A női testkép mindig is kedvelt témája volt a divatmagazinoknak és a bulvármédiának, az utóbbi hetekben, hónapokban azonban talán a szokásosnál is többet lehetett hallani ezzel kapcsolatos sajtóbotrányokról. Celebek osztották az észt arról, kinek mire jut ideje, ha a testedzésről van szó, műsorvezetők fejtették ki a véleményüket a rádióban, amit aztán az internet népe is felkapott.
Az egyik legnagyobb vita Palvin Barbara szupermodell a Sport Illustrated fürdőruhás különszámában megjelent képei kapcsán alakult ki, ami után mindenki azt fejtegette – és ami talán az egész lavina elindítója is lett –, hogy akkor most kövér-e Barbi vagy sem.
Merthogy 18 éves kori önmagához képest néhány kilóval több van rajta, ami az amerikai Twitterezők egy részének igencsak nem tetszett. Meg a magyar trolloknak sem. És ha már itt tartunk, a hazai modellügynökségeknek is volt egy-két szava a dologhoz, akik szerint egy, a testéből élő modell esetében valóban nem elfogadható, hogy kissé „elhanyagolta” az alakját.
Mindez azért roppant dühítő, mert miközben egy teljesen normális, sőt irigylésre méltó lány alakját kritizálja a fél világ, észre sem veszik, mekkora kárt tudnak okozni.
Néhány évvel ezelőtt szívesen olvastam személyes blogokat, legfőképp azért, mert voltak, akik nagyon szépen, szinte irodalmi jelleggel tudtak írni akár teljesen hétköznapi dolgokról is. Egészen véletlenül futottam bele az ilyen internetes naplók között fiatal, testképzavarral küzdő lányok blogjaiba, de egészen elszomorított az, amit találtam.
Megdöbbenve és lesújtva olvastam, ahogy a lányok beszámoltak a bűntudatukról, mert nem bírták megállni, hogy megegyenek még egy almát és két vaníliás karikát, amivel átlépték a bűvös 500 kalóriás napi határt. És amiért később hashajtókkal és falcolással, önmaguk vagdosásával vezekeltek. Borzasztó volt nézni, ahogy csont és bőr nők képeit istenítették, olyan aláírásokkal, hogy csak akkor lesznek boldogok, ha elérik a 0 kilót. De az egészben a legrosszabb a tehetetlenség érzése volt, hogy nem tudok segíteni nekik, hogy felejtsék el ezt a marhaságot, és ne akarjanak mindenáron meghalni. Mert hiába írsz hozzászólást a bejegyzésekhez, nem használ.
A média, a divatipar, a kollektív társadalom viszont igenis tehetne ez ellen.
A testképzavaros betegségek kialakulása mögött számos ok húzódhat meg – családi traumák, tönkrement kapcsolatok, elhanyagoltság, teljesítmény- és megfeleléskényszer –, de hazugság lenne azt állítani, hogy a média és a divatszcéna nem felelős értük, amikor olyan testalkattal rendelkező nőket tesz meg idolnak, amilyet csak a társadalom 1%-a képes elérni. Másokat pedig kritizál, vagy abszurd kategóriákba helyez. Tisztelet persze a kivételnek!
Tavaly nyáron Agnes Hedengard svéd modellt azzal utasította el az egyik ügynökség, hogy túl nagy a feneke és túl széles a csípője. Aki látta a 19 éves lány erre adott frappáns válaszvideóját, valószínűleg mind fogta a fejét értetlenségében.
A napokban pedig Amy Schumer amerikai komika akadt ki, mert a Glamour magazin különkiadásában a plus-size méretűek közé sorolta. Amy szerint nincsen semmi baj a plus-size lányokkal, és jó, hogy a szépségről alkotott fogalmaink végre kezdenek megváltozni, de őt a 38-40-es méretével még mindig igencsak torzító közéjük sorolni, hiszen a kategória hivatalosan 46-osnál kezdődik.
Szóval bár úgy tűnik, az utóbbi években valóban történtek előrelépések a body shaming (szégyenérzet a testünk miatt- a szerk.) csökkenése és az egészségesebb testkép elterjedésének érdekében (ami nem jelent kilengést egyik véglet irányába sem), azért még vannak hiányosságaink, és nem mindegy, mit ejtünk ki a szánkon, vagy épp írunk le. Persze erre lehet mondani, hogy trollok mindig is lesznek, és a legjobb módszer a leépítésükre, ha nem eteted őket. De ettől még tartom, hogy nem ártana egy felülvizsgálat.
