A leggyakoribb vád, hogy a film csak a holokauszt miatt kapja sorra a díjakat, mintha a téma garancia lenne a sikerre. Egyfelől nem az: csak az elmúlt tíz évből számos példát felsorolhatnánk, ami nemhogy díjakat nem kapott, de csúfosan meg is bukott. Volt köztük néhány jobb sorsra érdemes alkotás, de azt el kell ismerni, hogy sok wannabe rendező nyúlt tudatosan a témához a biztos siker reményében, hogy aztán csalódjanak, és elfoglalják az őket megillető helyet a süllyesztőben.
Fontosabb azonban megérteni, hogy a Saul fia sikerének igazából semmi köze a holokauszthoz.
Ami miatt a mozi ekkora figyelmet kapott, az elsősorban a vizuális világa, és az, ahogy a narratívát ehhez a vizuális világhoz igazította. A kamera szinte végig a főhőst veszi, ráadásul premier plánban, ami azt jelenti, hogy a hős a rajta kívül zajló események többségét egyszerűen kitakarja, a cselekmény egy részét nem látjuk, csak hangfoszlányokból rakjuk össze a képet. Ez azt jelenti, hogy önkéntelenül is jár az agyunk, és ez az, ami miatt akkora felhajtás van a Saul fia körül, ez az az újszerű megoldás, ami miatt akkora elismért kap szakmai körökben. A film úgy gondolkodtat el pusztán a vizuális megoldásaival, hogy a történetről még egy szót sem beszéltünk.
De beszéljünk a történetről is, mert érdemes! És itt még mindig nem a holokausztnál tartunk, hanem egy sokkal régebbi, több ezer éves klasszikus konfliktusnál, aminek legismertebb feldolgozását Szophoklesz írta meg az időszámításunk előtti ötödik században. Ez pedig az Antigoné című dráma fő konfliktusa: a rendszerrel szemben kiszolgáltatott főhős szeretne eltemetni egy neki kedves halottat, a vele szemben álló hatalom azonban ezt akadályozza, tiltja; nemcsak azért, mert az elhunytat érdemtelennek tartja arra, hogy tisztességes ceremóniával búcsúztassák, hanem mert rajta keresztül példát akar statuálni, el akarja rettenteni az alárendeltjeit.
A mai ember számára az ókori görögök világa távolinak tűnik, úgy értem, miért ne engedni bármilyen elnyomó hatalom eltemetni a halottakat? Ez már csak népegészségügyi szempontból is öngól lenne. És itt jön képbe a holokauszt, ami megteremti a reménytelenül kiszolgáltatott helyzetet Antigoné számára, a XXI. századi néző számára is értelmezhető kontextusba helyezve Szophoklesz drámáját.
Szó se róla, a Saul fiát lehet kritizálni, vannak hibái, amikről lehet vitatkozni (hogyne lennének, egy elsőfilmes rendező művéről beszélünk!). De ebben a vitában akár pozitív, akár negatív érvként felhozni a holokausztot azt bizonyítja, hogy nem értettük meg, miről szól a film, és miért a nagy felhajtás körülötte.
