Sok gondolat kavarog bennem, de próbálok egy témára szorítkozni: a mai lányok el vannak tájolva, az anyáink és nagyanyáink által képviselt erkölcsi értékrend pedig egyre gyorsabban vész a feledés homályába.
Joggal feltételezheti rólam bárki, hogy huszonéves fejjel gyakorlatilag még semmit nem láttam az életből. Épp ezért próbálok a környezetemben látott, tapasztalt jelenségekre reflektálni.
Az egyik ezek közül az egyre divatosabbá váló „feminácizmus” (nem összekeverendő a feminizmussal). Dicséretesnek tartom, ha valaki úgy dönt, önsajnálat helyett inkább megpróbálja jól érezni magát a bőrében – egyedül is. Ám attól, hogy megégetted magad, még nem kell elhinned, hogy minden férfi szemét és megbízhatatlan.
A mondanivalóm véletlenül sem az, hogy a nők helye a konyhában van, az egyenjogúságukért való küzdelmük pedig épp annyira hiábavaló, mint halat biciklizni tanítani. Az viszont már komoly baj, amikor az X kromoszómájúak tömegesen meg vannak győződve arról, hogy ha egy férfi erőszakot követ el egy nő ellen, azt minimum akasztással kellene büntetni, ellenben, ha egy nő támad meg egy férfit, akkor az a férfi nem is igazi férfi. Ez minden, csak nem egyenlőség.
A másik terjedőben lévő jelenség az „időszakosság”. Az ember lecseréli a telefonját, ha az tönkremegy és sajnos ugyanezt teszi az emberi kapcsolataival. A lányok már nem keresik a sírig tartó szerelmet, beérik egy menő autóval, drága órával és egy helyes arccal. Mert azzal lehet villogni Facebookon és Instagramon. A kapcsolatokban pedig kialakul egyfajta versenyfutás az idővel: „Le kell pattannom, mielőtt engem pattintanak le.”
Elcsíptem egy beszélgetést múltkor:
- Nem tudom túltenni magam rajt, még mindig szeretem…
- Hallgass rám, egy pasit csak úgy felejthetsz el, ha egy másik alá fekszel.
Én inkább maradnék a régimódi mintánál. Tehát ha én férfi lennék – nem egy fiú, hanem kialakult értékrenddel bíró, felnőtt férfi – akkor olyan társra vágynék, aki okos, talpraesett és magabiztos, de emellett kellő alázat van benne, elismeri, ha téved és ne adj Isten, nem a pénztárcám vastagságával egyenesen arányosan változnak az érzései.
Van az a jól ismert elmélet, miszerint ha egy srác minden csajt megkap, akkor ő a legnagyobb spíler, ellenben ha egy lány mindenkinek odaadja magát, akkor rásütik a ribanc jelzőt.
Ez olyan igazságtalan, nem lányok? Egy frászt! A srác, aki minden este mást visz haza egyáltalán nem akkora király. Ugyanis csak egyszer kell találkoznia egy olyan lánnyal, aki nem adja be a derekát az első este és a külső mögött valami többet keres s akkor ez a lány nevetve fogja faképnél hagyni.
Szóval csajok, gondoljatok arra, hogy minden éremnek két oldala van. Szívetek joga mindenkivel összefeküdni, vállalhatatlanra inni magatokat hétvégente és falatnyi ruhákkal kompenzálni a belső bizonytalanságotokat, de eszetekbe ne jusson arról panaszkodni, hogy a srácok nem a személyiségetekre kíváncsiak.
A férfi dolga, hogy tisztelje a nőt, a nő dolga, hogy okot adjon a tiszteletre.
Egy nő smink nélkül, szakadt pólóban is nő, mert nem hagyja, hogy a külsőségek határozzák meg. Békében él önmagával és tisztában van az értékeivel. Egy nő felismeri, hogy nincs szüksége játszmákra, jelenetekre, és mély dekoltázsra, hogy felhívja magára a figyelmet. Egy nő a leghűségesebb szövetséges és a legbiztosabb támasz egy életen át.
Március 8-án ünnepeljük azokat, akik még mindig így gondolják.
