Robert J. Waldinger, az amerikai Harvard Egyetem pszichiátere egy decemberi TED-es előadásában számolt be a boldogság eddigi leghosszabb kutatásának tanulságairól.
„Egy mostanában napvilágot látott, fiatal felnőttekről készült, s életük legfőbb céljait firtató felmérésben a megkérdezettek több mint 80%-a a meggazdagodást tartotta a legfontosabbnak az életben. Ugyanennek a korosztálynak a fele azt válaszolta, hogy életének másik nagy célja az, hogy híressé váljon”- mondta előadásában.
A kutatásból azonban kiderül, hogy bármennyire is ezt nevezik meg életcéljuknak a fiatal felnőttek, a későbbi életük során valójában alig-alig fogják megtapasztalni az áhított boldogság és elégedettség érzését.
A Harvard Egyetem 75 éven keresztül követte nyomon 724 ember életét, évről évre megkérdezve tőlük, hogy miként érzik magukat, milyen a családi életük, egészségük, és munkájuk.
A kutatás során két csoportot vizsgáltak. Az elsőt másodéves harvardi hallgatóként kezdték vizsgálni, míg a másik csapatban direkt Boston legszegényebb negyedeiből válogattak ki hátrányos helyzetű fiúkat.
Robert J. Waldinger a 2015 decemberi TED-es előadásán. Fotó: TED
A tanulmány elején mindenkit orvosi vizsgálatoknak vetettek alá, majd elkezdődött a felmérés. Évente keresték fel őket otthonaikban, beszélgettek velük, és a szüleikkel. Nem csak személyes interjúkat készítettek, hanem kérdéssorokat is kaptak, emellett orvosi feljegyzéseiket is vizsgálták, sőt, videóra vették feleségeikkel való legszemélyesebb probléma-megbeszéléseiket is.
Az 1938-ban kezdődött kutatás alanyai közül nagyjából még 60-an vannak életben, akik még mindig részt vesznek a kutatásban. A felmérés nem ért véget, mostanság kezdik bevonni az új generációt, több mint 2000 gyereket.
„Szép lassan felnőtté cseperedtek, és beléptek a nagybetűs életbe. Gyári munkások és ügyvédek, kőművesek és orvosok váltak belőlük, egyikük az Egyesült Államok elnöke lett. Néhányan alkoholistává váltak, páran skizofrénné. Voltak, akiknek sikerült feltornászniuk magukat a szociális létrán, a legaljától a legtetejéig, mások ugyanezt az utat járták be, csak pont fordítva”- mesélte a kutatásról Waldinger.
A prof azt mondja, a több tízezer oldalnyi információ fő tanulsága, hogy nem a gazdagság, nem is a hírnév, és még csak nem is az egyre keményebb munka tette az embereket 75 év alatt boldoggá és egészségessé, hanem a jó emberi kapcsolatok.
Waldingerék a kutatás során az alábbi három igazán fontos megállapítást tették:
1.A magányosság megöl. Kiderült, hogy az, akinek több közösségi kapcsolata van, boldogabb, egészségesebb, és tovább él, mint akiknek kevesebb. Leszűrték azt is, hogy a magány bizony mérgező. Akik másoktól elszigeteltebbek, mint igényelnék, boldogtalanabbak, és az egészségük is hamarabb indul romlásnak, agytevékenységük hamarabb hanyatlik, és az elhalálozás is korábban következik be náluk. (A felmérés során öt emberből egy mindig magányosnak vallotta magát.)
2.Tömegben is lehet valaki magányos, sőt egy házasságban is. Nem csak a barátok száma a fontos, hanem a közeli kapcsolatok minősége. Kiderült, hogy a marakodó életmód rendkívül káros az egészségre, még a veszekedéssel teletűzdelt házasság is rosszabb, mint egy válás. „Azok, akik a legelégedettebbek voltak a kapcsolataikkal 50 éves korukban, ők váltak a legegészségesebb 80 évesekké”- mondja Waldinger. A boldogtalanok a fizikai fájdalmakat is intenzívebben élték meg.
3. Nemcsak a testünkre, az agyunkra is jó hatással van. Akik stabil, biztonságos légkörben, a kisebb civakodások ellenére, de a „másikra mindig számíthatok” érzéssel éltek 80 éves korukra, tovább maradt éles a memóriájuk, míg akiknél nem volt meg ez az érzés, korábban tapasztaltak memóriaromlást és károsodást.
A bensőséges kapcsolatok nem csak jobbá teszik életünket, hanem egészségünket is megőrzik
A kutatásban résztvevők fiatalkorukban szintén a hírnevet és a gazdagságot hajszolták, ám a felmérés újra és újra bebizonyította, hogy azok szerepelnek a legjobban, azok jutnak a legtovább, akik képesek a családjukra, a barátaikra támaszkodni.
Waldinger azt mondja, hiába ismeretesek régóta a jó kapcsolatok életjobbító hatásai, az emberek valószínűleg azért nem fektetnek nagy hangsúlyt ezek ápolására, mert a családról és a barátokról való gondoskodás a legtöbb ember számára nem túl vonzó, hisz egy életen át tart, és sokszor rendkívül fáradságos.
