, ha egy másik vonalról elveszik a járatot, ilyenkor odafönt eldöntik, hogy melyik útvonal a fontosabb.
Ráadásul az elégedetlen utasok is a buszvezetőre zúdítják a bánatukat, ő a társaság arca, neki kell elviselnie a megjegyzéseket akkor is, ha ő maga nem tehet a problémákról. Van az a pénz, amiért az ember szívesen hallgatja a siralmakat és szidalmakat, de higgyék el, a buszvezetői fizetés nem az a pénz.
Persze minden éremnek két oldala van, lehet optimistán is szemlélni a helyzetet. A busszal még mindig jobban járok, mintha vonatra szállnék.
(A képek illusztrációk)
