Tegnap történt.
A nap végre úgy sütött, ahogy az így április derekán elvárható: kellemesen melegített, de nem perzselt. Ez a kedvenc időszakom az évben, hónapok óta vártam már ezekre a tavaszi délutánokra. Ilyenkor még az olyan rutinműveletek is élvezetesek, mint például eljutni a buszpályaudvarról a szerkesztőségbe.
Messziről észrevettem a változást a Budapest úti aluljáróban, bár nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Pusztán csak meglepett, mert valamiért itt nem gyakran fordul elő ilyesmi. Rengeteg helyen szoktam találkozni ilyenekkel szerte a városban, de itt ez ritkaság. Egy papírcetlit láttam a betonfalra ragasztva.
Ahogy közeledtem, úgy kiderült, hogy kézzel írtak valamit a papírra. Nyilván valami hirdetés - gondoltam, és az agyamban már be is kapcsolt az AdBlock. Egyetlen pillantást vetettem csak rá, amikor elhaladtam mellette.
Aztán még többet, miután néhány lépéssel később megtorpantam és visszafordultam. Nem hirdetés volt.
Nem voltam felkészülve rá, hogy József Attila versét fogom olvasgatni az aluljáróban - az élmény meglepetésként ért, és el kell ismernem, ez fokozta a hatást. Szép magyar költészet napi meglepetés volt, és akárki is követte el, ezúton is köszönöm neki.
