A Google keresőjébe beütve az angol creativity kifejezést mintegy 439 millió találatot dob ki a rendszer, a workshop szóra rákeresve pedig még ennél is többet: nagyjából 710 milliót. Ez természetesen nemcsak a Google tartalmi gazdagodását jelzi, de azt is, hogy a 2010-es évek második felére a kreativitás és az azzal kapcsolatos tevékenységek váltak a hétköznapjaink egyik legmeghatározóbb mozgatójává, amire ma már óriási bizniszt lehet építeni.
Jól jelzi ezt egy nem túl friss, de azért érdekes adat is: egy 2014-es kutatás szerint évi 535,9 milliárd eurós forgalmával a kreatív-és kulturális ipar az európai gazdaság harmadik legfontosabb szektora – ennél többen csak az építő-, és vendéglátóiparban dolgoznak. A szegmens óriási mértékben vonzza a fiatal generációkat, de az újító ideákra, az egyedi megoldásokra ma már a legtöbb munkahelyen hangsúlyt fektetnek.
Fotó: Reader's Digest
Ezzel együtt pedig a szabadidőnkben is eluralkodott a kreativitás, az önkifejezés iránti vágy: számtalan kézműves tanfolyam és workshop közül választhatunk, a bútorfestéstől kezdve a virágkötészeten át a vintage fatábla készítésig.
Ez persze remek dolog: a világot igazán mindig is a dobozon kívüli gondolkodás, a kreatív ötletek nyomán megszülető innovációk vitték előre, idióta celebevetélkedők bámulása helyett pedig sokkal építőbb délutánonként barkácsolni, raklapból polcot készíteni vagy egyedi tányérokat készíteni. A kreatív elfoglaltságok egyszerre tágítják a világképünket és segítik az önismeretünket, hiszen jól rávilágítanak arra, mennyire vagyunk például türelmesek és kitartóak, de arra is, hogy a tehetség nem feltétlenül születési előjog: sok-sok gyakorlással és elhivatottsággal bizonyos mértékben igenis tanulható. Az alkotás emellett a sikerélmény révén az önképünket is javíthatja, kiváló stresszűző, rejtett tartalékokat ránt elő, feltölt és új gondolatokat, ötleteket szül, a csapattal ténykedés pedig új ismeretségekhez, barátságokhoz vezethet.
Fotó: witanddelight.com
Akkor miért lehetnek mégis árnyoldalai a kreativitás ilyen mértékű felértékelődésének? Nos, ez már sokkal inkább az énmárkázással és annak negatív hatásaival van összefüggésben.
2018-ban a kreativitás részben a szimpátia fokmérőjévé is vált, ami alapján könnyen ítélünk meg embereket: igazán menő és – durván szólva – a húspiacon is eladható az lesz, aki a munkájában vagy a magánéletében valami kreatív hobbinak hódol, fest, horgol, fotózik, filmet készít, ír vagy kiskertet nevel a lakásban és növényeket rendez el művészien. Szimplán otthon ülni és tévézni már túlságosan nyárspolgári, akkor minimum éljük ki magunkat jól instázható cukrászati remekekben és gasztro csodákban.
Márpedig az élet nem mindig az önmegvalósításról szól, hanem olyan prózai dolgokról is, mint a napi betevő falatért való kemény küzdés és a család fenntartása, ami mellett nem fér bele egy 10-20-30 ezer forintos workshop és hobbikellékek beszerzése. Emiatt viszont senkit nem kellene sznob módon lenézni vagy kevésbé értékesnek tekinteni, mert nem illik bele a szép újraálmodott dobozba.
Arról nem is beszélve, hogy ez a fajta hozzáállás gyakran értelmetlen versenyt szül, aminek eredményeként a hobbinkban is minél profibbak akarunk lenni. Holott a szabadidő eltöltésének pont nem a hajtásról kellene szólnia, hanem a kikapcsolódásról.
Szóval miközben boldogan vetjük bele magunkat a következő festőtanfolyamba, emlékeztessük magunkat, hogy a kreativitás célja nem sablonok keresése és a kirekesztés, hanem a keretek kitágítása.
