Jehan eredetileg tanárként, az ún. Comenius ösztöndíjprogramon keresztül jött Magyarországra még 2002-ben. „Akkor még francia szakos voltam az egyetemen, és egészen véletlenül elkeveredtem a Sziget Fesztiválra, ahol aztán minden szempontból egy egészen elképesztő hetet töltöttem el. Megígértem magamnak, hogy ide egyszer még valahogy visszajövök hosszabb időre is” – kezdi a történetét Jehan.
A visszatérésre pedig nem is kellett sokat várnia. Egy évvel később, miközben éppen Erasmus ösztöndíjjal Görögországba készült, csörgött a telefon. A Comenius programból hívták, hogy a korábban elutasított pályázatát mégis csak elfogadták. „36 országból eredetileg 8-at választottam, Magyarország – Portugália után – a második helyen szerepelt. A telefonban azt mondták, Pécsett lenne lehetőség tanítani egy gimnáziumban. Gyorsan néztem egy Európa térképet, ahol Magyarországról Budapesten kívül valamiért csak Pécs volt jelölve. Igent mondtam, hamar elintéztem a vízumot, rá egy hétre pedig már tanítottam is.”
Jehan elmondása szerint az első év aztán pont olyan sűrűre sikeredett, mint a Sziget élmény. Váratlan találkozások, végtelen bulik jellemezték ezt az időszakot. „Akkoriban nagyon élt Pécs, nagyon pezsgett és én nagyon megszerettem – meséli. – Úgy volt, hogy 10 hónap után hazamegyek, de végül úgy döntöttem, hogy keresek munkát. Így kezdtem el más, különböző intézményekben is tanítani.” Jehan emellett egy időben elkezdett koncerteket, turnékat szervezni francia és külföldi zenekaroknak, ő maga is bekerült egy zenekarba (Psycho Mutants – a szerk.), akikkel elég sokat turnéztak, és saját bevallása szerint egyszerűen nagyon megtetszett neki ez az élet.
Ennek ellenére a beilleszkedés, a magyar nyelv elsajátítása nem ment olyan könnyen. Mint mondja, az első évben rettentően nehéz volt, de akkoriban nagyon sokat tanult, főként magától. Minden nap, elalvás előtt megpróbált 30-40 szót memorizálni, de így is kellett egy pár év ahhoz, hogy rendesen megtanulja a nyelvet. „Ebben egyébként Muraknak (Muraközy Péternek), az Utcazene főszervezőjének is szerepe volt, hiszen a koncertszervezés miatt muszáj volt szót váltani vele – teszi hozzá. – Először csak telefonon beszéltem vele, és mindig kihangosítottam, mellettem pedig egy magyar barátnőm állt, hogy elmondja a végén, mit mondott Murak, mert egyszerűen túl gyorsan beszélt, úgyhogy mindig csak úgy tettem, mintha értettem volna, mit mond. Egy idő után a barátnőm még mindig nem értette őt, én viszont felvettem a ritmust és megértettem a „nyelvét”. Ezután bárkit képes voltam megérteni!” – meséli Jehan, aki azóta a Veszprémi Utcazene Fesztiválnak is szerves részét képezi, bár bevallja őszintén, pontosan nem emlékszik már, hogyan történt az első találkozás a fesztivállal. Arra viszont igen, hogy azonnal beleszeretett.
„Azt mondanám, hogy talán 2007 táján kezdett közöm lenni a fesztiválhoz. Ahogy említettem, egy időben bandákat turnéztattam a környéken. Ma már alig foglalkozom koncertszervezéssel, mert egy kicsit belefáradtam, de van három rendezvény, amit nagyon szeretek és ahol leginkább barátként hozok zenekarokat. Az Utcazene talán az egyetlen, amely kapcsán egész évben gondolkodom, hogy melyik banda működne ott jól.”
Érdeklődöm, nemzetközi mércével is nézve, ő milyennek látja az Utcazenét. „Nekem messze a kedvenc zenei fesztiválom Magyarországon – válaszolja. – Szerintem erről kellene szólnia egy fesztiválnak: megnézed a programot, a fellépők 80, néhány esetben 100%-át nem ismered. De tudod, hogy jó lesz, bízol a szervezők ízlésében. Ez az, ami jól működik Veszprémben. Fellépőként, szervezőként én viszonylag hamar meguntam a magyar fesztiválokat. Ugyanabban a sorrendben ugyanazokat a bandákat láttam egyik fesztiválról a másikra, ugyanabban a multifilter vagy borsodi sátorban. Ez már kezd változni hála Istennek, újfajta fesztiválok is születnek, de az Utcazene mindig is tele volt meglepetésekkel, és remek, új és/vagy ismeretlen zenekarokkal.
Természetesen az is egy nagy előnye a rendezvénynek, hogy minden az utcán történik, nem a fesztiválozó megy a fesztiválra, hanem a fesztivál kopog be hozzád. Kint van az egész város, nincs csendrendelet este 10-kor. Úgy tűnik, mindenki megértette Veszprémben, hogy ez a fesztivál mindenkinek jó.”
Na és milyen Veszprém? „Azt szoktam mondani, ha nem Pécsett, akkor maximum Veszprémben élnék Magyarországon. Persze én mindig a jó arcát látom, de ugyanúgy, mint Pécsnek, Veszprémnek is van egy különleges mediterrán hangulata, amitől könnyen otthon érzi magát az ember.”
Ami egyébként szülőföldjét illeti, Jehan ma már csak ritkán jár haza Franciaországba, de azért mint mondja, a fiának is meg kell látogatnia a nagyszüleit. A zene révén viszont időnként kikacsint külföldre. Pár éve egy digitális terjesztőnek dolgozik: kiadókat, előadókat terjeszt a Spotify, Deezer, iTunes felé, a magyar és a környékbeli piacokért felelős. Emellett szervezőként időnként beesik egy-egy koncert is, de már csak ritkán. És még mindig zenél –most kevesebb koncertjük van, mint régebben, de szép klubokban, fesztiválokban továbbra is játszanak, többnyire külföldön.
S hogy mit hoz a jövő Jehan számára? Véglegesen Magyarországon horgonyoz le? „Azt sosem lehet tudni – feleli. – De egyelőre nem tervezek se vissza, se máshova menni. Nagyon ideköt már minden.”