Nem vagyunk sem borszakértők, sem gasztro-guruk, így részletes és hozzáértő kritikát nem tudunk írni a végigkóstolt menüről. Így marad csupán az, ha kicsit sztorizunk a badacsonyi borászról és a hangulatról.
A borkedvelőknek nem kell bemutatni a Villa Tolnay pincészetet. A svájci IT szakember, Philip Oser 2004–ben vásárolta meg azt a Csobánc-hegyi villát, amiben a II. világháború idején Tolnay Klári színésznő lakott. Azóta kipofozták a helyet, és itt, a Balatontól mindössze 10 kilométerre, 17+6 hektáron készítik a főleg testes, száraz és mély gyümölcsösséggel rendelkező boraikat.
A nedűre úgy tekintenek, mint Magyarország egyik legértékesebb kulturális örökségére.
A szerda esti vacsorán Nagy László, a pincészet birtokigazgatója és társtulajdonosa mutatta be a Chianti által összeállított ételsor mellé párosított borokat. Nagy főleg háttérsztorikat és érdekességeket mesélt a nagyjából 30 fős társaságnak.
Fotó: Szúdy Péter-clicksforpix.com
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az est folyamán a könnyebbtől haladtunk a nehezebb ízek felé. Kóstolgatunk, ízlelünk, miközben kedves és figyelmes pincérek sürögnek-forognak körülöttünk szinte észrevétlenül. Kezdésnek pirított diós posírozott osztrigát kapunk zöldalmával és narancsos hollandi mártással, az ételt a Villa Tolnay 2014-es olaszrizlingje kíséri. Itt még érezzük, hogy az elején járunk az estnek, a testesebb ízek később következnek.
Második fogásként érkezik az est személyes kedvence, a pirított malacfül tintahallal, citromfüves lencsével és friss korianderrel, amit egy még szintén könnyedebb íz, a 2013-as chardonnay kísér. És ennél a bornál hangzik el számomra az est egyik kulcsmondata, ami mind a kiszolgálásra, mint a felszolgált ételekre vonatkozik: „csak akkor megy, ha maximalisták vagyunk”- mondja Nagy László, miközben az 500 és 300 literes Stockinger hordókban erjedt borról és borászatuk filozófiájáról mesél. Azt mondja, minden szőlőre odafigyelnek, hisz az, hogy mi kerül végül a palackba, 85%-ban a szőlőben dől el.
A harmadik tételről, a 2007-es Rajnai Rizlingről a szakma és a borász is azt mondja, hogy iskolapéldája annak, hogy rajnaiból itthon is készülhet időtálló, sőt évről évre fejlődő komoly fehérbor. Hiszünk neki, kóstolunk, örülünk. Mellé igazi ízorgia párosul a tányéron: szegfűgombával töltött gyöngytyúkmell szecsuáni borssal ízesített édesköménnyel. A bor folyamatos kóstoltatásával a társaságnak egy jobban megered a nyelve és hangosabb, de nem az elégedetlenség miatt. Mindenki felszabadult, jól érzi magát.
Fotó: Szúdy Péter-clicksforpix.com
A negyedik és ötödik fogás már a testesebb vörösek ideje volt. Magnus Merlot és a Névtelen 2011. Utóbbi nevéről Nagy László elmondja, hogy azért, mert minden, ami fontos név nélküli; minden, ami lényeges nem megnevezhető. Mert a név csak úgynevezett címke, és a címke sajnos determinál. Talán igaza van. Ezidőtájt a tányérokon a slambucos borjúcsülökpaprikás és bélszínérmék találkoztak céklalapocskával és paszternákpürével, sült körtével.
Az estet még nem, de a menüt grapefruitos-gyümölcsös sajttorta zárta egy tokajira emlékeztető 2006-os Rheingolddal. Mindenki elégedetten, és ki-ki egy-egy pohár borral marad, vagy távozik a hosszúra nyúlt estén. Hosszú volt bizony, mert amint rápillantunk az órára, az jóval 11 óra utánt jelez már. De nem bánjuk, mert ahogy mondani szokás, az idő csak úgy repül, ha jól érzi magát az ember. Ha valakinek nem szokása, csak javasolni tudjuk, hogy próbálja ki legalább egyszer, hogy milyen az, amikor a csúcsgasztronómia „elrabol” egy pár órát az életéből.
bélszínérmék céklalapocskával, füstös paszternákpürével, sült körtével
Fotó: Szúdy Péter-clicksforpix.com
