A közelmúltban a BBC kultúra rovata közölt egy cikket „Felejtsétek el a Beatles-t, Liszt volt a zene első szupersztárja” címmel, amiben a szerző, Clemency Burton-Hill a magyar származású zeneszerző körül kialakult sztárkultuszt mutatta be.
Burton-Hill szerint a fent vázolt életképet elsősorban az '50-es és '60-as évek legendáihoz, Elvishez és a Beatles-höz társítjuk, pedig ez a fajta rajongás már száz évvel korábban is létezett.
Liszt Ferenc már fiatal korában berobbant a világ zenei életébe, sikerét pedig nemcsak zenei képzelőerejének és természet adta tehetségének köszönhette, hanem előadásmódjának is: izzott körülötte a levegő, ahogy vállig érő haját dobálta, és egész testéből vonaglott, miközben a zongora billentyűit ütötte. Életrajzírója, Oliver Hilmes szerint hipnotikus hatással volt közönségére: koronás fők keresték a kegyeit, nők vetették magukat a lábai elé, a korabeli sajtó hosszasan tudósított koncertjeiről, és még többet írtak szerelmi kalandjairól, amik a média számára is érdekessé tették őt. Liszt a mai értelemben vett celeb volt (Burton-Hill fel is hívja a figyelmet arra, hogy a celebrity [ünnepelt személyiség] szó éppen ekkor, az 1830-as években jelent meg az Oxford English Dictionary-ben, vagyis hivatalosan az angol nyelvben).
(De Agosttini/Getty Images)
Bár a klasszikus zenei koncertek közönsége hagyományosan konzervatív volt, Liszt „olyan személyiség volt, akibe kortársai mindenféle erotikus fanáziáikat és tiktos vágyaikat beleképzelhették” – írta Hilmes. – „Voltak nők, akik mindenről megfeledkeztek, ideértve családjuk jó hírét és kifogástalan neveltetésüket, hogy közel lehessenek az istenként tisztelt művészhez. Egy szemtanú arról számolt be, hogy egy alkalommal egy nő felszedte a Liszt által eldobott, félig elszívott cigarettát, és környezete heves tiltakozása ellenére tettetett jókedvvel elszívta a maradékot. Bárónők és grófnők tépték egymás haját, hogy szert tehessenek egy pohárra vagy zsebkendőre, amit Liszt használt.”
A BBC cikkének szerzője szerint ugyan valóban hasonló jelenségeket tapasztalhattunk a Beatles megjelenésekor, és azóta számtalanszor, de őket mégis nehéz Liszthez mérni. Az 1950-es évek zenészei mögött már komoly PR-gépezet zakatolt, a tehetség – bár továbbra is számít – egyre kevésbé meghatározó tényezője a sikernek. A sztárgyárakban tömegtermékké váltak a hírességek. Burton-Hill szerint Liszt azonban más volt, „ő volt az igazi.”
Liszt Ferenc zongoristaként a zenetörténelem teljes repertoárját játszotta – ráadásul emlékezetből. Zeneszerzőként pedig ennél is többet tett: „jószerivel a zongorára írt zeneművek teljes modern eszköztárát ő találta fel” – fogalmazott Kirill Gerstein, napjaink egyik legjelentősebb zongoristája. Hozzátette: bár a komolyzene napjainkra marginalizálódott, Liszt tehetsége és karizmája ma is a szupersztárok közé emelné őt. Az életrajzíró Hilmes ennél elfogultabban nyilatkozott: „Napjaink szupersztárjai iskolás kisfiúknak tűnnének Liszt Ferenc mellett.”
