Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A hétfői londoni merénylet csak következmény

2017. június 23. 4:30
Sokakban gyűlik a harag a kormányok tehetetlensége miatt -ezt bizonyítja az a hét eleji merénylet is, amely kifejezetten a muszlimok ellen irányult Észak-Londonban. Ha ez így marad, jövőben további „ellenterrorra” készülhetünk.

Mint ismeretes, hétfő hajnalban (07.19.) egy furgon az észak-londoni Finsbury Park mecsetjének tagjai közé hajtott, akik a ramadán böjtjét követő éjszakai imádságról távoztak. A rendőrség végleges adatai szerint egy ember meghalt, nyolc sérültet kórházba szállítottak. Két ember könnyebb sérüléseket szenvedett, őket a helyszínen látták el.

Úgy tűnik, a megszaporodó terrorcselekmények miatt többekben gyűlik harag a kormányok tehetetlensége miatt, ez pedig olyan önbíráskodáshoz vezet, mint a hétfői merénylet. A terv ugyanaz volt, mint a dzsihadistáké szokott: furgonnal a járókelők közé hajtani, majd megkéselni annyi embert, amennyit csak lehet. (Az már más kérdés, hogy ezt nem sikerült maradéktalanul végrehajtania.)

Európában nem szokás bárkit megölni a vallási hovatartozása, identitása, vagy politikai nézetei miatt, ám az iszlám ideológia szerint ez megengedett, és mivel 1400 éve töretlenül harcolnak sikeresen pénzzel, szavakkal és erőszakkal a nem-muszlimok ellen, a jövőre nézve elég rossz kilátásaink vannak.

Nem csoda, hogy az őslakos európaiaknak is kezd elege lenni ebből, és egyre láthatóbban lépnek fel a kultúrájukat ért támadások miatt. Eleinte tüntetésekkel, később pedig erőszakkal. A probléma csak az, hogy az erőszak semmire sem megoldás.

Nem lennék meglepve, ha ezt a hétfői támadást a közeljövőben továbbiak, akár brutálisabbak követnék a muszlimok ellen, ami aztán „legitimizálhatja” a következő hitetlenek elleni terrorcselekményeket.

Az meg remélhetőleg tényleg csak disztópia, hogy a muszlim-nem muszlim közötti ellentét polgárháborús állapotokat és értelmetlen mészárlást eredményez pár éven belül Európában. Addig bízzunk abban, hogy a polkorrektségből a politikai vezetők is felébrednek, és a látszatmegoldások helyett valóban cselekednek, mielőtt még nagyobb káoszba fordul minden. Vagy érdekel ez egyáltalán valakit?

Címlapfotó: TheJournal.ie

Ge. Á.
további cikkek
Egy benzinkúti legális és szabályos átvágás esete Hétvezér Egy benzinkúti legális és szabályos átvágás esete Még most leszögezem, hogy nem történt semmi olyan, ami ne történhetett volna meg. Nem történt szabálysértés, átvágás, semmi olyan, ami továbblépést igényelne. Mégsem tudok csak úgy elmenni a történet mellett. Attól, hogy valami jogilag rendben van, vajon erkölcsileg is rendben van-e? Kell-e mindig a legapróbb betűig kihasználni a lehetőségeinket, vagy létezik egy csendes belső mérce, amely azt súgja: ezt még megtehetném, de nem teszem meg? Véleménycikk. 2026. február 1. 23:49 Az erős politikus az, aki a saját pártját is képes megverni közélet Az erős politikus az, aki a saját pártját is képes megverni Valamit elfelejtenek azok a tiszások és fideszesek, akik, mint az idegesítő cirkuszi bohóc, unos-untalan elárasztják a kommentmezőt a „jó vergődést-el” és „poloskázással”, mint egy központi kommunikációs panel papagájszerű ismételgetésével. Azt, hogy a parlamenti patkó 199 helyéből 106-ot azok a képviselők foglalnak el, akik egyénileg viszik vásárra a bőrüket az ország különböző választókerületeiben. Amikor pedig szembe kell nézni az emberekkel (már akinek szabad), ott nem sokat érnek ezek a lózungok és nem lehet Orbán Viktor és Magyar Péter szoknyája mögé bújni. 2026. január 12. 11:46 Az időtlen tenger Hétvezér Az időtlen tenger Mi mindenre ébresztheti az embert egy kiruccanás, méghozzá egy nem is túl távoli vidékre, egészen pontosan Opatijába. Lévén, hogy asztmával élek, évek óta téli kirándulásként is a tengert választom, a jó sós, szeles tengert. A tiszta levegő és a könnyebb lélegzetvétel mellett egyéb csodákra is bukkantam. 2026. január 4. 20:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.