Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 3. Ferenc
Veszprém
-6°C
2023. december 3. Ferenc
Veszprém
-6°C

Elhunyt Szűcs László, a Veszprémi Petőfi Színház színésze

2017. október 28. 19:57 // Forrás: petofiszinhaz.hu
Szűcs László színész méltósággal viselt, hosszan tartó, súlyos betegség következtében 2017. október 28-án elhunyt - tájékoztatott a Veszprémi Petőfi Színház.

Szűcs László 1976-ban született. 1996-2001 között a Békés Megyei Jókai Színháznál dolgozott, majd egy évig a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja volt. 2002-2004 között az Első Szegedi Pinceszínházban játszott.

A Veszprémi Petőfi Színházhoz 2004-ben szerződött, azóta állandó tagja volt a társulatnak. Számos karakterszerepben láthatta őt a közönség, többek között A kis herceg Iszákosaként, Patikárius Jancsiként az Édes Annában, Pacoként a La Mancha lovagjában és dr. Johann Faustként A VoltEmberben. Az elmúlt évadban színpadi szerzőként is debütált. Madarat tolláról című mesejátékát jelenleg is műsoron tartja a veszprémi teátrum.

Utoljára 2017. júniusában játszott a Veszprémi Petőfi Színház színpadán a Sok hűhó semmiért és A király beszéde című produkciókban.

Szűcs Lászlót a Veszprémi Petőfi Színház saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

vehir.hu
további cikkek
A tízéves Hangvilla-történet Hangvilla A tízéves Hangvilla-történet 2013. november 29-én volt egy színházi előadás Veszprémben. A Pannon Várszínház a „Sose halunk meg” című darabot mutatta be. Ez a kis emlékdarab tíz évvel ezelőttről önmagában még nem érne annyit, hogy felidézzük, de ha hozzátesszük azt, hogy a színpad, ahol előadták az egykori Séd filmszínház helyén épült komplexum deszkái voltak, már érdemes megállni egy pillanatra. Az épületet ma mindenki úgy ismeri, mint Hangvilla. Ezzel debütált a veszprémi kulturális életben a minden szempontból formabontó kulturális intézmény. ma 15:18 Felgyúlt az első adventi gyertya Felgyúlt az első adventi gyertya Szombat este a szentmise után meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját a Szent Mihály Főszékesegyházban. A gyertyagyújtás után egy rendkívül hangulatos komolyzenei koncert következett, melyre igencsak komoly volt az érdeklődés. tegnap 22:48 Jubileumot ünnepelt a Bárczi Jubileumot ünnepelt a Bárczi Gálával ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját a Bárczi Gusztáv iskola pénteken az Agórában.  tegnap 10:22 Festőnők a szabadban címmel nyílt kiállítás kultúra Festőnők a szabadban címmel nyílt kiállítás Péntek délután a Veszprémi Petőfi Színház előcsarnokában nyílt kiállítás, Festőnők a szabadban címmel, Bottyán Marianna festőművész és az Art Natura Csoport veszprémi tagjainak közreműködésével. A közös bemutatkozó tárlat december nyolcig látogatható. 2023. december 1. 23:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.