Szemükre hányják, hogy önimádók, pedig ez épp a szülők felelőssége, hiszen egész gyerekkorukban azt plántálták beléjük: kisfiam, te különleges vagy, bármit elérhetsz.
Ez igaz is, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a túlzott biztatás sokszor fordítva sül el. A nagybetűs életbe kikerülve gyakran megesik, hogy a nagy mellénnyel bevállalt munka után csalódások érik őket. Mert az élet mégsem olyan, ahogyan elképzelték, vagy ahogy azt a szülők elültették bennük. A munkahelyen ingyen kaját és babzsákot akarnak. Ha meg is kapják ezeket, mégsem lesznek boldogok.
Simon Sinek amerikai író és motivációs tréner egy tévéműsorban fejtette ki véleményét az Y generáció boldogtalanságáról. Ennek okát négy témára vetítette ki: nevelés, technológia, türelmetlenség, és technikai környezet.
A videó nyilván amerikai környezetről szól, számtalan általánosítást tartalmaz, illik is kritikával nézni, azonban érdemes néhány pontján elgondolkozni, hisz nem csak az ipszilonokra jellemző:
Különlegesek. Vagy mégsem?
Sinek szerint túl sokszor és túl mélyen lett a generáció fejébe elültetve: különleges vagy, és bármit megkaphatsz pusztán azért, mert akarod. Tudományosan bizonyított, hogy azok, akiket teljesítményük ellenére jutalmaznak, leértékeli azokat, akik valóban tettek az eredményért. Ezek az emberek azonban az első munkahelyükön gyakran azt tapasztalják, hogy mégsem annyira különlegesek. Tökutolsóként nincsenek megbecsülve, nulla eredményért nem ismerik el őket, és nem is kapnak meg bármit, amit akarnak. Önbecsülésük ezért teljesen összeomlik. Ez a boldogtalanság első oka.
Akkor is szép az élet, ha depressziósak
A Facebook és az Instagram korában bárki képes bármilyen effektet és tökéletes pillanatot posztolni magáról, amikor csak akar. Még akkor is, ha a valóság éppenséggel totálisan ellentmond ennek.
„Mindenki vagány, mindenki mindent tud. A valóság pedig az, hogy aligha vagányak, hisz a legtöbbnek fogalma sincs a dolgokról”- mondja Sinek.
Egy teljes generáció fér hozzá az agy bárszekrényéhez
Szerinte a boldogtalanság második oka a technológiai háttér. A közösségi média és a telefon használata dopamint szabadít fel, ahányszor csak értesítést, vagy üzenetet kapunk. Ugyanezt érezzük akkor, amikor dohányzunk, szerencsejátékozunk, vagy alkoholt fogyasztunk. Ezért számláljuk a lájkokat, és ezért nyomkodjuk feleslegesen akkor is a telefont, ha épp nem történik semmi - mondja, aki szerint úgy nyúlunk a közösségi médiához, mint az alkoholhoz: a boldogsághormon termelése már annyira függővé tett minket- a fiatalokat meg főleg-, hogy egyből a Facebookon vigasztalódunk, ha nem érezzük magunkat jól a bőrünkben.
A mennyiség a probléma. Az amerikai író ugyanakkor a műsorban megjegyzi, nem a technológiai háttérrel és a Facebookkal van baja, hanem annak mérték nélküli használatával. Úgy látja, ma egy teljes generáció fér hozzá korlátlanul az agy bárszekrényéhez, amikor fiatalok kezébe okostelefon kerül.
Bevallottan felszínes kapcsolatokkal rendelkeznek, és nem képesek azokat elmélyíteni- szól a következő állítás. A videóban elhangzik, az 1984 utáni generáció nyíltan elismeri, hogy számos kapcsolatuk felszínes, nem számítanak barátaikra, és még csak nem is bíznak bennük. „Tudják, hogy barátaik mást választanak, ha valami jobb és érdekesebb kerül az orruk elé.”
Az azonnali kielégülés világa
Az internet világában ma már bármi azonnal elérhető. A webshopoknak köszönhetően nem szükséges kimozdulni, ha vásárolni akarunk, mozizni a laptopon is lehet, és az ismerkedés is könnyebben megy a randizós alkalmazások segítségével. Ezekhez gyakorlatilag semmi erőfeszítés nem szükséges. Sinek szerint bármit azonnal megkaphatunk, kivéve a munkával való elégedettség érzését és a kapcsolatok megszilárdítását. Mivel ezek mind időigényesek, fáradságosak, az Y generáció nem öl bele sok energiát, hisz nincs azonnali eredmény. Ez a boldogtalanság harmadik oka.
A vállalatoknak kellene edukálni
Sinek a boldogtalanság negyedik okát a vállalati környezetben, és a multinacionális cégek hozzáállásában látja. Az Y generáció nem tehet arról, hogy a vállalatok a dolgozók élete helyett a profitot helyezik előtérbe, azonban a boldogtalanságért való felelősséget rájuk hárítja. A folyamatos eredménykényszer és a megfelelő vezetés hiánya aláássa önbizalmukat, ezért úgy véli, számos olyan változtatás szükséges, ami a szociális készségeiket fejleszti- ha már a szülőktől és a barátoktól ezt nem tanulták meg.
Az egyik ilyen, a telefon babrálásának korlátozásának átgondolása,-bár ez bárkinek tanácsolható- ugyanis véleménye szerint az ember sokkal kreatívabb és innovatívabb, amikor leteszi azt, és elkezd az orra előtt lévő dolgokkal foglalkozni.
