1954-ben egyetlen ember tudta lefutni az egymérföldes távot. Igaz, hamun. 2013-ban 1314 olyan futó szerepelt az örökranglistán, akik képesek voltak 4 perc alatt megtenni a távot. Rekortánon.
Nem a rekortán (aszfaltból és műanyagból készült rugalmas anyag atlétikai pályák burkolására) volt az egyetlen innováció a sportéletben. Gondoljunk csak az évtizedeken át tökéletesített edzéstervekre, a kiváló minőségű étrendkiegészítőkre, az áramvonalas dresszkre és a bokát stabilan tartó futócipőkre.
A futópályák az ötvenes évekig salakkal vagy földdel voltak felszórva, a magasugrás nekifutó íve pedig fűrészporral, ami akár tíz centit is süllyedt, ha ráléptek. Rajtgép nem volt, a sportruhák pedig lengedeztek. A rekortán térhódításával párhuzamosan a húsz éve stagnáló 100 méteres síkfutás rekordja hirtelen elkezdett lefelé kúszni.
A Speedo 2008 februárjában piacra dobta a NASA-val közösen fejlesztett "cáparuhapáját". Az év első felében 52 világcsúcs született az úszósportban, ebből 48-at szuperdresszben értek el.
Az olimpiai játékokat amatőrök számára hívták életre. Amatőr az, aki nem a sportolásból él, ebből következik, hogy más munkával keresi a kenyerét, és ha belefér a napjába, mozog egy kicsit. Ezzel szemben a mai élsportolók már a középiskolát is egyéni tanrenddel fejezik be, napirendjük pedig nem nyolc óra iskolát vagy civil munkát foglal magában, hanem két edzést és regenerálódást.
Ez nem csak fizikálisan jelent hatalmas előnyt, hanem mentálisan is. Az irodai vagy egyéb munka kognitív terhelése lekerül a vállukról, így tiszta fejjel, frissen vághatnak bele a tréningbe.
A technika és a professzionális attitűd mellett a genetikai szelektálás is fontos szempont. A huszadik század közepéig az átlagos alkatú atléták uralták a sportágat. A század vége felé azonban teljes specializálódás ment végbe. A tornászok átlagmagassága három évtized alatt 164 cm-ről 149 cm-re csökkent, míg a súlylökők átlagsúlya több tíz kilóval nőtt.
Ma már elképzelhetetlen, hogy egy profi sportoló több mozgástípusban is kiemelkedően teljesítsen.
Vajon meddig javulhatnak tovább a sporteredmények? Az eredményeken még számtalan módon lehet javítani, a technológia és a tudomány nem csak az eszközökön tud javítani. Sokkal hatékonyabb, ha közvetlenül az emberi agyba avatkozik be.
Gyakran a saját központi irányítórendszerünk akadályoz meg a jobb teljesítmény elérésében azzal, hogy korlátokat állít, félelmet ébreszt bennünk - persze okkal, a saját érdekünkben. Ha ezt kiiktatjuk, sokkal könnyebb lesz kitolni a határainkat. Kérdés, hogy mennyiben nevezhetjük embereknek a sportolókat, ha szuperhumanoidokat tenyésztünk, és elektródákkal szabályozzuk az agy működését? Nem is beszélve a megnövekedett rizikóról, hiszen nem egyszer láttunk már fiatal sportolókat erejük teljében összeesni a pályán.
A határ valóban a csillagos ég, de érdemes szem előtt tartani, hogy milyen áron.
Baumann Viola írása alapján.
