Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„Ne fogj sokfélébe, ha lelki nyugalmat akarsz!”

2017. december 18. 4:00
- írja Marcus Aurelius az Elmélkedések című művében. 5 könyv, amit 2017-ben jó volt kézbe venni.

Ennél persze szerencsére többet olvastam idén, most csak azt emelem ki, miért nem tudtam könnyen letenni ezeket a könyveket. Nem feltétlenül 2017-es könyvek következnek.

Marcus Aurelius: Elmélkedések (2016, Helikon)

A Helikon zsebkönyvek igazi főnyeremény! Nem lehet rájuk mást mondani, mint, hogy nagyon jól néznek ki. Nagyon jó színeket és illusztrációkat választottak az alkotók. Közülük most kiemelem Marcus Aurelius művét.

Marcus Aurelius, a filozófuscsászár a sztoikus irányzat egyik legjelentősebb római képviselője. Görög nyelven írt naplójegyzeteiben az uralkodó, aki gyakorlatilag egész életét háborúskodással töltötte, a lemondásról, a kötelességteljesítésről, szolgálatról, erkölcsiségről fogalmazott meg mélyreható gondolatokat, mégpedig egészen szórakoztatóan. Egy kávé mellé tökéletes választás!

Szilasi László: Amíg másokkal voltunk (2016, Magvető)

A Szentek hárfája és A harmadik híd szerzőjének könyve nem túl könnyű olvasmány. Az Amíg másokkal voltunk három kisregényből áll, amelyek Babits Mihály, Jókai Mór és Bessenyei György életének egy-egy szakaszát mutatja be. A könyvben - még ha furcsán is hangzik -, elsősorban az író tehetségét élveztem a legjobban.

Kun Árpád: Megint hazavárunk (2016, Magvető)

A Boldog észak után ez sem okozott csalódást. „Kun Árpád új regényének főszereplő elbeszélőjét rafinált módon Kun Árpádnak hívják” – írja a bookline. Valóság, életrajz, fikció keveredik a műben. Könyv utazásról, elhagyásról, családról, mindennapokról és sok minden másról.

Tóth Krisztina: Párducpompa (2017, Magvető)

Hogy lehet ennyi emberséget és emberi fájdalmat belecsempészni ilyen rövid történetekbe? – ez merült fel bennem, miközben olvastam a történeteket. Na, itt, ebben a műben olyan mélységgel felruházott történetek, novellák sorakoznak, amik között viszont muszáj szünetet tartani. Tóth Krisztina odafigyel a hétköznapokban lejátszódó emberi drámákra.

Szeifert Natália: Az altató szerekről (2017, Kalligram)

Könyv a testről és a nőiségről, álmatlanságról, szexualitásról, házasságról. Életenciklopédia.

Szeifert Natália könyve szintén letehetetlen olvasmány. Sok-sok feszültséggel teli mondat van benne. Az olvasó a két főszereplővel együtt lélegzik, a mondatokon keresztül megelevenednek, mintha szemben ülnének velünk, és úgy mesélnék el a történetüket.

Tokos Bianka
további cikkek
Az erős politikus az, aki a saját pártját is képes megverni közélet Az erős politikus az, aki a saját pártját is képes megverni Valamit elfelejtenek azok a tiszások és fideszesek, akik, mint az idegesítő cirkuszi bohóc, unos-untalan elárasztják a kommentmezőt a „jó vergődést-el” és „poloskázással”, mint egy központi kommunikációs panel papagájszerű ismételgetésével. Azt, hogy a parlamenti patkó 199 helyéből 106-ot azok a képviselők foglalnak el, akik egyénileg viszik vásárra a bőrüket az ország különböző választókerületeiben. Amikor pedig szembe kell nézni az emberekkel (már akinek szabad), ott nem sokat érnek ezek a lózungok és nem lehet Orbán Viktor és Magyar Péter szoknyája mögé bújni. 2026. január 12. 11:46 Az időtlen tenger Hétvezér Az időtlen tenger Mi mindenre ébresztheti az embert egy kiruccanás, méghozzá egy nem is túl távoli vidékre, egészen pontosan Opatijába. Lévén, hogy asztmával élek, évek óta téli kirándulásként is a tengert választom, a jó sós, szeles tengert. A tiszta levegő és a könnyebb lélegzetvétel mellett egyéb csodákra is bukkantam. 2026. január 4. 20:59 Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene kultúra Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene Az elmúlt hetekben sokat olvashattunk arról, hogyan rabolták ki a Louvre-ot és kelt lába számos értékes 19. századi ékszernek – ezúttal azonban éppen az ellenkezőjéről szeretnék beszámolni: egyre gyakrabban fordul elő ugyanis, hogy a rendbontók nem visznek, hanem hoznak alkotásokat a múzeumokba. 2025. december 21. 19:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.