Már a régi időkben is voltak különböző alternatívák a gyerekek állattartás iránti vágyának csillapítására. Különböző bábok, figurák és plüssállatok segítségével, szerepjáték formájában alakíthatták ki saját fantáziavilágukat Buksival, Tapsival, Cirmivel vagy Brumival.
A 90-es évektől megjelentek a virtuális kedvencek, amik ugyan kevésbé kézzel fogható, de „életszerűbb” élményt nyújtottak. A csipogó, folyton éhes Tamagocsik Japánból indultak hódító útjukra és hamarosan minden gyerek kezében ott „csücsült” a kis tojás alakú műanyag kedvenc szimulátor. Az első generációs Tamagocsikat nem lehetett némítani vagy kikapcsolni, és ha nem foglalkoztunk velük valóban „elpusztultak”. Ebben az esetben kénytelenek voltunk új játékot vásárolni.
Az internet térhódításával az Y generáció szülötteinek már különböző online „neveldék” is rendelkezésükre álltak. A virtuális állattartásnak nem szabott határt a realitás, egyszerre lehettek lakótársaink tevék, tizenkét kutya, húsz macska a tizedik emeleti panellakásban.
A 2000-es évek elejétől élte fénykorát a TeveClub: az oldalon gyerekek tízezrei nevelték sötét vagy világosbarna tevéjüket. A platform lehetőséget nyújtott az állatok etetésére, tanítására és hibernálására is, arra az esetre, ha nyaralni utaztunk és nem volt lehetőségünk a képernyő előtt ülni. (Ez a funkció igazán jól jött akkor is, ha az ember egy rosszabbul sikerült matematika dolgozat miatt egy hétre el lett tiltva a számítógéptől.)
Ismét a zsebünkben hordhattuk kedvenceinket az okostelefonok megjelenését követően. A mobilapplikációk lényegében a webes játékokhoz hasonlóan működtek, de a letöltést követően nem feltétlen igényeltek internetes hozzáférést. A Pou nevű alkalmazás megosztó fogadtatásban részesült, de a kis űrlény nevelése közben egy modernebb Tamagocsira emlékeztető játékélményt kaptunk.
Talán a virtuális állatok legfejlettebb tagja Aibo, a Sony robotkutyája. Aibo kifinomult szenzorainak köszönhetően érzékeli az érintésünket, reagál a simogatásra, hívásra, illetve képes különböző utasítások végrehajtására.
Sokan ítélik el jogosan a virtuális állattartást, hiszen a legtöbb játékhoz hasonlóan ezek is addiktív módon hathatnak a gyerekekre. Ennek ellenére ésszerű korlátok között, talán jobb döntés lehet egy valódi állat befogadásánál abban az esetben, ha nem tudunk megfelelő körülményeket biztosítani az új családtagunknak. Igazi kedvencünkön nem tudunk „OFF” gombot nyomni és hibernálni sem lehet őket. Évente több ezer megunt állatot adnak le az ország különböző pontjain: menhelyeken, egyesületeknél, állatkertekben.
Természetesen a játékoknál léteznek „valósabb” megoldások is: egyre több menhely biztosít lehetőséget az árva állatok virtuális örökbefogadására, így az „örökbefogadott” kutya vagy macska támogatásával egy valódi állat életét tehetjük szebbé. A befogadó nemcsak anyagi támogatást nyújthat, hanem rendszeres látogatásokkal ténylegesen átélheti az állattartás, állatgondozás élményét. Az állatkertekben is lehetőségünk van örökbefogadóvá válni, így lehetünk igazi zsiráfok, tevék vagy elefántok gazdái, miközben segítjük kedvenc lakónk életét.
