2022. augusztus 19.
//
Huba névnap

A modern ember kemény orvoslásra vágyik

2017. november 19. 4:00
A Csend Napok rendezvénysorozat részeként a Test és lélek, Kelet és Nyugat - Eltérő életszemlélet, eltérő gyógyítási módszerek elnevezésű programot tartottak szerda délután a Dubniczay-palotában.

A meghívott vendég Poór Balázs, kínai belgyógyász és Dr. Ságodi László aneszteziológus, hagyományos kínai orvos volt, a beszélgetést Herth Viktória, a Csend Napok szervezője vezette.

Ságodi László elmondása szerint találkozása a keleti orvoslással és az abba történő beavatódás lassú folyamat volt, elsősorban olyan kérdésekre kereste a választ ezen keresztül, amire a hagyományos nyugati orvoslás nem tudott választ adni. Nála a hagyományos orvosi képzést követte a kínai módszerek elsajátítása. Ezzel szemben Poór Balázsnál más a helyzet, ő már 7 évesen elkezdett érdeklődni a keleti kultúra iránt, majd 11 évesen beteg lett, az orvosok nem találtak megoldást a bajra, azt javasolták szüleinek, hogy "nézzenek szét Kínában". Már ekkor, és később is nyilvánvaló volt számára, hogy ezzel akar foglalkozni. Poór Balázs a vendéglátáshoz is ért, az étkezés gyógyító erejével foglalkozik.

A beszélgetés középpontjába került a hagyományos nyugati és a keleti orvoslás közötti különbség. Elmondásuk alapján a nyugati gyógyászat materialista, anyagelvű, evidencia-alapú, a bizonyítékoknak hisz, a keleti orvoslás ezzel szemben nem materialista, hanem filozófiai alapú, a taoista elvekből táplálkozik, távolabbról szemléli az embert, az egészet nézi, az ember energetikáját vizsgálja a környezetével összefüggésben, abból nem kiszakítva, a lélek dolgait is figyelembe véve.

A modern ember legtöbbször kemény orvoslásra vágyik: ez azt jelenti, ha kibillen a harmónia, akkor keménységre, külső megoldásra "vágyik", ha például valakinek vérnyomás problémája akad, beveszi a gyógyszert, ezzel szemben a lágy orvoslás azt jelenti: hajlandó vagyok változni és változtatni, megértem, hogy az életem az én kezemben van, nem kell külső változás, valami mesterséges bevitele, tudok változtatni egyedül is, például az étrendjavítással vagy a mozgás beépítésével.

A szakértők elmondása szerint a betegek akkor fordulnak hozzájuk, amikor már túl vannak sok hagyományos orvosi módszer kipróbálásán. A keleti orvoslás előtérbe helyezi a prevenciót, nálunk ez még gyenge lábakon áll. Jellemző a keleti orvoslás bírálata hazánkban, ezzel csak annyi a probléma - a szakértők elmondása szerint - , hogy a nyugati orvoslás nem ad választ olyan kérdésekre, amikre a keleti próbál, és sok esetben sikerrel jár.

Abban mindketten egyetértenek, hogy a hozzájuk látogató betegeknél a belső békesség hiánya, diszharmónia uralkodik, de a legtöbb betegség lelki eredetét megtalálva, test és lélek problémáit együttesen vizsgálva, sikerül azokat orvosolni.

Tokos Bianka
Szalai Csaba