Szüleink intését már akkor sem értettük: vajon ha megeszem a kiflicsücsköt, attól mennyivel lesz jobb az Afrikában éhezőknek? Megsúgom: jobb lesz nekik, de mielőtt erre rátérnénk, beszéljünk a pazarlásról!
A minap betértem a gyorsétterembe, ahol szembesültem egy dilemmával. Mivel a sültkrumplit kevésbé szeretem, megpróbáltam a szendvics mellé a menüben foglaltnál kisebb adag burgonyát vásárolni. A probléma az, hogy a kevesebb étel többe kerül, mintha a menühöz adott nagyobb krumplit és üdítőt kérném.
infografika: szelektalok.hu
Első hallásra nincs is ezzel semmi baj: kevesebb pénzért több étel, áll az alku! Csakhogy a fogyasztást ösztönző akciók leginkább a pazarlást segítik: olcsóbb megvenni a nagyobb adagot és kidobni a fölösleget, mint a megfelelő méretet választani.
Az EU tagországaiban évente 88 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik, ez azt jelenti, hogy fejenként nagyjából 173 kilogramm kaját dobunk a kukába évente. Az élelmiszer-pazarlás legnagyobb okozói a háztartások, ahol 47 millió tonna élelmiszer kerül a szemetesbe évente, ez az összes élelmiszer-hulladék 53 százaléka. - index
Ha okosabban étkeznénk, mindenki csak annyi élelmiszert vásárolna, amit biztosan el is fogyaszt, attól persze az éhezőknek még nem jutna több. Az élelmiszeripari cégek nyilván nem osztogatnák szét a felesleget (pláne nem kezdenék megszervezni a túltermelés Afrikába, Ázsiába juttatását), hanem visszafognák az előállítást. Valójában már ezzel is jobban járna a világ.
Az élelmiszer előállítása ugyanis rendkívül erőforrás-igényes. A gyorséttermi példánál maradva, egyetlen hamburger előállításához 3145 liter vízre van szükség. Itatni kell a marhát, amiből a húspogácsa készül, etetni kell, a takarmánynövények pedig szintén igénylik a vizet, ahogy a saláta meg a paradicsom is, ami a szendvicsbe kerül, nem is beszélve a gabonáról, amiből majd – további víz hozzáadásával – a buci lesz. De nem jobb a helyzet akkor sem, ha azt vizsgáljuk, mekkora a hamburger karbonlábnyoma, vagyis mennyi szén-dioxid keletkezik, míg az asztalunkra kerül a menü – beleértve az előállítás és a szállítás során a levegőbe kerülő gázokat is. Az openthefuture.com számítása szerint egy 130 grammos hamburger létrejöttével átlagosan 3,6-6,1 kg szén-dioxid keletkezik.
Ha visszafognánk a pazarlást, azzal visszafognánk a vízfogyasztást és a károsanyag-kibocsátást is. Ehhez egy grammal sem kellene kevesebbet ennünk, egyszerűen csak jobban kellene figyelnünk arra, hogy ne vásároljunk feleslegesen sokat.
És itt csatolhatunk vissza a korábban említett kérdésre: vajon mitől lesz jobb ettől az Afrikában éhezőknek? Egyfelől, ma a világ lakosságának harmada, 2,1 milliárd fő nem jut tiszta ivóvízhez. Legkevesebben Afrika déli részén, a Szaharától délre jutnak hozzá, négy emberből átlagosan egy. Számos szervezet, például az Unicef is dolgozik azon, hogy ezeken a területeken is megteremtse a tiszta ivóvízhez jutás lehetőségét, ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a Föld túlnépesedésével a vízigény is egyre növekszik, ami –ez már szomorú közhely – előbb-utóbb háborúkhoz és minden eddiginél súlyosabb népvándorláshoz vezethet. Minden kidobott ételmaradékkal értékes ivóvizet is pazarlunk.
Photo: ASHLEY GILBERTSON/VII/UNICEF via Mashable
Ráadásul az élelmiszer előállításával és szállításával járó károsanyag-kibocsátás is főleg a már egyébként is hánytatott sorsú régiókat sújtja: a globális klímaváltozás hatásait leginkább éppen a szubszaharai területeken szenvedik majd meg, ahol az amúgy is kevéske termőterület még visszább szorulhat, és egyre nagyobb teret hódíthat magának a sivatag.
Minden lépés, amivel ez ellen teszünk, bármilyen apró is, az emberiség, és így gyerekeink, unokáink, dédunokáink jövőjét is szolgálja. Szóval hallgassunk anyánkra, és ne hagyjunk maradékot, mert Afrikában éheznek!
