Azt, hogy ne akarjon több lenni annál, ami.
A Csillagok Háborúja rajongói között konszenzus van azzal kapcsolatban, hogy az eredeti trilógia zseniális, az előzmény-trilógia viszont katasztrofális. Ennek egyetlen oka van.
Jar-jar.
Na jó, akkor kettő. Az előzmény-trilógia nagy hibája, hogy igazán sci-fi akart lenni, pedig az eredeti filmet az tette sikeressé, hogy „csak” egy űrmese volt. George Lucas egyszerűen fogta az univerzális, kultúráktól független népmesei alapmotívumokat, és futurisztikus környezetbe helyezte őket. Ezt ő maga sem titkolta, sőt, még fel is hívja a néző figyelmét azzal, hogy egy klasszikus népmesei szófordulattal kezdi minden egyes epizódját („réges-régen, egy messzi-messzi királyságban galaxisban”).
A népmesei sémák jól felismerhetők. Ilyenek a személyiség nélküli, klasszikus archetípusokat képviselő papírmasé karakterek, mint a szegény legény (Luke), aki elindul megmenteni a királylányt (Leia), út közben találkozik zsiványokkal (Han), akik eleinte szimpla bűnözőnek tűnnek de kiderül hogy helyén van a szívük; esetleg találkozik beszélő vagy más kunsztokra képes állatokkal (bocs Chewbacca), hogy végül megküzdjön a gonosz varázslóval (Vader), aki rettegésben tartja a négyszögletű kerekerdőt. Ehhez még ízlés szerint hozzá lehet adni egy csipetnyi öreg bölcset, aki lehetőleg meghal a történet első harmadában (később persze visszatérhet), mert ugye a Gyűrűt mégiscsak Frodónak kell elvinnie Mordorba.
Szintén népmesei motívum, hogy a szürkének nincs ötven árnyalata: a fehér fehér, a fekete fekete, és mindig az is volt (a sötét oldal-világos oldal szóhasználattal Lucas ezt is egyértelművé teszi). Ha pedig a fekete véletlenül a Jedi visszatér végére mégis fehérré válna, akkor onnantól kezdve teljesen és megkérdőjelezhetetlenül fehér, és Obi-Wan szelleme is csak barátságosan mosolyog Anakin szellemére, ahelyett, hogy megkérdezné, hogy van képe odamenni közéjük azok után, hogy az összes közös barátjukat a saját kezével végezte ki három résszel korábban.
A fent leírtak a legtöbb filmnél kemény kritikát és csúfos bukást jelentenének, a mese műfajában viszont alapkövetelmények.
Az előzmény-trilógia azon bukott meg (már ha ezt nevezhetjük bukásnak, én pl nagyon szívesen buknék így), hogy sci-fi akart lenni, és a műfajra jellemző stílusjegyeket aggatott magára. Például megmagyarázta a megmagyarázhatatlant, hogy tudniillik midichlorian nevű mikrobák termelik az Erőt. Aztán megpróbált társadalomkritikai észrevételeket tenni a Kereskedelmi Szövetség blokádjával meg a szenátusi jelenetekkel.
Nem is beszélve arról, hogy kísérletet tett Anakin karakterfejlődésének bemutatására, hogy elmagyarázza, hogyan válik egy cuki szőke kisfiúból pszichopata sorozatgyilkos. Igen, a Breaking Bad-nek jól állt a lassan a bűn legmélyebb bugyraiba süllyedés fázisainak ábrázolása, de a mese műfaja ezt nem viseli el.
És persze Jar-jar.
Szóval azt várom, hogy Abrams egy igazi mesét mondjon el papírmasé karakterekkel, erős kontrasztokkal, lehetőleg poros lepusztult helyszínekkel; és külön boldog lennék, ha az eredeti trilógiához képest másféle történetet vázolna másféle archetípusok szerepeltetésével.
Folyt. köv. pénteken ugyanitt.
