Napjainkban rendkívül megnőtt a daganatos és az autoimmun betegségek száma. Mire vezethető ez vissza?
A betegségeknek alapvetően vannak külső és belső okai – utóbbiak közé sorolhatjuk a genetikát és a gondolatokat, érzelmeket is. Ezek együttesen határozzák meg, hogy kinél milyen betegség bukkan fel. Annyi bizonyos, hogy minden ember szervezetében van olyan gyenge pont, olyan szerv, ami érzékenyebben reagál a negatív hatásokra. És persze a pszichoszomatika igazságáról sem szabad megfeledkezni, miszerint bizonyos tényezők, lelki problémák bizonyos szervek rendellenes működéséhez vezetnek. Ugyanakkor ezt sem szabad mereven értelmezni, érdemes inkább az összefüggéseket nézni és a dolgok mélyére ásni.
Az emberek gondolkodását ma nagyban áthatja az ítélkezés. Falat építenek maguk köré, aminek az egyik felén az általuk elfogadott világ áll, a másikon pedig az, amivel nem értenek egyet, amit próbálnak eltolni maguktól. Csakhogy ez így nem működik, mert a világ egyben olyan, amilyen, és nem tehetjük meg azt, hogy az egyik feléről tudomást veszünk és elfogadjuk, a másikról meg nem. Ez a fajta ítélkezés az egész emberi lét egyik legnagyobb problémája, ami elvág minket a szeretet azon minőségétől, amiről egyébként Jézus is beszélt. Ez az ítélkezés olyan folyamatokat indít el a fizikai testen, amiben előbb-utóbb a fizikai szervek kimerülnek. Egy autoimmun betegség például nagyon durva helyzet, hiszen a szervezet saját maga ellen indít harcot. Gyakorlatilag saját magam ellen háborúzok, ahogy egy daganatos betegség esetén is háború zajlik, mint minden gyulladásnál is. Ennek azért nagyon komoly üzenet értéke van. Ha viszont a lelkedben béke van, a testedben sem dúl háború. Mondjuk sokszor, hogy „Ép testben ép lélek”, de ez sem helyes így, mert helytelen a fordítás – noha kétségtelenül alátámasztja fizikai gondolkodásunkat. Az eredeti szólás szerint „Ép testet ad ép lélek”. Hasonlóan vélekedik az ősi magyar bölcselet, amely a rákot úgy hívta, fene, a tudók pedig azt mondták, hogy „a fene melegágya a megroggyant lélek”.
A szintézis híveként mindenképpen azt mondom, hogy a fizikai síkú gyógyítást, a test támogatását elengedhetetlenül össze kellene kötni a lelki-szellemi, azaz gondolati-érzelmi változásokkal, mert azok irányítanak bennünket, s, a természeti törvények feltartóztathatatlanul hatnak ránk. Nem is sejtjük, mekkora erő van bennünk, pedig akkor a javunkra fordíthatnánk azt és nem hagynánk, hogy az áldozatai legyünk egy-egy rosszul futó programnak.
Rendszeresen tart holisztikus konzultációkat a betegeknek, gyógyulni vágyóknak. Az orvos ilyenkor hogyan kezeli a páciens szellemét-lelkét?
Én elsősorban abban nyújtok segítséget, hogy az illető megismerje és megértse ezeket az összefüggéseket. Megértés híján nincs valós döntési helyzet, csak vakrepülés. Onnantól kezdve viszont tud tudatos döntést hozni – akár úgy, hogy elfogadja, akár úgy, hogy elutasítja a lehetőségeket. Mert ilyen is akad. Van, aki a kemoterápiát utasítja el, más az alternatív medicinát. Ha valaki felismeri az összefüggéseket és elfogadja, hogy sokrétű támogatásra van szüksége, átvesszük a komplett életvitelét, az étkezést, mozgást, fizikai aktivitást, az életmód bizonyos kérdéseit. Tanítok különböző gyakorlatokat is, amelyekkel elkezdhető a szellemi-lelki munkálkodás. Az nagyon fontos, hogy ezeket a mindennapok részévé kell tenni. Nem elég csak heti 1-2 órát dolgozni magunkon, ahhoz, hogy felülíródjon a program, folyamatosan tenni kell. Emellett átvesszük az egyéb testet érintő terápiás gyógymódokat is, amiből mindenki választhat tetszése szerint. Így végül a páciens egy komplex terápiás csomagot kap, amely rendszer szinten fogja át a dolgokat. Amikor nagy a baj, nem lehet maszatolni, célirányosan és tudatosan kell lépéseket tenni. De az fontos, hogy tartósan, finom, apró lépésekben terheljük csak a szervezetet. Túl hirtelen, túl nagy váltásokat nem szabad tenni.
Melyek azok a konkrét technikák, amelyekkel elkezdhető a lelki-szellemi munkálkodás?
Számtalan technika létezik. Az általam javasolt módszer előnye, hogy már aznap elkezdhető, és teljesen önállóan végezhető. De lehet ez bármilyen meditációs technika, jóga – teljesen mindegy, a lényeg, hogy a mindennapok részét képezze, minden nap dolgozzunk a gondolati-érzelmi világunkon. Emil Coue mondta, hogy „új utat kell taposnunk, és a régit majd benövi a fű”. Több évtizedes viselkedésmintáinkat csak úgy írhatjuk felül, ha az újakat belső munkálkodáson keresztül uralkodóvá tesszük, és ez fizikai szinten is döbbenetes változásokat hozhat. Emil Coue a gyakorlataival például nagyon jó eredménnyel gyógyított daganatos betegeket. (A Coué módszer lényege, hogy amilyenné formáljuk gondolatainkat, olyanná formálódik idegrendszerünk és a tudattalanunk, ami alapvetően meghatározza a szervezetünk működését.– a szerk.)
Sokszor esik szó manapság a csend erejéről is, Ön szintén tart előadásokat a témában. Hogyan segítheti a gyógyulást a csend?
Nagyon fontos lenne, hogy legalább néha az összes bennünk fortyogó érzelem békén hagyjon bennünket, a külvilág zaja se érjen el, megtapasztaljuk a finom csend minőséget, és végül a belső hangunkat meghalljuk. Oda viszont nagyon hosszú út vezet. Hihetetlenül zajos a világ, és ez bennünk is óhatatlanul zajt kelt. Ezek együtt irgalmatlan zavart keltenek, ami a fizikai testet is elhangolja. Ezért is lenne szükségünk a csendre. Az emberek viszont nagyon félnek a csendtől, mert a csendben egyszer csak szembejövünk önmagunkkal. Olyan kérdések merülnek fel, amik elől már nem lehet kitérni, ott nem lehet áltatni magunkat, hazudni magunknak. Ezért aztán mindent elkövetünk, hogy ne legyünk csendben – pedig az valójában a javunkra válna.
Szükséges lenne, hogy legalább napi öt percet csendben magunkra fordítsunk?
Az a baj, hogy nem vagyunk erre képesek. Csendben lenni és csendben maradni nem ugyanaz. Az elvonulások tapasztalata szerint két-három nap kell ahhoz, hogy az emberek belül rövid időre csendet tudjanak teremteni. Egy kedves buddhista barátom nagyon jól fogalmazta meg, hogy mi a csend: a két gondolat közti szünet. Csakhogy teli vagyunk suhanó gondolatokkal. Ezért is gyakorlatilag kudarcra ítélt megtanítani egy sima meditációt valakinek és magára hagyni, mert nem fog elérni egy olyan állapotot, amikor teljes csend van az elméjében, amikor kiüresedett állapotban tud töltődni. Nem sikerül, ettől indulatossá válik az illető, és inkább abbahagyja. Komoly erőfeszítéseket kellene tenni, ám az emberek a könnyebb megoldásokat keresik. De olyan nem létezik, hogy valamit csak úgy megkapok. Mindennek ára van. Pedig a belső munkálkodás nemcsak abban segítség, hogy lehetőleg ne veszítsük el az egészségünket, hanem abban is, hogy kicsit tudatosabban éljünk. Tudatossá válni azonban véletlenül nem lehet. A magyar bölcselet azt mondja, „végig kell járnunk lelkünk 49 lépcsőfokát, és Istenné tisztulunk szellemünkben”. Ez az a gondolat, ami pontosan leírja, hová kell eljutnunk. Mert mindenkinek az a feladata, hogy szeretetben élő, Istentudatú lénnyé nemesedjen az ösztönlény állapotból.
