Bevallom őszintén, sosem tartoztam azok közé, akik kedvenc zenéiket tonnaszámra vásárolják meg a hanglemezboltban, vagy mániákusan gyűjtögetik a műfaji ritkaságokat. Az is igaz, hogy töltöttem már le zenét (ki nem?), de amióta Youtube a Youtube, azóta a legtöbb emberhez hasonlóan én is inkább ott kerestem a fülnek valót.
Nagy koncertre járó sem vagyok, kivéve, ha a kedvenceimről van szó. (Utólag kicsit furcsának tűnik, de 2014-ben képes voltam egyedül kivonatozni Bécsig egy nem olcsó Jack White koncertre, ott szintén egymagamban „rázni”, majd másnap haza. Hiába, ilyen a rajongás.)
Szóval azt a szemléletet követtem, hogy nem igazán fizettem muzsikáért, hiszen a neten kvázi ingyen is hozzá lehet jutni. A tavalyi szülinapi ajándékaim egyike azonban egy olyan alkalmazásra való 4 hónapos előfizetés volt, ami teljesen megváltoztatta bennem ezt a hozzáállást. Ez a program a Spotify. Mi is ez?
A Wikipédia azt írja róla, hogy egy ingyenesen is használható, kereskedelmi zene-streamelő szolgáltatás, ami másolásvédelemmel ellátott tartalmakat tesz elérhetővé a nagyobb lemezkiadók közreműködésével.
Magyarul: az okostelefonra és számítógépre feltelepített programmal internetkapcsolat segítségével böngészhetek a zenék közt kedvemre album, lemezkiadó, műfaj és lejátszási lista alapján is.
A legjobb része azonban az „E heti kaland” nevű több órás válogatás, amelyik hétről hétre összeállít az ember ízléséhez leginkább passzoló lejátszási listát. Így pedig olyan számokra is bukkanhat az ember, amiről korábban azt hitte, hogy csak A Kedvenc együttese tudja. Egy frászt. Iszonyú mennyiségű tehetséges zenekar létezik a Földön!
Minden héten összeállítja a kedvemre valót
Oké, hasonlót más program is tud, miért fizetek én ezért? (Az alkalmazásnak van ingyenes verziója is, jóval kevesebb funkcióval.) Amellett, hogy a "szpoti" az egyik legjobb ellenszere az illegális zeneletöltésnek, a válasz számomra egyszerű. Magyarázhatnám szemléletváltással, de miért ne fizessek havonta 5 eurót a cégnek azért, ha az visszaosztja arányosan a pénzt a kedvenc zenekaraimnak?
Ha már olyan finnyás vagyok, hogy kedvenc bandáim sosem, vagy nagyon ritkán járnak a környéken, így koncertjükre sem jutok el, legalább így hozzá tudok járulni, hogy továbbra is zenét gyártsanak. Nekem. Bárkinek. Sokan elfelejtik ugyanis, hogy mióta az emberfia alig vesz már boltban lemezeket, az együtteseknek meg kell élniük, és egy-egy album megalkotása sem két fillér. Ráadásul a zene egy olyan szellemi táplálék, amire minden embernek szüksége van. Kinek ilyenre, kinek olyanra.
Én fizetek a munkájukért, ők pedig zenét szolgáltatnak. Mindketten jól járunk, mondhatni „deal”. És ez így fair.
