A velünk született alapérzelmek mellett rengeteg féle érzés létezik még, ezeket jó esetben a felnőttekkel való kommunikáció során tanuljuk meg. Azonban úgy tűnik, hogy az emberek tized-ötödrészének nehézséget okoz megnevezni, hogy épp mi zajlik le bennük.
Az utóbbi időben felkapott kifezejssé vált az EQ (érzelmi intelligencia), azaz a képesség mások érzelmeinek felismerésére és pozitív befolyásolására. Egy rakás tanulmány, cikk és könyv szól arról, hogyan térképezzük fel mások érzelmi világát és hogyan fordítsuk a megszerzett információt a saját javunkra. Mégis úgy tűnik, hogy saját érzéseinkkel olykor képtelenek vagyunk dűlőre jutni.
Az emberek 10-20 százaléka küszködik azzal, hogy „nevet adjon”az élményeinek. Átéli az érzéshez kapcsolódó jellegzetes testi változásokat (emelkedik a pulzusszáma, összeszorul a gyomra, stb.), mégsem gyullad ki egy képzeletbeli villanykörte az agyban, hogy ez most a szorongás.
Ezeknek az embereknek nehézséget okoz az ezernyi benyomás és érzés „felcimkézése” és azok elkülönítése egymástól. A helyzetet egyébként az sem könnyíti meg, hogy vannak emóciók, amelyek hasonló reakciót váltanak ki az emberből.
Egy veszekedés során a felek gyakran érzik úgy, hogy leblokkolnak, gondolataik pedig mindannyiszor betonfalba ütköznek. Összezavarodnak és fogalmuk sincs milyen folyamat vagy folyamatok játszódnak le bennük.
A tudomány ma rengeteg olyan elméletet tart számon, amelyeket emberi ésszel képtelenek vagyunk felfogni. Elképzelhetetlen, hogy Schrödinger macskája egyszerre élő és halott, illetve az is, hogy az univerzum végtelen. Mindez azért van, mert nincs lehetőségünk kellő távolságból szemlélni egy adott jelenséget.
Valahogy így működnek az érzelmek is. Amikor átéli őket az ember, képtelen objektív lenni, de amint eltelik egy kis idő és elcsitulnak a kedélyek, pontosan érti, mi történt.
A veszekedés példájánál maradva: a helyzet megoldását segítheti, ha megpróbáljuk beleképzelni magunkat a másik fél vagy egy harmadik, független szemlélő helyébe.
Emócióink gyorsan és automatikusan működnek. Az alapérzelmeket – öröm, meglepődés, harag, félelem, szomorúság, undor – nagy biztonsággal felismerjük másokon. Na de nem árt, ha néha magunkat is alávetjük egy is egészséges önvizsgálatnak. Hiszen hányszor kelünk fel úgy, hogy utáljuk az egész világot, pedig semmi okunk rá? Ha az ember rajta kapja magát és nyakon tudja csípni az érzést, akkor gyakorlatilag mát nyert ügye van. Elég pár kérdést őszintén megválaszolni önmaguknak (Mit érzek pontosan? Miért érzem így? Mit tehetnék, hogy elmúljon a rossz érzés?) és a feszültség máris oldódik. Nálam bevált.
