Lelövöm a poént: nem fogok tudni pontos választ adni. Ahhoz minimum meg kellene tudni mondani, mi az idő, létezik-e és milyen tulajdonságai vannak, márpedig az évszázadok alatt egyetlen filozófusnak vagy tudósnak sem sikerült megdönthetetlen választ adnia – még akkor sem, ha az utóbbi évek tapasztalatai egyre inkább Einsteinnek adnak igazat.
Az idő, mint olyan, megfoghatatlan, érzékszerveinkkel közvetlenül nem érzékelhető, ezért aztán örök dilemmát jelent minden tudományágnak: vajon létezik-e tőlünk függetlenül is, a világmindenség része, vagy az egész csak egy illúzió?
Newton még hitt benne, hogy igen: szerinte létezik egy ún. abszolút idő, ami független minden tényezőtől, és amiben az események egymás után, sorrendben történnek, és maga az idő is mérhető – ezt nevezzük időtartamnak. Mindez szépen hangzik, a hétköznapjainkra mégis kevésbé vonatkoztatható.
Kant és Leibniz szerint a mindennapi tapasztalat sokkal inkább az, hogy az idő szubjektív, amit mindannyian máshogy érzékelünk, és ami önmagában nem is létezik, lényegében csak saját magunk találjuk ki a megfigyeléseink szemléltetésére és megmagyarázására. A két 18. századi német filozófus elgondolásában az idő csak egy illúzió, és nagyjából ezzel cseng egybe a kortárs olasz elméleti fizikus, Carlo Rovelli nézete is, aki tagadja, hogy egyáltalán lenne olyan, hogy múlt, jelen vagy jövő.
Mindez a maga nyakatekertségében talán valami választ is adhatna arra, miért észleljük máshogy az időt ma, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt, vagy egyáltalán miért tűnhet teljesen más hosszúságúnak számomra ugyanaz az egy óra, mint a barátomnak, azt mégsem magyarázza meg – érthető módon – miért érezzük ma gyorsabbnak az idő múlását.
A lehetséges válaszokért érdemes elővenni egy kicsit Einstein relativitás elméletét. A német filozófusokkal ellentétben Einstein szerint igenis létezik valamiféle idő, az azonban nem független a tértől, hanem egy ún. téridőről beszélhetünk, ahol a mozgás, illetve a mozdulatlanság más-más időintervallumot eredményez.
Ezt persze így nehéz felfogni, egy gyakorlati példával már sokkal egyszerűbb lesz. Vegyünk példaként egy lámpaoszlopot, amelyet egyenesen igyekezünk megközelíteni – ezt X idő alatt meg is fogjuk tenni. Ha azonban nem végig egyenesen haladunk, hanem egy picit mondjuk jobbra kitérünk, ez az idő meg fog növekedni. Einstein szerint ugyanígy működik az időbeli mozgás is: amikor egy széken ülünk egy helyben, olyankor sokkal gyorsabban telik az idő, míg ha felállunk és elkezdünk a térben mozogni, az pontosan úgy hat, mint a lámpaoszlopos példában az oldalirányú kitérés: egy kicsit lassabban fog telni az idő. Az idő tehát nem állandó, hanem igenis változó sebességű.
Ez némi magyarázatot is adhatna arra, miért érezzük a pörgős 21. században is még mindig inkább mozgásszegény életmódunk mellett úgy, hogy rohan az idő, valójában nem ez a válasz, az idő eltolódása ugyanis csak nagy sebességnél – főleg fénysebességnél – érzékelhető.
Ez legalább annyira nem válasz, mint ahogy az sem, miszerint emelkedik a Föld rezgésszáma, aminek következtében a 24 órás periódust csak 16-nak érzékeljük, erre ugyanis a spirituális hívőkön kívül senki nem bólintott még rá.
Az viszont valóban egyre inkább kétségtelen, hogy az idő relatív és nagy részben függ az érzékelése az adott kultúrától, korszellemtől, környezettől vagy a minket érő ingerektől. Tíz-húsz éve még könnyen lubickolhattunk az időben, amikor nem árasztottak el mindent a fejlődő technológiával járó információk és elvárások, a jelenben azonban utóbbiak csak nőnek, míg az idő zsugorodik. Úgyhogy ha több időre vágyunk, két dolgot tehetünk: vagy a környezetünkön változtatunk, vagy szerzünk egy minden elméletet felülíró időnyerőt.
