Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

2014 óta 1,2 milliárd forintból újult meg a Veszprémi Állatkert

2017. május 21. 14:46
Ebből 720 milliót a kormány, 480 millió forintot pedig az Európai Unió finanszírozott. Az Elefánt Park, a Madárröpde, az Orrszarvú ház, és a fókák medencéje is ebből a pénzből épült. A jövőben a nagymacskák kifutói újulhatnak meg.

Az Európai Unió által finanszírozott projektekről tartottak nyílt napot vasárnap a Veszprémi Állatkertben, ahol sajtótájékoztató keretében Brányi Mária alpolgármester és Török László, a vadaspark igazgatója beszélt az elmúlt időszak fejlesztéseiről.

Veszprém számára az uniós források nagy lehetőségeket nyitottak meg, a közép-dunántúli adatok azt mutatják, hogy a megyei jogú városok közül a legtöbb forrást Veszprém tudta lehívni az elmúlt fejlesztési ciklusban- mondta Brányi Mária, aki felhívta a figyelmet, hogy egyebek mellett a Kolostorok és Kertek rendezvénytér, a veszprémi közlekedés, az intézményi rehabilitációk és a belváros fejlesztései is elképzelhetetlenek lettek volna uniós források nélkül.

„Abban bízunk, hogy ez a lendület a következő fejlesztési időszakban is kitart majd, amelyekkel a térséget fogjuk gazdagítani”- fogalmazott.

Veszprém hosszú távú turisztikai vonzerejének növelését célzó fejlesztések közé tartozik a Veszprémi Állatkert megújítása is, mely összesen 1,2 milliárd forintból újult meg az elmúlt időszakban. Ebből 720 milliót a kormány, 480 millió forintot pedig az Európai Unió finanszírozott.

A támogatás érintette többek között az Elefánt Park, a Látványkifutó, a Madárröpde, az Orrszarvúház kifutó, illetve a Vizes élővilág felújítását, kiépítését is.

Török László szerint olyan látogatóbarát és nagy vonzerővel rendelkező beruházások valósulhattak meg, melynek egyik eredménye, hogy a tíz évvel ezelőtti 200-220 ezres évi látogatószám tavalyra már majdnem megduplázódott, ugyanis 416 ezren váltottak jegyet a Veszprémi Állatkertbe.

Brányi Mária és Török lászló a vasárnapi sajtótájékoztatónBrányi Mária és Török lászló a vasárnapi sajtótájékoztatón

Távlati célokról elmondta, a jövőben a fejesvölgyi kifutók teljes rekonstrukciója ( Modern Városok Programnak köszönhetően-a szerk.) valósulhat meg: oroszlánok, tigrisek és hópárducok kapnak új elhelyezést, a medvekifutót bővítik, valamint egy háziállat bemutató is megvalósításra kerül a Veszprémi Állatkertben.

Az uniós nyílt napon arcfestés, bábjátékok, kézműves foglalkozás, valamint ingyen frissítő és kávé várta az állatkertbe látogatókat.

zoo
Ge. Á.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.