Májusban lesz egy éve, hogy a hungarikum-mozgalom részeként megnyitotta kapuit a ’Szeresd a magyart’ Információs Pont és Vásár a Tűztorony lábánál, amely hétfőtől szombatig várja az érdeklődőket.
A hely ötletgazdája dr. Horváth Zsolt, a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány elnöke, aki 2006-2014 között országgyűlési képviselő volt. Ekkor került közelebbi kapcsolatba a hungarikumokkal is: részt vett a magyar nemzeti értékek és hungarikumok gondozásáról szóló törvény előkészítésében, majd a megvalósításában is.
A törvény nyomán számos helyen indultak el kezdeményezések a Kárpát-medencében, Horváth Zsolt pedig szerette volna, ha Veszprém is részese lenne a mozgalomnak. „Végül Veszprém városa az elsők között hozta létre helyi értéktárát, amely folyamatosan működik, rendszeresen terjeszt elő értékeket a megye felé, sőt országos szinten is tesz felajánlásokat a kiemelkedő nemzeti értékeket illetően. A mozgalmi jelleghez emellett az is hozzátartozik, hogy létesülnek olyan helyek, ahol az utcáról betérve informálódhatunk a mozgalomról.”
Ennek szellemében nyitott meg az információs pont és vásár Veszprém város támogatásával, az alapítvány szárnya alatt.
A hely célja, hogy népszerűsítse a hungarikumokat, Veszprém megye és a város értékeit.
Ennek érdekében egyrészt felállítottak egy információs standot, ahol ingyenes kiadványok, szórólapok segítségével tájékozódhatunk az egész Kárpát-medencét behálózó mozgalomról. Emellett helyet kapott egy vitrin is, ahol Veszprém megye értékeit csodálhatjuk meg egy minikiállítás részeként: például a Herendi Porcelánt (amelynek viszonteladói is), az Ajka Kristályt, a höveji csipkét, az Alsóörsi Csipkeműhely remekműveit, Cz. Tóth Hajnalka népművész ékszereit.
Másrészt ha valaki szeretné, meg is vásárolhatja az egyedi termékeket. Találunk itt hungarikumokat, például Tokaji aszút, libamájas ínyencségeket, akácmézet, szanki konyakmeggyet, Stühmer csokoládét, de a focirajongók Puskás Ferenc képmását is magukra ölthetik a puskas.com ajándékgyártó pólói révén.
Ugyanakkor a vásár nem korlátozódik csak hungarikumokra.
„A ’Szeresd a magyart” elnevezés nem véletlen: senkit sem akarunk kirekeszteni, bármit befogadunk, ami értéket és minőséget közvetít, és amelyet szeretnek az emberek”
– mondja Horváth Zsolt.
Kapcsolatban állnak az Éltető Balaton-felvidék Egyesülettel, illetve maguk is részesei az általuk létrehozott A Vidék Minősége – A Balaton-felvidék Védjegynek. Készletük egy részét a Balaton-felvidékről érkezett termékek teszik ki, például a Kapolcsikum Manufaktúra házi szörpjei és lekvárjai. Kifejezetten kis családi pincészetekből szerzik be a környék borait, olyanokat, amelyek más, nagy bevásárlóközpontokban nem vásárolhatók meg.
„Kereskedőtől soha nem vásárolunk, csakis első kézből, a termelőtől.”
Nagy szívügyük volt, hogy áthozzák Magyarországra a székely termékeket, például csíki sört, parajdi sóból készült fürdősót, sószappant, sópárnát, Szász Ilyés, havasi méhész mézeit, szentábrahámi gyógynövényeket, fűszereket, teákat. Ezen felül a saját készítésű termékeik közül a legnagyobb büszkeségük az alapítvány által tervezett egyedi magyar kártya. Négy különféle szimbólummal látták el a kártyákat: az egyik sorozaton nemzeti értékek láthatók, a másikon Veszprém megye értékei, a harmadikon az ötvenes évek legjobb magyar futballistái szerepelnek az Aranycsapat mintájára, a negyediken pedig magyar feltalálók és találmányaik.
Összesen több mint 200 féle termék közül válogathatunk, a paletta pedig a jövőben várhatóan tovább bővül. „Nem szeretnénk zsibvásárrá alakulni, de nagyon örülünk neki, hogy egyre többen keresnek meg minket. Termelők, érdeklődők egyaránt” – mondja Horváth Zsolt.
A tavalyi évben már több mint 5000 látogatója volt a helynek, emellett különféle rendezvényekre is kitelepültek. A legnagyobb vállalás az volt, amikor tíz napon keresztül a Művészetek Völgyében, az Értékek Udvarában üzemeltethették a helyet. Úgy tűnik, ez a tendencia idén is folytatódik, és egyre többfelé bukkanhatnak majd fel.
„Ez nagyon jó, hiszen az a cél, hogy minél nagyobb népszerűségre tegyenek szert a termékek, hogy megismertessük őket az emberekkel. Alapítványunk részt vesz a Nemzeti Művelődési Intézet által működtetett Kulturális Közfoglalkoztatási Programban is. Négy fiatal dolgozik nálam, akik az információs ponton is vállalnak feladatokat, így ők is betekintést nyerhetnek ebbe a világba. Emellett magam is ezt teszem, és az alkalmazottaktól is azt kérem, hogy ha valaki bejön az üzletbe, beszélgessenek vele, meséljenek neki az értékekről. Mert az persze fontos, hogy önfenntartó legyen a hely, de