Pedig mai szemmel nézve Marilyn Monroe nem volt egy különösebben jó színész – legtöbb filmjében a nem kifejezetten okos szőke nő karakterét hozta, manírjaiban inkább a hangosfilm korai korszakának játékstílusát idézte, mintsem az ötvenes években már egyre modernebb eszközökhöz nyúló filmművészetet.
Persze Monroe máig használt állandó eposzi jelzője nem is a „színművész”, hanem a „szexszimbólum”. Ezen a területen pedig valóban úttörő volt, és a világ a kezére játszott: a háború utáni évtized volt az, amikor újra felfedeztük és csodálni kezdtük a női testet. (A Római Birodalom bukása magával rántotta a klasszikus kultúrát is, aminek fontos eleme volt a test szépségének csodálata, a Róma helyébe lépő szigorú kereszténység pedig több mint ezer évig gátat szabott a testiségnek, és már a bokavillantás is nemtelen kacérkodásnak számított.) 1946-ban aztán Louis Réard párizsi divattervező feltalálta a bikinit, Monroe pedig a korszak feltörekvő filmcsillagaként nem félt a falatnyi ruhadarabban mutogatni magát.
Nem véletlen egyébként, hogy a The Seven Year Itch (Hétévi vágyakozás) szoknyafelfújós jelenete máig élő popkulturális ikonná vált, mert tökéletes képi szimbóluma az ötvenes éveknek és az elfojtott, de valójában nagyon is vágyott szexualitásnak: a néző érzi, hogy nem lenne szabad látnia, ami a metróhuzat által megmozgatott szoknya alatt van, és érzi ezt a nő is, aki kezével igyekszik lenyomni a fellendülő ruhadarabot. Csakhogy közben a néző tekintete mégiscsak a nő combjaira siklik, és Monroe sem szégyenkezve pirulgat, hanem kacéran nevet. Marilyn Monroe-t ez a jelenet, ez a mindent magában foglaló szimbolikus pillanat tette szexistennővé, sokkal inkább, mint bármelyik fürdőruhás vagy akt fotója (és mindegyikből akad jó néhány).
Itt azonban hozzá kell tennünk, hogy Marilyn Monroe 90. születésnapján elsősorban azért írunk róla, mert már nem él. A „szexistennő” státusz azért kötődik most már az idők végezetéig a nevéhez, mert eldobta magától az életét, mielőtt megöregedett volna. A XX. század populáris kultúrájának legnagyobb legendái mind idő előtt haltak meg, és talán a legenda lét lényege is az elpazarolt potenciál, azok a filmek – vagy Elvis, Janis Joplin, Kurt Cobain esetében azok az albumok – amik soha nem készültek el.
Drog- és alkoholproblémái, depressziója elvette Monroe-tól az életét, tőlünk pedig Marilyn Monroe-t, filmjei viszont itt maradtak nekünk, és valószínűleg az emberek még akkor is nézni fogják őket, amikor már senki nem emlékszik Angelina Jolie-ra meg Jennifer Annistonra meg Drew Barrymore-ra.
Ha úgy érzi, túl sok a teher, képtelen tovább hordozni, és most rögtön szeretne valakivel beszélni: van segítség. Hívja fel az egyik számot!
Tudnia kell, hogy krízishelyzetben nem vagyunk képességeink teljes birtokában. Döntéseket hozni -pláne visszavonhatatlanokat- ilyenkor nem szabad. A legjobb, amit tehet, hogy egy külső szemlélővel átbeszéli mindazt, ami most foglalkoztatja.
A Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok száma éjjel-nappal, mobilról vagy vezetékesről hívható, mindkettőről ingyenes:
116-123
