És ezzel nem azt mondom, hogy az egész Valentin-nap egy elvetemült ötlet, mert miért ne lehetne tartani egy napot, amikor ünnep címszó alatt nem gyászhuszárkodunk, hanem valóban egymásra figyelünk és egy kicsit elrugaszkodunk a hétköznapitól. A baj sokkal inkább az, hogy az eredetileg többnyire nemes szándékkal indult hagyomány mára csak szélsőségek viharává lett. Nem, nem csupán tömény giccsé és marketingfogássá.
Mert az anti-Valentin-napot hirdetők és gyűlölködők legalább annyira irritálóak tudnak lenni, mint a szerelem ünnepéért megveszők, akik aztán magukból kikelve, rikácsolva és duzzogva vágják a fejedhez a plüssmackót, mert idén sem gyémántgyűrűvel lepted meg őket.
Miért nem eljegyzési gyűrű?!
Bizonyos szinten persze érthető a viszolygás, hiszen a Bálint-nap sok esetben csak a bizniszről, a felszínességről és a megfelelésről szól: sokan csupán azért lepik meg a párjukat, mert az elvárja és szomorú lenne, ha ő kimaradna a körből. Szóval jobb a békesség, meg „örüljön az asszony” alapon jön a rózsacsokor és a bonbon. Vagy fordított verzióban a csipkebody meg a szex. És bár szép dolog a figyelmesség, azért az ilyesfajta kompromisszumban van valami kiábrándító.
Ahogy a boltok polcain két nappal karácsony után megjelenő szívecskés mütyürökben is. Szerelem és boldogság címszó alatt a kereskedők aztán tényleg mindent megpróbálnak lenyomni a torkunkon, az émelyítően giccses kispárnától kezdve az értelmetlen gipszdíszekig, és ha ez a formula nem válna be, még mindig ott vannak a túlárazott csokik és virágok.
A fenti érvek jó része ugyanakkor ma már jóformán minden nemzetközi ünnepünkre ráhúzható: karácsonykor és húsvétkor (plusz-mínusz a „kampányidőszak”) a csokimikulások meg a plüssnyulak támadnak, valahogy azokkal szemben mégsem ennyire tömény az utálatunk.
Ráadásul fogyasztás és marketing tekintetében az ellenzőket se kell félteni: világszerte számos kreatív fogást találtak ki arra, hogyan adják el a másik oldalnak is a kacatokat. Az élen Dél-Korea jár, ahol az egyedülállóknak április 14-én Fekete-nap címen amolyan anti-Valentin napot hirdettek: a résztvevők feketébe öltöznek, fekete szósszal leöntött tésztát, jajangmyeont esznek együtt gyászos hangulatban, és természetesen az alkalomhoz illő üzleti ajánlatok sem hiányozhatnak.
Utálatból biznisz
De nem kell ilyen messzire menni: az utálkozókra a hazai üzletek is gondolnak, úgyhogy a képmutatás jegyében már vehetünk magunknak valódi igényeinket (sör és pizza/ Jimmy Choo cipő és ékszerek) hirdető, egyébként tök felesleges bögrét, vagy éppen a tökéletes anti-Valentin napi bulihoz party kellékeket. Apropó, party: aki még siet, este részt vehet a fővárosi Toldi mozi szakítós bulijában: mehetsz egyedül és párban is, hogy aztán akár szó szerint véve az esemény nevét a szakítófal előtt örökre búcsút mondhass megunt kedvesednek.
Hiszen a szingliségnek számos előnye van, amit ilyenkor aktuálisan elő lehet kapni és fennen hangoztatni. Félreértés ne essék, nem azt akarom ezzel sugallni, hogy ha nincs párkapcsolatod, értéktelen és bénácska vagy és az egész világ egy siralomház, ragaszkodni kellene valamihez, ami nem működik, vagy ne lehetne jót szórakozni. Dehogyis. Sokkal egészségesebb hozzáállás ez, mint a Valentin napi gyűlölet másik indoka, miszerint a rózsaszín szmogban még szánalmasabbnak érzi magát az ember amiatt, hogy egyedülálló. Csak éppen a viccesnek szánt memék és a kinyilatkoztató írások olykor mégis mintha épp ide vezetnének vissza, és puszta erőlködésnek, mentegetőzésnek, üres hitegetésnek tűnnek. Akárcsak „a kedvesünknek minden nap ki lehet fejezni a szerelmünket” kiáltvány, ami a valóságban gyakran csupán utópia marad. A megszólalásokban rejlő rengeteg indulatról nem is beszélve.
Szóval ahelyett, hogy szélsőséges érzelemcunamit kavarunk egy nap körül, adjuk meg inkább a jogot mindenkinek, hogy úgy ünnepeljen vagy ne ünnepeljen, ahogy akar. A legjobb rész meg úgyis másnap jön, amikor leárazzák az összes csokit.
