Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kapukat nyitnak a hazai zenészek előtt

2016. július 22. 20:53
Három évvel ezelőtt indult a könnyűzenei szakmát segítő Cseh Tamás Program, amelynek köszönhetően egyre pezsgőbb és színesebb a hazai zenei élet. Az új év új pályázati lehetőségeket is jelent, amelyről pénteken számoltak be az Utcazene Fesztiválon.

A Kossuth utcai szökőkút mellett kapott helyet a Cseh Tamás Programban szereplő zenekarok színpada, amely az egyik legfontosabb alprogram sikerének is ékes jele. Az Induló Zenekari Alpogram legfőbb célkitűzése, hogy beindítsa a még kevésbé ismert zenekarok karrierjét. A szeptemberben induló programra augusztus 1-jéig lehet pályázni, a támogatott bandáknak pedig legalább 5 dalt kell rögzíteniük, egy videoklipet kell elkészíteniük, valamint koncerteket adni és saját promóciós anyagokat gyártani. A majdani győztesek – összesen 25 zenekar – fejenként 2 millió forintot kaphatnak – tájékoztatott Bajnai Zsolt, az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának vezetője.

Hozzátette: elképzelhető, hogy 25 helyett végül idén is több zenekar nyer – ez a tavalyi évben is így volt, amikor 347 jelentkezőből végül 30 nyertes született, hiszen, ahogy Veszprém is mutatja, eszméletlen tehetséges zenekarok vannak, és bizonyos szempontból méretünkhöz képest zenei nagyhatalomnak számítunk.

Bajnai ZsoltBajnai Zsolt

A fővároson kívüli klubok támogatását szolgálja a Klubtámogatói Alprogram, amire idén a tavalyi 80 millióhoz képest 140 millió forintot különítettek el – erre augusztus 31-ig lehet jelentkezni.

Elindult a program kistestvére, a határon túli klubtámogatói pályázat is, ami összesen 20 millió forintos támogatást nyújt, de lehet jelentkezni a Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogramra is, amely segítségével a távolibb külföldi országok koncerttermei is megcélozhatók.

Hamarosan pedig érkezik az előzenekari pályázat, amely csalóka neve ellenére a már befutott, klubokat megtölteni képes zenekarokat szólítja meg, akik így fellépéseikre kezdő együtteseket is magukkal vihetnek mentoráltként. Emellett szeptemberben jön a Médiatámogatási Alprogram, az a Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzése Alprogram, valamint a Jogdíjbevételek Növekedését Ösztönző Alprogram. A programokra idén 265 millió forint, a 3 év alatt összesen pedig 2,1 milliárd forint áll rendelkezésre.

Bajnai Zsolt kérdésünkre elárulta, a pályázatok során igen nagy arányban tudják támogatni a jelentkezőket – a klubok esetében például közel 80%-ban. Ugyanakkor azt szeretnék érzékeltetni a pályázókkal, hogy ne tőlük várják a 100%-os támogatást, hanem a saját erejüket, a saját jegybevételüket is tegyék hozzá az előrejutáshoz.

Természetesen akkor sincs veszve minden, ha valaki nem nyer egy pályázaton, hiszen a következő évben ismét lehetősége van rá. Kiemelten fontosnak tartják azt is, hogy a programok egymásra épüljenek. Idén elkezdték támogatnia megyei tehetségkutatókat is – aki itt nyer, az nagy eséllyel be tud kerülni az Induló Zenekari Alprogramba is. Ami aztán jó belépő ahhoz, hogy egy befutott zenekar lecsapjon rá előzenekarként, klubok hívhatják, majd ha megvan a hazai rutin, jöhetnek a nemzetközi pályázatok, a nagyszínpadi programok. „Azaz, nagyjából 5-6 éven keresztül az állam egy életpályamodellt tud biztosítani a zenekaroknak, ennyi év pedig ahhoz is elég, hogy kitisztuljon, mindez csak egy jó hobbi volt, vagy út a professzionális zenekari lét felé.”

A könnyűzenei élet támogatása mellett egyébként egyre nagyobb figyelmet kap a nép – és világzene is. Tavaly decemberben, a Felszállott a páva televíziós tehetségkutatóval egy időben indult a Kollégiummal szorosan együttműködő Halmos Béla Program, amely a népzenei utánpótlást és a színvonalas nép- és világzenei produkciók népszerűsítését tűzte ki céljául – tudtuk meg Doncsev Andrástól, az NKA alelnökétől.

A program a Cseh Tamás Programhoz hasonlóan képzési programokat kínál, lehetőséget biztosít a nagyobb fesztiválokon a nép- és világzenei koncertekre, táncházak, előadások támogatására. A tavalyi évben 112 pályázót támogattak a 150 milliós keretösszegből, most ugyanennyi áll rendelkezésre főleg a nép- és világzenei zenekarok karrierképzésére.

Bertalan Melinda
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. 2025. december 24. 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. 2025. december 24. 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.