Hat órára már jószerivel minden asztal mellett ültek, bár a megtelt táblát ekkor még nem kellett kiakasztani az Óváros tér virtuális ajtajára.
Hanem a „Rozérizling” sötétedés után mutatja meg az igazi arcát. A tér fölé kifeszített fényfüzérek, a Városháza és a Tűztorony falaira fénnyel felfestett gyerekrajzok, a rádióból nap közben ömlő kommersz retropop után üdítően ható jazz, a grillezett hús levegőben terjengő illata, a szájpadlásunkat simogató balatoni borok, a közösségi térré avanzsáló piazza néhány órára mediterrán hangulatba burkolják a belvárost. Mintha a néha meg-megerősödő szélben is éreznénk a tenger sós illatát.
A „Rozérizling” sikere mutatja meg igazán, mennyire ki vagyunk éhezve erre. A közösségi élményekre, az együttlétre, a nagy beszélgetésekre, és igen, a minőségi muzsikára is – még akkor is, ha sokak számára a jazz nem tud többé válni háttérzenénél. Mert nem mindegy, hogy milyen zenével festjük alá az életünk szebb pillanatait, márpedig tapasztalataim szerint ez a programsorozat jellemzően életünk szebb pillanatai közé tartozik.
Amikor fel tudunk oldódni azokban a dolgokban, amik összekötnek minket ahelyett, hogy azokon rugóznánk, amik szétválasztanak. Amikor képesek vagyunk élvezni a pillanatot ahelyett, hogy okot keresnénk a bosszankodásra.
A következő kilenc napban ezt a lehetőséget kínálja nekünk esténként az Óváros tér. Azt javaslom mindenkinek, éljünk vele!!
