– A sors furcsa fintora, hogy a Kádár János vezette munkáspárt éppen azokat büntette leginkább az ’56-os forradalom bukása után, akikért elvileg létrejött a párt: munkásokat és parasztokat – fogalmazott Rainer Pál történész a Brusznyainak emléket állító szobornál állva. – Mintegy 230 honfitársunkat végezték ki a kádári konszolidáció ideje alatt, 30-40 prominens személyt leszámítva zömmel kisembereket.
Rainer Pál
– A kor köztörvényes bűnözőknek titulálta őket, és ez részben igaz is volt, hiszen a legtöbbüknek valóban volt priusza. Ám ez Rákosi rémuralma után egyáltalán nem volt meglepő, ahol már az bűnnek számított, ha valaki titokban levágta a disznóját. Máskülönben pedig a forradalmakat általában nem egyetemi tanárok csinálják, hanem olyan emberek, akik kisiklott sorsukat is le akarták rázni. Mindennek ellenére, hibájukkal együtt is, ezek az emberek Magyarország hősei – intett a történész.
– Brusznyai Árpád e tekintetben kilógott a sorból. Értelmiségi családból származott és szép egyetemi pályafutás előtt állt, amit a kommunista rezsim derékba tört. Bizonyos szempontból még azt is mondhatjuk, hogy Brusznyai semmi különöset nem tett 1956-ban, a maga módján mégis rengeteget köszönhetünk neki: csendre, nyugalomra intett, életeket mentett azzal, hogy megtagadta a fegyvert az egyetemistáktól. S korábban még Pap Jánosnak is szerzett állást, aki aztán „meg is hálálta” azt.
Brusznyai ugyanakkor nagyon is alkalmas volt arra, hogy a régi-új rezsim rajta verje el a port. Apja csendőrtiszt volt, nagybátyja pedig római katolikus pap, azaz tökéletesen ráillett az, ami a kommunista párt álláspontja volt: 56-ot a Horthy-korszak fasisztái robbantották ki.
Pedig Brusznyaiban semmi nem volt a fasizmusból. Végtelenül humanista ember volt, aki tanítványait is emberségre tanította, s aki, miután első alkalommal elengedték a ruszkik, ahelyett, hogy menekült volna az országból, családja mellett maradt, hogy hitte, nem tett semmi rosszat. Még amikor sokadik alkalommal elkapták, és Pap János közbenjárására kötél általi halálra ítélték, akkor is hű maradt: a bitófa felé menet a Himnuszt énekelte.
Hős volt, mártír, ám bizonyosak lehetünk abban is, hogy Isten malmai lassan, nagyon lassan, de biztosan őrölnek, és idővel helyükre kerülnek a dolgok – zárta gondolatait Rainer Pál, amit követően az egybegyűltek elhelyezték az emlékezés koszorúit és mécseseit Brusznyai Árpád emlékművénél.
