Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A gazdagok nem teremtenek munkahelyet?

2016. november 10. 16:28
Az igazi munkahelyteremtők a valójában középosztálybeli fogyasztók lennének?

Évekkel ezelőtt egy le nem adott TED előadásban egy Seattle-i milliomos üzletember, egy bizonyos Nick Hanauer azt állította, hogy a gazdagok nem teremtenek munkahelyeket. Állítását arra alapozza, hogy Amerikában azért nem adóztatják meg a felső tízezret, mert az USA kormánya fél attól, hogy a magas adókulcsoktól csökken a munkahelyteremtési kedv.

Tapasztalata szerint ez egy téves elképzelés, és valójában nem a gazdag vállalkozásoknak köszönhetőek a munkahelyek. Állítja, hogy több tucat cége nem azért maradt életben, mert sok embernek adott munkát és termeltek, hanem fordítva: először a vevők keresték a termékeket, amely után először növekedni tudott, majd több embert felvenni.

„A munkahelyeket az élet körforgásának következményei, mintegy visszajelzés. Körforgás, egy körkörös folyamat az ügyfelek és a cégek között. Kizárólag a fogyasztók tudják mozgásba hozni ezt a virtuális körforgást, ami a kereslet emelkedéséhez és munkahelyteremtéshez vezet. Ilyen értelemben egy közönséges fogyasztó inkább mondható munkahelyteremtőnek, mint egy magamfajta kapitalista.

Egy üzletembernek azt mondani magáról, hogy ő munkahelyteremtő, olyan mintha egy mókus azt mondaná, hogy ő teremtette az evolúciót. Pont fordítva van!

Aki vezetett már céget életében tudja, hogy egy kapitalista csak a legvégső esetben vesz fel több alkalmazottat, ilyet csakis kizárólag akkor teszünk, ha a növekvő kereslet a fogyasztók részéről megköveteli. Ilyen értelemben munkahelyteremtőnek nevezni magát nem csak pontatlan, hanem hamis. Ezért vannak a jelenlegi szabályok, törvények fejtetőre állítva. Amikor a legnagyobb adómentesség és a legalacsonyabb adókulcs a gazdagok javát szolgálja a munkahelyteremtés ürügyén, egyetlen dolog történik: a gazdagok még gazdagabbak lesznek”- mondja az előadásában, amelyet itt lehet megtekinteni:

Hanauer szerint azért sem jó a fent vázolt teória, mert soha nem lehet elég gazdag ember ahhoz, hogy egy gazdaságot működésben tartson. Kvázi szegények mindig kellenek.

„A hozzám hasonló emberek több száz, vagy ezerszer annyit keresnek, mint egy átlagpolgár, de nem vásárolok százszor, vagy ezerszer annyi dolgot, mint egy hétköznapi ember. A családom három autóval rendelkezik, nem háromezerrel”- mondja.

Az üzletember úgy látja, a munkahelyek az ügyfelek és a vállalkozások közötti ökorendszer szerű visszajelzés körforgásának eredményei. „Amikor a középosztálynak jól megy a sora, akkor a vállalkozások növekedésnek indulnak, és új alkalmazottakat vesznek fel, amiből a tulajdonosoknak nyeresége származik. Ezért a gazdagok megadóztatása mindenkinek a javára váló projektek finanszírozására csodálatos alku. A középosztály és a gazdagok számára egyaránt”

Egy kapitalista gazdaságban vajon tényleg úgy van, ahogy Hanauer állítja: az igazi munkahelyteremtők a középosztálybeli fogyasztók? Vagy az egész csak nézőpont kérdése?

(A TEDes előadást állítólag azért nem adták le, mert Hanauer véleményével kivívta milliomostársai haragját.)

Címlapfotó: MTI/Ujvári Sándor

Ge. Á.
további cikkek
Egy benzinkúti legális és szabályos átvágás esete Hétvezér Egy benzinkúti legális és szabályos átvágás esete Még most leszögezem, hogy nem történt semmi olyan, ami ne történhetett volna meg. Nem történt szabálysértés, átvágás, semmi olyan, ami továbblépést igényelne. Mégsem tudok csak úgy elmenni a történet mellett. Attól, hogy valami jogilag rendben van, vajon erkölcsileg is rendben van-e? Kell-e mindig a legapróbb betűig kihasználni a lehetőségeinket, vagy létezik egy csendes belső mérce, amely azt súgja: ezt még megtehetném, de nem teszem meg? Véleménycikk. 2026. február 1. 23:49 Az erős politikus az, aki a saját pártját is képes megverni közélet Az erős politikus az, aki a saját pártját is képes megverni Valamit elfelejtenek azok a tiszások és fideszesek, akik, mint az idegesítő cirkuszi bohóc, unos-untalan elárasztják a kommentmezőt a „jó vergődést-el” és „poloskázással”, mint egy központi kommunikációs panel papagájszerű ismételgetésével. Azt, hogy a parlamenti patkó 199 helyéből 106-ot azok a képviselők foglalnak el, akik egyénileg viszik vásárra a bőrüket az ország különböző választókerületeiben. Amikor pedig szembe kell nézni az emberekkel (már akinek szabad), ott nem sokat érnek ezek a lózungok és nem lehet Orbán Viktor és Magyar Péter szoknyája mögé bújni. 2026. január 12. 11:46 Az időtlen tenger Hétvezér Az időtlen tenger Mi mindenre ébresztheti az embert egy kiruccanás, méghozzá egy nem is túl távoli vidékre, egészen pontosan Opatijába. Lévén, hogy asztmával élek, évek óta téli kirándulásként is a tengert választom, a jó sós, szeles tengert. A tiszta levegő és a könnyebb lélegzetvétel mellett egyéb csodákra is bukkantam. 2026. január 4. 20:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.