Minden nemzeti ünnepen elhangzik a következő: „Az emlékezés fontos! Ne hagyjuk, hogy az új generáció ne tudjon róluk!”. Azt gondolom, hogy – a nagy ünnepek mellett – az olyan meghatározó alakokról sem szabad megfeledkeznünk, mint például Páger Antal.
Isten hozta, őrnagy úr!, Keménykalap és krumpliorr, Árvácska, A kőszívű ember fiai, A fekete város, de nem is sorolom, hiszen mindenkinek más és más filmélmények kötődnek a nevéhez. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a huszonegyedik század vívmányait kihasználva, gyakorlatilag számos régi magyar film kiváló minőségben megtekinthető az interneten, így azok sem szenvednek hiányt, akik eddig nem ismerték. Legalábbis a filmek terén. Erre most nagyon sok ismerősöm azt mondaná: „nem szeretem a magyar filmeket!”. Én is tudom, hogy ma már egészen másról szól a filmgyártás, mint régen, és természetes is, hogy nem olyan filmek kerülnek a vászonra, mint anno, de a „nem szeretem a magyar filmeket” kijelentésnél általában – előítéletesen – azt gondolom, hogy nem is ismerik a magyar filmeket.
sulinet.hu
Páger Antal, fiatal korában még a festészet és a zene iránt mutatott érdeklődést, de csizmadia apja nem pártolta a művészeti vénáját, így hegedűjét és festőállványát összetörte. Végül a művészi vénából – szerencsénkre – a színészi pályát harcolta ki magának. Halálának napján is egy színházi előadásra készülődött, amikor rosszul lett. Az előadást lemondta, később a kórházban elhunyt. Halála után létrehozták a Páger Antal színész-díjat, melyet minden évben egy olyan színész vehet át, aki a kuratóriumi döntés alapján a leghűségesebb Páger Antal szellemi örökségéhez.
nyugat.hu
Minden kedves olvasónak sok szeretettel kívánom, hogy ha legközelebb egyedül vagy a családdal filmet néz, emlékezzen meg egy jó kis Páger-filmmel a színészóriásról.
