A klubvezetés azonban nem elégszik meg a bravúros eredménnyel, s újabb célokat tűzött ki a csapat elé: három év múlva akár már döntőt játszanának. A közelmúlt sikereiről, s a hosszú távú célokról Szabó Gábort, a gárda játékos-edzőjét kérdeztük.
– A Debrecen elleni kettős győzelemmel óriási lépést tettetek a Kiemelt-csoport felé. Számolgattok még, vagy már biztosak lehettek a feljutásban?
– Most már csak matematikailag van esélyünk kiesni ebből az ötösből. A többi csapatot elnézve most már szinte biztos, hogy bejutottunk a kiemelt csoportba. A minimális cél, amit el akartunk érni, hogy bekerüljünk a legjobbak közé.
– Jelenleg minden feltétel, adott, hogy a legjobbak között szerepeljetek?
– Az, hogy ezeket a célokat elérjük, minden adott. Természetesen, hogy ha tovább szeretnénk fejlődni, s nem elégszünk meg azzal, hogy a két csoport között ingázunk, akkor jövőre teljesen másként kell dolgoznunk. Szeretnénk a mostani Táncsics-teremnél nagyobb helyre költözni, ahol jobbak a feltételek, nagyobb a belmagasság. Szeretnénk, hogy ha ezekben a feltételekben is a Kiemelt csoport szintjére tudnánk érni. Persze még idén is komoly feladatok várnak ránk, s ezek foglalkoztatják jelenleg a csapatot, s a vezetőket.
– Megítélésed szerint minek köszönhető az együttes idei remek szereplése?
– Azokkal a játékosokkal, akikkel én ide érkeztem, valamint a régi veszprémi játékosokat s sikerült összegyúrni. Nehéz, mert a csapat egy része amatőr játékosokból áll, akik a játék mellet tanulnak, illetve dolgoznak. Úgy érzem, hogy amikor nyertünk, akkor azért nyertünk, mert csapatként tudtunk játszani. Nem a kiemelkedő egyéniségek domináltak, hanem a csapatjátékunk. A vezetőség elénk tárt egy hároméves célt, hogy szépen lassan oda kell érnünk a legjobb négy közé, s esetleg egy döntőt játsszunk. Ez benne van a pakliban, a magyar röplabdában szép eredményeket lehet elérni.
– Amikor legutóbb beszélgettünk, említetted, hogy szokatlan számodra, hogy a játékosaid dolgoznak, illetve tanulnak a játék mellett. Hogyan sikerült alkalmazkodnotok egymáshoz?
– Azok a játékosok, akik tanulnak, illetve dolgoznak, mindent megtesznek a sikereinkért. A gond az, hogy kevesen vagyunk edzésen. Ebben a sportágban minimum 12 játékos kellene az edzéshez. Persze vannak olyan játékosok, akik már abbahagyták, viszont visszajárnak nekünk segíteni, s beállnak gyakorolni. Egy-két játékost fel tudunk hozni az utánpótlásból is, s csak így tudunk normális munkát végezni. Aki munka mellet műveli a röplabdát, az mind a sportág szeretetéért és a városért műveli a röplabdát, ők teljesen ingyen dolgoznak. Ez egy nagyon szép dolog, így velük szemben tolerálom, hogyha éppen dolgoznak, s nem érnek rá eljönni egy-egy edzésre. Ennek ellenére ők is mindent megtesznek azért, hogy itt jó eredményeket érjünk el, s végre felfigyeljenek Veszprémben a röplabdára, ami az egész ország sportjának jót tenne. Jó lenne, hogy ha minél több egyforma szintű csapat lenne, mert az jó meccseket szülne. Ugyanis ezekre a meccsekre megy ki szívesen a közönség. Sajnos Magyarországon a mi sportunk nem jár olyan cipőben mint a kézilabda, vagy a kosárlabda, amely csarnokokat tölt meg. Ugyanakkor bízom benne, hogy néhány éven belül idehaza is észreveszik ennek a játéknak a szépségeit, s akkor már megérte dolgozni. Hál’ Isten az utánpótlásunk is jó, úgy tűnik, hogy két korosztályunk is országos döntőt játszhat. Remélem, hogy néhány év múlva mi is elmondhatjuk, hogy felneveltünk 4-5 játékost, akiket be tudtunk építeni a felnőtt csapatba. Dolgozni kell, aminek meg lesz az eredménye, mindig is ebben hittem.
– Azt mondják, hogy a sikerek akkor jönnek, amikor csapaton belül képesek a játékosok egymásért küzdeni. Milyen a kollektíva a VRC-ben?
– Igazi csapatembernek tartom magam, s azokkal a játékosokkal szeretek együtt dolgozni, akik nem egyénieskednek, hanem a csapatért akarnak mindent megtenni. Nekem is ez az első évem vezetőedzőként felnőtt csapatnál. Olyan játékosaim vannak, akik mindent megtesznek a csapat sikeréért. Gondok persze mindenhol vannak, nálunk sem fenékig tejfel az élet. Kimondatlanul is az a célunk, hogy ne a 7-8. helyen, hanem kicsit előrébb tudjunk végezni. Az első lépést teljesítettük, de úgy érzem, hogy vannak még lépések ebben a csapatban. Idén még nagy meccsek várnak ránk, dolgoznunk kell. Ha bejönnek az erőfeszítéseink, akkor az kiváló, de ha nem, akkor sincs szégyenkezni valónk. Hiszen az elkövetkezendő években még jobbak lehetünk, s évről évre merészebb álmokat szövögethetünk.
– A tavalyi év végén rangos elismerést zsebeltél be. Mit jelent számodra az év legjobb férfi röplabdázójának lenni?
– Ez nagy megtiszteltetés, s nagyon örültem neki, mert abszolút nem számítottam rá. Azonban ez az elismerés inkább a pályafutásomnak szól, amelynek a végére tett egy pontot. Viszont azért az nem a legjobb, hogy 38 évesen Kántor Sándor személyében egy szintén ennyi idős játékossal kell versenyeznem a címért. Jobb lenne, hogy ha huszonéves játékosok kapnák ezt a díjat.
