Elsőként beszéljünk arról, hogy Ön érzékeli-e ezt a gyorsulást?
Hogyne. Az ember habituális mozgásmennyisége – ami szükséges ahhoz, hogy egészségesen tudja élni a hétköznapjait –, egyre több kortársunknál válik elérhetetlen, teljesíthetetlen, így kudarcot generáló elvárássá. Olyan életvitelt élünk, ami óriási deficitet halmoz fel ezen a téren. Ennek a modern világnak válik természetes, de szükségszerű hozadékává a sport, egyfajta kompenzáló lehetőségként. A „kiharcolt” kényelem, a modern életvitel egy nagyon zárt és terhelt időrendet kényszerít az emberre, és ebben az időskálában a szükséges mozgásmennyiséget csak kellő koncentráltsággal érhetjük el. A rendkívül alacsony intenzitási szintet kellene megszakítanunk aktív tevékenységgel – szükségképpen a szervezetet stresszhelyzet elé állító edzésekkel –, amely jótékony hatása mellett kockázatot is hordoz.
Miért kockázatos?
Az a nagymértékű terhelés váltás, ami az „asztal mögött ülést” elválasztja az aktív testmozgástól (pl.: labdajáték, futás, úszás, kerti munkák stb.) komoly traumát okozhat az egyensúlyra vágyó szervezetünknek. A fokozatosság elvét betartva kell megtörténnie a váltásoknak. Az átlag ember fittségi céljainak elérését tovább nehezíti az a tény is, hogy az aktív testmozgásra felszabadított idő (heti két-három alkalom) nagyon kevés. Az elképzelt célok ilyen „szűkös” körülmények között csupán ötletszerű fizikai terhelésekkel már nem érhetőek el. Nagyfokú tudatosság szükségeltetik a cél irányába mutató terhelések adagolásához. Személyi edző ismereteire lenne szükségünk ehhez.
Mi a véleménye a slow-mozgalmakról és az általuk képviselt séta jelentőségéről?
Ha edzésről beszélünk, akkor arra kell gondolni, hogy van egyfajta terhelés, ami olyan teljesítésre készteti a szervezetet, amely hosszútávú élettani változáshoz vezet. A séta inkább arra jó, hogy megtartsuk az egészséges szintet, már ha egyáltalán egészséges életet élünk. Tehát, vannak ugyan a sétának pozitív hatásai, de nem eredményeznek nagy változást. Viszont – ha a hallgatókat vesszük –, vegyük például a vizsgaidőszakot, amikor megállás nélkül tanulnak: olyankor egy nagy séta hihetetlen jót tesz a keringési rendszernek, és például az izomzat nagyobb keresztmetszetben kap tápanyagot és oxigént.
Az életritmusunk lassítása, a fizikai aktivitás arányos elosztása és így az élő szervezet számára kívánatos folytonosság – amit az Ön által említett mozgalom is képvisel – egy nagyon optimális életvitel lenne, de ebben a posztmodern világban, amiben élünk, ez nehezen megvalósítható. Sokkal életszerűbb, hogy a szervezetünket tudatosan, heti 3-4 alkalommal állítjuk olyan fizikai kihívások elé, amelyek kibillentik azt az egyensúlyi állapotából, olyan stresszhelyzetet teremtve, amely az alkalmazkodás folyamatában pozitív irányú élettani változásokat eredményez, közeledve az általunk eltervezett célhoz. Így tudjuk alkalmassá tenni a keringési rendszerünket a hétköznapok szellemi és fizikai terhelésének finanszírozására, izomzatunkat ízületeink védelmére és nem utolsó sorban fenntartani az egészséges testzsír-százalék szintet.
Időben hova tenné azt a választóvonalat, amióta inaktívabb az ember?
A hallgatóim körében – már a kilencvenes évek óta – készítünk felméréseket. Egy drasztikusan romló tendencia figyelhető meg 1995 után, amikor is napvilágot látott a Windows 95, a mindenki által hozzáférhető és kezelhető ismert operációs rendszer. Egyszerűen odakötötte az embereket a székhez és az asztalhoz. A legnagyobb probléma, hogy a fiatalok már ebben a környezetben szocializálódtak, így számukra nem feltűnő az inaktivitás ténye. Nincs standard, amihez tudják viszonyítani saját fizikumukat. Egyszerűen megszűntek a hétköznapok fizikai kihívásai, így nem szembesülünk a hiányállapottal. Ennek következményeként azzal sem lehetünk tisztában, hogy milyen képességeket is kell fejlesztenünk egészségünk megőrzése, esetleg fejlesztése céljából.
Hol, vagy mikor szembesülhetünk mégis edzetlenségünk következményeivel?
Talán az egyik ilyen élethelyzet a lányok esetében az áldott állapot, amikor szervezetük hirtelen megváltozik. A test súlypontjának megváltozása az ágyéki gerinc szakaszt stabilizáló izmok megnövekedett szerepvállalását igényli. Azonban, ha az izomzat nem rendelkezik megfelelő edzettséggel, úgy a megnövekedett terhelést nem tudja kompenzálni, ami a deréktáji fájdalom kialakulását, annak állandósulását eredményezheti, erőteljesen rombolva a komfortérzetünket.
Olyan gondolkodásmód nem jellemezheti a „Windows generációt”, hogy: mivel eddig nem ültem órákat egy dolog előtt, ezért most tudatosan kiszabadulok mozogni?
Ahogyan említettem, ők ebben szocializálódtak, így nincsen bennük hiányérzet, és nincs motiváció. A világot ma értelmező véleményformáló erők azt közvetítik, hogy „odaviszem hozzád a világot”. Nem kell fáradni!
Mi a véleménye arról, amikor a túlsúlyos emberek a fogyókúrájuk eredményeképp, hirtelen, akár két hét alatt várják a változást?
Ez is a 21. század hozadéka, hogy mindenre azonnali választ várunk, ahogy az élet legtöbb szegmensében meg is kapjuk. De az élő szervezet bioritmusát nem lehet átalakítani – ez evolúciós folyamat, ami nem mérhető években… Meg kell ismernünk és értenünk testünk működését, és ekkor valós határidőket tudunk szabni magunknak céljaink eléréséhez.
Milyen megoldást lát?
Az biztos, hogy a sportolási lehetőségek számának bővítése nem lehet abszolút megoldás. A kínálat bővülése elsősorban azoknak jó, akik már eleve rendszeresen sportolnak. Sajnos megtévesztő a hétköznapok tapasztalata: olyan, mintha több sportoló lenne, de szerintem csak a felület több, ahol megjelenhetnek. Ráadásul a divat is láthatóvá teszi őket, hiszen az aktív sportolók kezdik a ruházatukban is képviselni a mozgás kultúráját. Ez azonban tapasztalataim szerint nem feltétlenül jelent ösztönzést az inaktívak életmódváltására. Ők egyre növekvő távolságot észlelnek aktív embertársaikhoz képest.
Az egyéni megszólítás lehet valós esély a változásra. Az aktív életformát hosszútávon fenntartani képes motiváció pedig az egészségtudat fejlesztése által válhat eredményessé. A Pannon Egyetemen kollégáimmal ezt az útvonalat kínáljuk hallgatóinknak.
